Keresés ebben a blogban

2018. január 18., csütörtök

Egy hányatott sorsú könyv

Na jó, most már aztán végleg kiakadtam. Még júniusban került fel a könyvradaromra Reuss Gabriella könyve. Shakespeare és színház, ráadásul a szerző állítólag szórakoztatóan ír, meg is rendeltem előrendelésben a Librinél. Június végén jelent volna meg. Vártam lelkesen, de aztán csúszott, július közepére, aztán végére, augusztus közepére, aztán végére, és így tovább, míg aztán november, december környékén egyszer csak az az üzenet várt a könyv oldalán, hogy a könyv nem kapható.

Mi? Egyik nap még előrendelhető státusz, a következő napon meg elfogyott? Hogy is van ez? Beírtam a Libri könyvkereső szolgáltatásába, már nem is azért, hogy megvegyem, arról nagyjából már lemondtam, hanem, hogy milyen választ kapok. Meg is jött néhány napja, miszerint ez a könyv egyik partnerüknél sincs. :O

Ma ránéztem a rendeléseim menüpontra, még mindig ott van az előrendelős státuszban (ez hogy lehet?), de a könyv adatlapján - micsoda meglepetés! - a következő szöveg várt: rendelhető, utolsó példányok! Ja, és teljes áron, ill. a netes 5% kedvezménnyel, nem az előrendelős hússzal.

Fel nem foghatom, mi miért van ebben az ügyben. Azt hiszem, kénytelen leszek megrendelni a kiadó honlapjáról, ha el akarom olvasni, a kiadói 30% kedvezménnyel, és a postaköltséggel együtt csak egy kicsivel lesz drágább, mint a könyv teljes ára.

Update: Tegnap végül megrendeltem az 5%-os libris netes árral, gondolván, még mindig olcsóbb, mint a kiadónál a postaköltséggel növelt ár, és még este meg is kaptam az értesítőt, hogy átvehetem. Mikor ma elmentem érte, a 20%-os előrendelős áron kaptam meg, és állítólag ez az egy példány volt belőle.

A dolog most már felettébb rejtélyes, és tartok tőle, nem fogom megtudni az igazat. :D (Ezek után már csak remélni tudom, hogy a könyv tényleg jó... ;))

2018. január 12., péntek

2018. első olvasmányai - némi kis körítéssel...


Ismeritek azt a babonát, miszerint azt fogjátok egész évben csinálni, amit újév napján először? Bár tudom, hogy marhaság, hiszen a legtöbb ember pezsgőt inna és a Himnuszt hallgatná, de nekem volt olyan, hogy éjfél után csuklottam, és utána hetekig mindennap, vagy letört egy körmöm, és utána hónapokig folyton letörtek. :D Persze, lehet erre logikus magyarázatot találni, és valójában nem hiszek ebben a babonában, de azért igyekszem éjfél után olvasni, hogy ez a tevékenység véletlenül se maradjon ki az új évből.

Nos, idén január 1-jén sem volt ezt másképp, kinyitom a Kindle-t, hogy olvassak egy kicsit, és semmi. Mivel belső világítása van, nem kapcsoltam villanyt. Becsuktam a tokot, kinyitottam, semmi. Ezt még eljátszottam párszor, aztán felkapcsoltam a villanyt. Megjelent ugyan egy reklámoldal, de onnan nem lépett tovább, és a világítás sem kapcsolt be. Végigfutott az agyamon, hogy úristen, vége a kindlimnek? De aztán igyekeztem nem bepánikolni, volt egyszer más hasonló, és egy idő után elindult. Talán valami frissítést telepít, ki tudja? Igaz, lehetne ilyenkor valami üzenet, hogy hahó, frissítünk, ne idegeskedj, vagy valami. 

Hogy azért meglegyen az olvasás, elővettem egy paíprkönyvet meg a tabletemet, hiszen azon is lehet olvasni, de mivel azon nem szoktam, nem sok minden van rajta, leginkább az amazonos Kindle appon pár könyv, mivel azok a felhőben vannak, így bármilyen eszközön elérhetőek. Kiválasztottam Sophie Kinsella egy, az Amazonról ingyenesen letölthető novelláját. És hogy mi volt a papírkönyv? Mindjárt arról is szó lesz. 

Szerencsére a Kindle január 1-je délelőttjére magától megjavult, és azóta is működik rendesen. (kop-kop-kop)

Sophie Kinsella: Six Geese A-Laying

Ismeritek ezt a mondókát, dalocskát? Nekem az egyik kedvencem, régen gyakran énekelgettem a gyerekeimnek meg csak úgy magamnak, de sosem tudtam végig megtanulni.


Karácsony első napjától haladunk a 12-éig, azaz Vízkeresztig. Talán sokan nem tudják, hogy itt zárul le a karácsonyi ünnepkör, Krisztus megkeresztelkedésének napjával.

A szöveg szó szerinti fordításban így kezdődik:

Karácsony első napján az én igaz szerelmem küldött nekem egy pacsirtát egy körtefán.

És ez így megy tovább, csak a napok száma mindig nő eggyel, ill. az ajándékozott dolgok száma is.
A novella címe a 6. napot idézi, amikor az a bizonyos igaz szerelem 6 tojó libát ajándékozott a dalt éneklő férfinak vagy nőnek, ez számomra sosem derült ki.

A novellát elolvasva aztán jót nevettem ezen a címen, hiszen hat terhes nőről szól, akik már elég közel járnak a szüléshez, és hát bizony elég nagy liba mindegyik, csak mindegyikük más miatt. Aztán az utolsó terhesfelkészítő foglalkozáson megjelenik valaki, vagy valami, ami megváltoztatja a várandós anyák életét. Mivel a novella igen rövid, ha többet mondanék, gyakorlatilag elmesélném vele az egészet, úgyhogy itt meg kell állnom, talán még csak annyit, hogy khm, Dickens, khm. Mindenesetre jól szórakoztam és tanulságos is volt. És bár a történet inkább karácsonyi, de ki szabhatja meg, hogy nem lehet ilyesmit olvasni újévkor vagy az év bármely napján? Na, ugye!

10/9

E. K. Johnston: Ezer éjszaka (félbehagyás)


Gyönyörű borító, ezeregyéjszakát idéző történet, mi kell még? Egy értelmes, izgalmas, egyedi sztori, hát az kellene. Az év első félbehagyása, amit még követtek mások is, ami az olvasási kitartásomat, és azt tekintve, hogy január közepe sincs, szép teljesítmény.

Az alapsztori jó lehetne, a király minden faluból elvisz egy lányt feleségnek, sokan még az első éjszakát se élik túl, de senki sem húzza pár éjszakánál tovább.

Elég hamar kiderül, hogy az uralkodót, aki előtte jó ember és király volt, valami démon szállja meg, meg se lepődtem. Aztán jön egy lány, aki a nővére helyett megy el feleségnek, és túléli nemcsak az első, de a második, és a harmadik éjszakát is, meg gondolom, majd az ezrediket is, de számomra olyan unalmas volt az egész, hogy elég hamar, a könyv harmada körül félretettem, és nem is hiszem, hogy folytatni fogom. Várhatóan a lány kiűzi a démont, és happy end.



Aztán jött még három félbehagyás, de olyan hamar, hogy fel se jegyeztem őket a füzetembe. Az egyik A könyvtolvaj volt, ami régóta várja a sorát, ha most vcs-s lennék, már el is buktam volna a kihívást. :D Nem is tudom, mit gondoltam, nem szeretem a zsidós témákat, szó szerint fizikialag rosszul vagyok a sok szenvedéstől, gonoszságtól, ami velük történt, és emellett ahogy a kislánnyal bánnak mindjárt az elején, na, nem! Ezt nem. Talán a filmet, de nem, azt hiszem, azt sem.

Fehér Klára: Szerencsés történetek



Egy szerző, akivel szinte soha nem lehet mellényúlni. Jó, azért van néhány gyengébb könyve, de alapjában véve biztosra lehet menni, hogy nem fogok csalódni.

Biztos mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy egy társaság elkezd beszélgetni, és egyszer csak mindenki panaszkodni kezd. Jönnek a rémtörténetek betegségekről, balesetekről, halálokról, a szerzőnő esetében még a 2. világháború is nagyon közel volt. Fehér Klára 3 hetes üdülésen van a Balatonnál, és ráun arra, hogy mindenki csak sopánkodik, és miután az üdülőben található könyvek történetei is mind "eretfelvágósak", úgy dönt, majd ő elszórakoztatja magát, és minden este mesél magának valamit, aminek szerencsés a kimenetele. Persze, mindegyikben valami bődületes marhaság van, pl. az olasz tolmácsolás, a szűz szó jelentésének nem ismerete, a végzetes rendetlenség, az esküvői csokruk, stb. A legtöbbjükön hangosan hahotáztam, igazán jót tett a lelkiállapotomnak.

10/10







2018. január 1., hétfő

Ez volt 2017. a blog életében


Sokan már december utolsó napjaiban kiteszik az évértékelő posztokat, de az eredeti tervem az volt, hogy olvasással búcsúztatom az óévet, és akkor talán még belefért volna egy rövidebb írás befejezése, így nem akartam előre megírni, hátha eggyel nő az elolvasott könyvek száma. De aztán egy sorozat előtt ragadtam, és az éjfél előtti olvasásból nem lett semmi.

Így aztán a nem szép kerek, de számomra örömteli 47 elolvasott könyvvel büszkélkedhetem, ami a tavalyi 39-hez képest nagyon jó szám. Valamikor szeptemberben még csak reménykedtem, hogy a kerek 40 meglesz, de azt, hogy túl is fogom lépni héttel, nem is mertem remélni. Mivel egy régi, ütött-kopott csíkos füzetben vezetem az olvasásaimat (gyermekem kijavítana, hogy vonalas! :D), ezért oldalszámot, legrövidebb, leghosszabb könyvet nem tudok mondani. A 47 könyvből 7 kisregény volt, de kiegészítő vagy önálló novella, amivel gyorsan meg lehetne dobni a "darabszámot", egy sem, igaz, hogy nagyon hosszú monstrum sem sok. Viszont volt egy novelláskötet, On Saitól az Esővágy.

Az év első olvasása Böszörmény Gyula Beretva és tőr c. kisregénye volt, az utolsó Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés c. könyve. Felteszem, a legrövidebb az egyik kisregény lehetett,  vagy a Szerencsére, a tej Neil Gaimentől (talán inkább ez utóbbi), a leghosszabb pedig az Outlander sorozat 4. kötete, az Őszi dobszó a közel 1200 oldalával - amely sorozatot egyúttal kaszáltam is. 

Félbehagyott könyvem csak egy volt, a 3. porció erőleves a léleknek, ami sajnos, nem azt jelenti, hogy az összes többi könyv jó volt, csak azt, hogy kitartóbb voltam.

Több sorozatba kezdtem, néhányat lezártam vagy kaszáltam. A legrosszabb talán a London folyói volt, de az Outlander is kiborított rendesen, a legjobb helyért vetélkedhet A papírmágus trilógia, a Mesék földjén sorozat (remélem, a következő köteteire nem kell több évet várni) vagy a Lockwood és társa sorozat (amit viszont a kiadó nagy bánatomra nem tervez folytatni).

Egyedülálló könyvek közül a legborzasztóbb a Felbolydult napjaink volt, a legjobbak között Münz András Szerelemszombat, William Goldman A herceg menyasszonya és Gaura Ágnes Túlontúl c. kötetei szerepelnek.

Top 5-ös, 10-es, akárhányas legjobb vagy épp legrosszabb listát nem tudnék összehozni, az a helyzet, hogy bár voltak kedvenceim, egyik könyv sem volt olyan maradandóan jó vagy rossz, hogy helyezési sorrendet tudnék felállítani. Azt hiszem, hogy egyszerűen nem tudok semmiért sem ennyire lelkesedni vagy semmit sem ilyen mértékben gyűlölni. És míg olvasás közben, netán közvetlenül utána még nagyon tetszett némelyik (vagy épp ellenkezőleg), pár nappal, héttel, hónappal később az élmények megfakulnak.

Sajnos, gőzöm sincs, hány könyvet vettem tavaly, nem vezetek erről nyilvántartást, de az év elején emlékeim szerint nem nagyon szállt el velem a ló, havi 1-2 könyv formájában, de november-decemberben igencsak elengedtem a gyeplőt, és rengeteg könyvet szereztem be, ami óhatatlanul is azzal járt, hogy beválasztottam pár elég rosszat is.

Szegény bloggal nem foglalkoztam annyit, mint talán szerettem volna, így tavaly összesen 32 poszt született, ami jóval felette van a 2014-es mélypontnak (19), de el is marad a 2016-os csúcsponttól (48).

A blog látogatottsága meghaladta az 50 ezret, ami a 200 ezer vagy egymilliós látogatottságú blogokhoz képest talán nevetségesnek tűnhet, de nekem már ez is csoda, hogy ennyi kattintás született (ami nyilván nem ennyi ember, mivel vannak visszatérők), hogy ennyiszer érdekelt titeket, amit írok.

A legnépszerűbb bejegyzés még mindig Bernard Cornwell Az utolsó királyság c. könyvéről írt posztom 1146 kattintással, pedig nekem ez a könyv nem igazán volt a kedvencem. A 2. rész után kaszálni terveztem, részben, mert a sorozat első évada (ami az 1-2. kötet alapján készült) nem igazán tetszett, de mivel a 2. évad meg annál inkább (3-4. kötet), nem kizárt, hogy mégis továbbolvasom. Aztán persze vannak posztok pár kattintással is, de őszintén szólva nem tudom, melyik kapta a legkevesebbet. Talán nem meglepő, de elgondolkodtató, hogy a sorozatos, fordítós, összegzős posztok olvasottsága sokkal magasabb, mint az egyes könyvek értékeléséről szóló bejegyzéseké.

A jövő évre szóló terveim között az szerepel, hogy több könyvet veszek meg e-ben. Részben mert a polcaim már roskadásig vannak, eladni a nem kellő könyveket gyakran nehéz vagy szinte lehetetlen, részben mert az e-k többnyire olcsóbbak. Nyilván ez nem minden könyv esetében járható út. A másik, hogy még jobban meg kell gondolnom, miket veszek meg, nem szabad a szép borító+vonzó fülszöveg kombónak, mások véleményének, ajánlásának látatlanban bedőlnöm, és a ya számomra lassan lecsengő műfaj kell, hogy legyen, mivel egyre kevésbé tudok azonosulni a tinik életével, érzéseivel, stb. Nincs semmi baj azokkal, akiknek ez tetszik, de én más életkorban vagyok, más problémákkal, élethelyzetekkel nézek szembe. 

Kivételek persze mindig akadnak, Rick Riordan pl., akinek a könyveire továbbra is vevő leszek, és talán akadnak még más jól sikerült ya-k is, de az arányait jelentősen csökkenteni szeretném.

Egy jó mesére továbbra is vevő maradok, azt hiszem. Nem hiszem, hogy ez változna majd az idén, és egyelőre nem terv, csak egyre gyakrabban felmerülő igény, hogy angolul folytassam azokat a sorozatokat, amik magyarul nagy valószínűséggel végleg félbemaradtak. Hogy ebből mi lesz, nem tudom, de a fejemben ott motoszkál. Semmiképp sem tervezem, hogy az angol túlsúlyba kerüljön a magyarhoz képest, mert az az anyanyelvem, és így számomra a legkedvesebb, de mindenesetre az idei év első befejezett olvasmánya egy angol nyelvű novella volt.

Számszakilag nincs tervem, de jó lenne nem menni 35 alá, talán elérni a bűvös 50-et is, de semmiképp sem úgy, hogy gyorsan átrohanok a könyveken a magasabb szám miatt. Akkor inkább kevesebbet, de jót.

Köszönöm, hogy velem voltatok 2017-ben, és remélem, hogy maradtok 2018-ban is!






2017. december 31., vasárnap

Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés

Ritkán olvasok ilyen jellegű könyveket, de egyrészt PuPilla nagyon dicsérte a szerzőt, másrészt az életemben most egy lezárási, elengedési folyamat van, és folyamatosan ilyen jellegű művek bukkannak fel előttem (nyilván, ami foglalkoztat, arra figyelek jobban), blogbejegyzés, cikkek, filmek formájában, így aztán, mikor ez a könyv is elém került, nem haboztam, és felvettem az olvasmányaim listájára.

Azt mondhatom, hogy a szerző tömören, pontosan, lényegre törően, közérthetően írja le a szakításkor keletkező érzelmeket, helyzeteket, és hogy miképpen kezdhetünk új kapcsolatba, mire kell figyelnünk.

A könyv elején röviden kitér rá, hogy miért van olyan sok válás, aminek az egyik oka a félelem, hogy lemaradunk valamiről. Hogy ha pl. elmegyünk egy buliba, lemaradunk egy csomó másikról, és vajon, jaj, istenem, azok nem lettek volna jobbak? Ugyanígy a kapcsolatokra, ha benne maradok ebben a házasságban, nem maradok le egy jobb, izgalmasabb társról, valakiről, aki jobban megbecsül engem?

Nem válásra biztat, hanem azt mondja, hogy ha valami megjavítható, akkor azt kell megpróbálni, de ha nem, megmutatja, hogyan lehet a kapcsolatot lezárni, elengedni, és hogyan kezdhetünk új kapcsolatba, mire kell figyelnünk, gyakran miért nem működnek az új próbálkozások, miért nem lesz tartós kapcsolat az ígéretes első randiból, stb.

Néhány gondolatot emelnék ki, amik nagyon rezonáltak a bennem levő érzésekkel, gondolatokkal.

Egy szakítás, válás esetén ritka, hogy mindkét fél egyszerre akarna lépni, ilyenkor az egyikük nehezebben lép tovább, nehezebben küzd meg azzal az érzéssel, hogy a másik képes nélküle élni, hogy nincs rá szükség. Ez magyarázza meg, hogy nagyjából "muszáj" meggyűlölni a másikat, hiszen, ha minél több rosszat, kígyót-békát kiabálunk a másikra, az segít, hogy el tudjunk szakadni tőle. Ugyanakkor ez hosszú távon nem célravezető, és nemcsak azt kell megfogalmazni magunknak, hogy miért hagyjuk ott az illetőt, hanem azt is, hogy miért maradtunk eddig vele!

Ahhoz, hogy új kapcsolatba lépjünk, önismeret kell, hogy valójában mit várunk a másiktól, mi  mit tudunk neki adni. Egy új kapcsolat eleinte nagyon izgalmas lehet, de ha nem megfelelő alapokra épült, a problémák ott is ki fognak jönni. A szerző néhány gyakorlati példát is hoz ilyen helyzetekre.

Számomra talán a legfontosabb gondolatot az utolsó oldalon fogalmazta meg: Olyan embert keressünk, aki talán nem lát bennünket tökéletesnek, de azt érezhetjük, hogy lehetünk bármilyenek. Viselkedhetünk természetesen, nem kell megjátszani magunkat. Hogy alapvetően azt keressük, hogy lehessünk bármilyenek, és ne kelljen szerepet alakítanunk.

Ilyen kapcsolatot kívánok mindenkinek!

Ez a nem túl vastag, de annál több információt tartalmazó könyv könnyen olvasható, gördülékeny a stílusa. Nem fogja minden problémánkat megoldani, de segít kapaszkodókat adni, és a helyes irányba állni. Ami nekem hiányzott, az több történet, több konkrét eset. A könyvben levők segítettek az egyes élethelyzetek beazonosításában, az átélésben, az elgondolkodásban, jó lett volna több ilyet olvasni.

Biztosan elő fogom még venni a szerző más könyveit is.

A szerző


10/8,5

A könyvet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.

2017. december 30., szombat

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán (Ambrózy báró esetei 3,5) - Zanza

Ó-ó, erről még tegnap kellett volna írnom, de kimaradt. Igaz, nem is passzolna a többihez, mivel nagyon is jó volt, pont, mint a sorozat többi kötete.

A történetet ez sem viszi tovább, mint a 2,5. rész, a Beretva és tőr, de kiegészítőnek ez is nagyon izgalmas volt. Igazából nem is 3,5. rész, mivel a 3. rész közben játszódik, abban az időben, mikor Ambrózy úgymond, száműzi Milit haza, Kolozsvárra az apjához. A vonat elindul Pestről, és borzalmas események veszik kezdetüket...

Igazán jó kis krimit kaptunk, és nekem nagyon tetszett, hogy ezúttal Mili kap nagyobb szerepet, és bebizonyíthatja, hogy nyomozói képességei szépen kifejlődtek.

SPOILER! 

A legjobb része számomra az volt, mikor Mili mindenki összegyűjtött a vonaton, és előttük fejtette meg a bűntényeket. Szerintem, aki kicsit is járatos a krimik világában, annak erről a Gyilkosság az Orient expresszen fog eszébe jutni, ami közel 40 évvel később játszódik, de én ezt cseppet sem éreztem koppintásnak, inkább egy kis kikacsintásnak, Agatha Christie emléke előtt való tisztelgésnek.

SPOILER VÉGE!

Alig várom, hogy olvashassam az utolsó(?) részt (az író állítja, hogy az lesz, de láttunk már ilyet...),  ami sajnos, nincs meg. Képzeljétek, egyik nap arra vetemedtem, hogy bementem egy Libribe, és arra gondoltam, beleolvasok, hogy akkor végül is melyik lány... értitek. :D De nem volt példány a Nász és tébolyból... Úgy nézem, várhatok addig, míg meg nem tudom venni. :D

10/10



2017. december 29., péntek

2017. utolsó olvasmányai...

...és sajnos, nem a legjobbak. Vagy legalábbis vegyesek. Van, amelyik csalódás volt, vagy csak másra számítottam, van, ahol semmit sem tudtam a könyvről, és ahhoz képest nem volt olyan rossz olvasmány.

Lássuk! A poszt helyenként spoileres lesz, szóval csak óvatosan!

J. Goldenlane: Napnak fénye

Korábban nem érdekeltek az írónő könyvei (Goldman Júlia a valódi neve, ha valaki nem tudná), de aztán egyre többször kerültek elém, Gaura Ágnes is dicsérte, aztán egy lány a könyvtárban is ajánlotta a trilógiát, aminek ez az első része, így végül megadtam magam.

Nem kellett volna. No, nem mintha olyan nagyon rossz lett volna, csak egyszerűen nem érdekelt. Ráadásul épp most fogadtam meg, hogy disztópiát nem, erre belekezdek egy posztapokaliptikus világban, a jövőben játszódó történetbe, 100 évvel az utolsó nagy háború után. Annyira nem volt disztópikus szerencsére, és hangulata sem volt nyomasztó, mint azoknak szokott lenni, még csak azt sem mondhatom, hogy unalmas lett volna, de nem tudtam belemerülni ebbe a világba. A kínai császár sorsa olyan szinten nem hozott lázba, hogy még az is hidegen hagyott volna, ha felfordul. Ticca Min és Lin miatt folytattam csak, akik viszont hamar a szívembe lopták magukat, és csak azon izgultam, hogy könyörgöm, Ticca ne szeressen bele a császárba, hanem Lint válassza! (Megsúgom, úgy lett.)

Nem hinném, hogy folytatom, de aki szereti a kissé fanyar, disztópikus történeteket, talán szeretni fogja.

10/6


Michael Gruber: A boszorkányfiú

Még sosem választottam könyvet kizárólag a borítója alapján. Olyan volt, hogy a borító felhívta a figyelmemet egy könyvre, de utána legalább a fülszöveget elolvastam. Ezúttal azonban kizárólag a cím miatt olvastam el ezt a művet, és gőzöm sem volt róla, hogy egyáltalán miről szól.

Ugyan nem veszek részt a várólista-csökkentős játékban, de néha azért tudatosan előveszek néhány olyan olvasmányt, amik már évek óta várnak a polcon vagy az e-olvasómon, ez is köztük volt.

Mivel semmit sem tudtam a tartalmáról, elvárásaim sem voltak, és talán szerencsére. Ha előre elolvasom, talán csalódom a könyvben, így is vegyes érzésekkel tettem le. Bár happy enddel végződött, mégis szomorú az egész könyv. Tanmese ez arról, hogy a szépség és a pénz nem minden, hogy néha (gyakran?) nem értékeljük azt, amink van, és csak akkor jövünk rá az értékére, mikor elvesztettük. És hogy nem kapjuk meg mindig azt, amit szeretnénk, de amit megkapunk, annak is tudjunk örülni.

Ugyanakkor voltak részei, amik nagyon tetszettek, a régi, klasszikus mesék "eredetijeinek" leírása. Pl. hogy Hamupipőke tisztaságmániás volt, ezért takarított, és nem kényszerítették rá, sőt, a mostohaanyja és -testvérei kimondottan kedvesek voltak vele, vagy Jack, akinek esze ágában sem volt felmászni a paszulyra, vagy Jancsi és Juliska meséje, ahol - mily meglepő - a szülők a gonoszak és nem a mézeskalácsos boszorkány. Ezeken a részeken jól mulattam.

Ha szereted a kissé melankolikus és emberi érzésekkel, szenvedéssel teli, de végül pozitív kicsengésű könyveket, a nem hagyományos szerkesztésű meséket, akkor ez neked való lesz.

10/7,5


Rachel Cohn-David Levithan: Dash és Lily - Kihívások könyve

Kedves, de nem romantikus karácsonyi könyvet kerestem, és azt hittem, ennek a könyvnek a személyében megtaláltam. Egy titokzatos piros notesz, amiben utasítások vannak, a követésük után pedig el kell helyezni egy meghatározott helyen, hogy a feladó megtalálja. Hát nem bájos és aranyos ötlet? De, és a könyv első fele nagyon is aranyos volt, helyenként vicces, aztán a 2. fele sajnos, átment abba a "tininyafiba", amit annyira utálok, így ez a fele számomra meg a szereplők számára szenvedés lett.

A jövőben jobban meg kell gondolnom, hogy elolvassak-e olyan könyvet, amiben tinik a főszereplők. Riordan persze kivétel. Mivel a 2. részéről meg alapból sok rosszat olvastam, azt hiszem, abba bele sem kezdek.

10/6


Elan Mastai: Felbolydult napjaink

Na, és a nagy csalódás. Imádom az időutazós könyveket, ezért egyből meg is vettem, mikor tudomást szereztem a létéről. Eredetileg hosszabb méltatlankodást terveztem, de ez a könyv még annyit sem ér meg. Röviden összefoglalva, egy igazán remek alapötlet (még ha láttunk is már ilyet, időutazás, aminek következtében létrejön egy másik valóság, ismerős?) elképesztően rosszul megírva.

A háromnegyede környékén az jutott eszembe, ez igazából egy férfi szempontjából megírt romantikus regény időutazós körítéssel, és pont olyan vacak, mint amilyennek hangzik. Voltak jó részei, de a 330 oldalból talán 100, nem több. De talán még annyi sem.

A borítója viszont klassz.

10/3

2017. december 6., szerda

Erőszak, erőszak mindenütt...

"Utóvédként" csatlakozom a témázáshoz, ami "Az olvasó és az erőszak - Téged hogyan érint?" munkacímet viseli.

Röviden válaszolva: rosszul.
Bővebben: nagyon rosszul.

De viccet félretéve, jobban viselem, mint pár éve, évtizede, akkor az ilyesmi sokkal jobban megviselt, mint most, nyomott hagyott, akár még rémálmokat is okozott.

Most sem szeretem, ha bármilyen erőszak van a könyvekben (vagy bárhol máshol, filmekben, sorozatokban, ahol esetleg még látni is), még nem fordult elő, hogy szándékosan olyan könyvet kerestem volna, amiben erőszak van. Miért tenném? Más kérdés, persze, ha belefutok, vagy ha a könyv témája érdekel, és sejthető, hogy lesz benne erőszak is. De kimondottan az erőszakért még sosem kerestem olvasnivalót.

Sajnos, az erőszak már gyakorlatilag nem elkerülhető, még a mesék is tele vannak velük. Még mindig nem tudom megbocsátani A fiú, akit Karácsonynak hívtak igazmondó glimpijét, aki (ami?) daruhájjal fejeket robbantott, meg a földön guruló trollszemet, és a falra fröcskölő trolltutyit. Több helyen is olvastam bloggerektől, hogy ezt a könyvet majd felolvassák a gyereküknek. Komolyan, erről szeretnének nekik olvasni? És hiába voltak benne tényleg bűbájos részek, egyre sem emlékszem olyan élénken, mint erre a jelenetre. Nem értem, az írónak mi célja volt ezzel, és az is nyilvánvaló, hogy a folytatást sem fogom olvasni.

Már csak az a kérdés, hogy mekkora mértékű erőszak van a könyvekben, egy Piroskát bekapó farkas (ami azért egy ovis korú gyereknek épp elég trauma lehet) vagy felakasztás-kibelezés-felnégyelés kombó (ami Angliában járt a felségárulóknak). Mindenki dicséri pl. Mark Lawrence Széthullott birodalom trilógiáját, de olyan mértékű erőszakmennyiség van benne állítólag, ami miatt nem mertem belekezdeni.

Horrorkönyveket sem olvasok (és filmeket sem nézek) ebből kifolyólag, pl. Stephen King munkássága minden szinten kimaradt az életemből. Gerald Durrell egy horrornovellája kísért még ma is néha. Igen, annak a Durrellnek volt egy ilyen az egyik, több novellát tartalmazó könyvében (a többi egyébként a tőle megszokott állatos volt, amennyire emlékszem). Egy olyan szörnyről szólt, ami csak a tükörben létezik, azokban közlekedik, de amit megöl, az a valóságban is meghal. Utána napokig nem mertem a tükörbe nézni. Akkor vártam az első fiamat, és néha eszembe jut, hogy vajon az akkori félelmem befolyásolta-e valamiképpen azt, amilyenné vált. Ma már lehet, hogy sokkal kevésbé zaklatna fel, de 20 éve még komoly félelmet okozott. Amúgy gőzöm sem volt, hogy ilyen lesz az a novella, ki számított ilyenre egy Gerald Durrell könyvben?

A csataleírások csak szimplán untatnak, maximum sajnálom azt a rengeteg emberi életet, amit kioltanak.

Amit nem bírok még, az a nemi erőszak, gyerek- vagy állatbántalmazás. Ez utóbbit olyannyira nem, hogy még a Lassie-t sem szerettem emiatt. 

Ami még kiveri a biztosítékot nálam, az az öncélú erőszak, ami csak úgy ott van. Nem tudni, a szerző miért is tette bele, talán, hogy elborzasszon. Egy ilyen jelenet miatt vettem búcsút mindjárt az elején Neil Gaimentől, és nem is szándékozom folytatni az ismeretséget a műveivel.

Mindez azért nem azt jelenti, hogy a legkisebb mértékű erőszakot sem bírom elviselni, és már sokkal jobban el tudom választani a könyvet a valóságtól. Azok a jelenetek "esnek rosszabbul", amik akár a valóságban is előfordulhatnak, meg azok, amiket úgymond, nem tudnék kivédeni. Ja, és az  őrült perverzek, mert rájuk nem számít az ember. Pl. nem ijeszt meg annyira egy olyan rész, ahol a leendő áldozat éjszaka sétál haza gyalog egy rossz hírű környéken, mert ilyen helyeken nem mászkálok, de az olyan igen, ahol az őrült gyilkos véletlenszerűen szedi áldozatait, akik lehetnek akár nyugdíjas nénikék vagy kamaszfiúk is. Szóval, ami akár velem vagy a családommal is előfordulhat, az mélyebben érint. Az ilyen könyvekről rosszabb emlékeim maradnak, és ha tudom előre, hogy ilyesmi van benne, megpróbálom elkerülni.

Viszont, ahol élesen el tudom különíteni a könyvbeli valóságot a fizikaitól, ott nem annyira zaklat fel az erőszak. Ott van pl. a True Blood könyv- és tévésorozat, amiben aztán folyt a vér, csak úgy "nyüzsögtek" a halottak (még ha ez képzavaros is kissé), és mégsem voltak tőle rémálmaim.

Érdekes, hogy inkább sorozatok vagy filmek maradtak meg bennem, amik erőszakosak vagy ijesztőek voltak, könyvek kevésbé, talán, mivel azokat látni is lehet, olvasás közben meg tompítjuk a képzeletünket valamennyire, hogy jobban el tudjuk viselni.


Egyet nem értek. Vajon egy író miért ír ilyesmiről? A krimit még valahol értem, talán magánál a gyilkosságnál fontosabb a nyomozás. De már a horror, nekrofília, nemi erőszak megírása mit jelent az írónak? Mit akar vele közölni?


Még témázott: