Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 4., péntek

Fehér Klára: Kisregények

Fura szerzet vagyunk mi, olvasók és bloggerek, hajtjuk az új megjelenéseket, reménytelenül próbáljuk beérni az olvasmánylistánkat (jaj, mindig van új és még vonzóbb), és közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni a régebbi könyvekről. Pedig azok között is van legalább annyi jó, mint az újak között. Sőt, gyakran azt érzem, az elképesztő mennyiségű könyv között egyre nehezebb megtalálni azt a pár gyöngyszemet, ami valóban érdemes az olvasásra. A többi sajnos, jó, ha kiérdemli az "átlagos" besorolást.

Ezúttal biztonsági játékosként viselkedtem, és egy régi kedvencemet vettem elő, Fehér Klárát. A kötetben található 4 kisregény közül hármat már olvastam más felállásban, talán a húszas éveimben, az utolsó nem rémlik. Persze, számítottam rá, hogy most kicsit más élményt fog nyújtani.

Narkózis

Nem tudom, vajon tényleg így érez-e valaki altatásban, ilyen emlékképeket lát-e, vagy inkább álmodik, netán csak feketeséget lát, mert életemben egyszer altattak, 3 évesen egy mandulaműtét miatt, de abból semmire sem emlékszem.

A főszereplő Juditot műtétre készítik elő, és miközben arra várnak, hogy hasson az altató, Judit átgondolja az életét. Vagy ezek már álmában jutnak eszébe?

Szaggatott, ide-oda kapkodó emlékeket látunk, kell egy kis idő, mire összeáll a kép, és megértjük Judit élettörténetét. Már az első olvasáskor is felfogtam, és megérintett a történet, de most, ennyi év jó és rossz tapasztalatával sok mindent másképp éltem meg. 

A 2. világháborúról ugyan nincsenek személyes élményeim, de a szocializmusban nőttem fel, ha már nem is volt olyan kemény, mint az 50-es évek, azért sok minden ugyanaz maradt, szóval ez a rész némi nosztalgiát keltett bennem. Jót és rosszat is. Más szemmel olvastam családtag elvesztéséről, pokoli házasságról, anyagi gondokról, stb. Azt hiszem, felfedeztem olyan érzéseket is, amiket annak idején talán nem. A szégyent, hogy Judit nem segített Anna nevű barátnőjén, aki rengetegszer kért tőle segítséget borzalmas házassága miatt, és Judit mindig azt válaszolta: a te életed... A halálfélelmet, amin végül győz az életösztön.

A Fehér Klárától megszokott motívumok sem maradnak el, a három lánytestvér, Judit, Ági és Zsóka, a háború, a sok utazás. A hangvétel tele van érzelmekkel, mégis van egyfajta távolságtartás a megfogalmazásban.

Négy nap a paradicsomban

Egy meglehetősen félresikerült utazás története. A kisregény elején ugyan ki van írva, hogy csak a képzelet szüleménye, de szerintem ebből egy szó sem igaz. Még ha nem is egyetlen valós utazásról van is szó, meggyőződésem, hogy az írónő és férje rengeteg útja befolyásolta a könyvet.

Itt is végigvonul a Fehér Klárára jellemző stílus, szaggatottság, ugrálás az időben. Asszociációk gyűjteménye, mint mikor az ember beszélget egy barátjával, elkezdik, mondjuk, a főzésnél, és a végén kilyukadnak a gyomorműtéteknél. A mesélő belekezd egy mesébe, de aztán egy szó miatt áttér egy másikra, aztán vissza az előzőre, és így tovább. De ettől nem lett érthetetlen, végig fenntartja az érdeklődést, és a végére tökéletesen összeáll a kép.

A könyvből nem hiányzik a humor sem, a legváratlanabb helyzetekben. Sok esetben pont abból adódik, hogy itt is megmarad az érzelemdús, de távolságtartó fogalmazás. Kitűnő leírásokat és jellemrajzokat kapunk néhány mondatban, ilyeneket csak Fehér Klára tudott.

A három lánytestvér, az utazások iránti kimondhatatlan szeretet most sem maradhat el.

Sárgaláz

Ezúttal férfi a narrátorunk, aki a saját butaságának köszönhetően egy trópusi országba kerül 4 évre kiküldetésbe. Ennek az apának is három lánya van (nem találtam adatot rá a neten, hogy a szerzőnek vajon voltak-e lánytestvérei, innen jön-e a motívum), egyikük hálátlanabb, mint a másik. 

Mindhárom eddigi kisregény közös motívuma a három lánytestvér, a sok utazás, a szegénység, amit szégyellnek és titkolni próbálnak, a pofátlan külföldi rokon vagy külföldre szakadt hazánkfia, aki kihasználja honfitársát, vagy meghívja magához, és utána rosszul bánik vele, vagy meghívatja magát, és így keveri őt kellemetlennél kellemetlenebb helyzetekbe. Ezek mulatságosak is, de szívszorítóak is egyben. Nem mondanám ezeket társadalomkritikának, de ember- és jellemkritikának igen.

Erkölcsi bizonyítvány

Ez a kisregény kilóg a többi három közül, nincs utazás, nincsenek lánytestvérek, nincs humor, "csak" egy szegény nő szomorú élettörténete, amiben semmi párhuzamot sem találtam a saját életemmel, mégis ez érintett meg legjobban.

Erős érzelmek dúltak bennem olvasás közben, valakit szerettem volna megütni, vagy inkább többeket. Hogy lehet egy édesanya (édes?) ilyen kegyetlen a lányával? Hogy használhatják ki így mások (férfiak és nők vegyesen) egy szegény, tudatlan (írástudatlan is) alig 13-14 éves lány testét-lelkét? Szegény főhősnővel egész életében senki sem bánt jól, sem az anyja, sem a férjei, sem a gazdái, sem az imádott fia, és még 80 felett is üldözi a múltja, amiről nem tehet, hiszen soha senki nem segített, hogy elkerülje, sőt.

Olvasás közben a felháborodás és düh mellett megkönnyebbülést is éreztem, hogy megtanultam olvasni, és nem írathatnak alá velem olyan szerződést, aminek nem értem a szövegét, hogy a szüleim szerettek, és támogattak.

Nagyon jó volt visszabújni egy kicsit abba az időszakba, amikor először olvastam ezeket a kisregényeket, visszaemlékezni bizonyos részekre. A mai napig élénken emlékszem egyes mondatokra, jelenetekre, míg másokat jó volt újra felfedezni.

(Nagyon megdöbbentett amúgy, amit fiatal éveiről olvastam, miközben a lehetséges lánytestvéreket kerestem, hogy micsoda véresszájú kommunista volt, sőt, állítólag kihallgatásokban is részt vett, aztán a Rajk-pertől fogva kezdett kiábrándulni a korszakból.)

Azt hiszem, fogok még előszedni Fehér Klára könyveket.

10/10




2017. július 30., vasárnap

Gaura Ágnes: Túlontúl

(Azt hiszem, soha többé nem leszek képes úgy tekinteni Tündér Ilona és Árgyélus királyfi meséjére, mint eddig...)

Fülszöveg: Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett. Hatalmát egy tiltott csóknak köszönhette, és átkát csakis egy újabb csók törhetné meg – ám a szerelmesek évszázados álomba dermedtek a birodalom két végében, és azóta sem akadt senki, aki át tudott volna kelni az Árkon, hogy segítsen egymásra találniuk.

A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, útra indul egy utazókönyv segítségével, és végül a Budapesten élő Liliomig jut – ám a tündérmeséken nevelkedett lány nem is sejti, hogy Tündérország sorsa összefonódott az övével. Az utazókönyv varázsa az ő korántsem mesés életét is felborítja, így kettős feladat vár rá: ahhoz, hogy felismerje a mágikus világ sugallatait, neki is meg kell találnia az igaz szerelmet.

A kultikus Boriverzum-sorozat alkotója, Gaura Ágnes ezúttal a magyar tündérmesék világába vezeti olvasóit – a somorjai templomon is túl, az Aranyerdőn, Ezüsterdőn és Rézerdőn át egészen a Csörsz-árok legendájának varázslatos újraértelmezéséig.

A borítóról már mutattam képeket pár hete, és a beleolvasó után nem volt kétséges, hogy ezt a könyvet olvasni akarom. (Sőt, már előtte sem, a Bori-kötetek után látatlanban bizalmat szavaztam ennek a könyvnek is.)

Amikor a kezembe vettem, az első gondolatom azt volt, hogy milyen kicsi. Na, nem épp vastagságra, mert picivel több mint 600 oldal, hanem hosszúság és szélesség tekintetében. De amikor elkezdtem olvasni, rájöttem, ez mekkora előny. A kötet épp kézre áll, kényelmesen lapozható, nem esik szét, nem kell megtörni a gerincét, a 600 oldal ellenére könnyű, nem szakad le az ember karja, egy álom olvasni ilyen szempontból - is. (Zárójelben jegyzem meg, ha lehet így is, akkor miért nem mindegyik könyv ilyen? Miért kell 4-500 oldalas könyveknek féltégláknak lenniük, amit lapozni is alig merek, stb.?)

De más szempontból is illik a könyvre az "álom" kifejezés, jelentős szerepet kapnak benne az álmok. Én hiszek benne, hogy álmunkban olyan helyeken is járunk, ahová ébren nem jutunk el, hogy pl. elhunyt szeretteinkkel találkozhatunk, ezért ez a rész nagyon megfogott.

A borítóról már írtam, most újra megcsodáltam, immár élőben, de elsőre nem vettem észre újat rajta, amíg fel nem bukkan a könyvben egy bizonyos festmény, aminek hatására más szemmel kezdtem nézni, mígnem én is felfedeztem (vagy felfedezni véltem) csőrt, karmokat, egy női alakot... Volt, amit nem találtam meg, de nem árulom el, hogy mit, legyen a kedves olvasónak is meglepetés. 

Kovács Péter a borítón kívül belső - fekete-fehér - illusztrációkat is készített, szám szerint éppen hetet. A szám nyilván nem véletlen. Nekem legjobban a manós tetszett. Azt hiszem, már ennyiből is látszik, milyen igényes kötettel van dolgunk, ezenkívül a fejezetcímek betűtípusa is jelzi a kiemelt gondoskodást.

Rendkívül érdekes volt az a sok információ, tény és adat, ami a könyvben fellelhető a Csallóközi mesékről, tündérmesékről. Látszik, hogy a szerző hatalmas energiákat ölt bele a kutatásba. Tőle magától tudom, hogy a könyvben említett mesék mind létezőek (sokat természetesen én is ismerek, de nem mindet), az már más kérdés, persze, hogy utána mihez kezdett velük. A Rapsoné nevű tündér sok más helyen Rapsonné néven szerepel (egy mondat erejéig említették pl. az Ármány és kézfogóban, amit épp nemrég fejeztem be), de ilyen említése is van, és ő úgy döntött, ezt a változatot használja, ami megvallom, nekem jobban is tetszik, mivel két n-nel olyan hatása van, mintha valakinek a neje lenne.

Liliomot nagyon megkedveltem, bár egyáltalán nem volt könnyű eset, előítéletes is, meg gondjai vannak a döntéshozatallal, de talpraesett és bátor. A három férfi közül kettő gyanús volt, hogy ún. cserélt vagy váltott gyerek, de nem tudtam eldönteni, vajon melyikük az. Gyanítottam, hogy az írónő valamilyen módon át fog vágni, ami így is lett, meg nem is. (A bíró okos lánya c. mesének elég nagy szerepe volt a könyvben.) Én ugyan nem azt a férfit választottam volna, akit Liliom, de épp nemrég írtam le, hogy olvasó ne sértődjön meg azon, ahogy az író megírja a könyvét, szóval elfogadtam. Végül is az a lényeg, hogy Liliom boldog legyen, nem? 

A történet eleinte lassabban halad, szépen megismerkedünk Liliom életével és Tündérország helyzetével, hogy aztán a Bori köteteknél megszokott módon a könyv utolsó harmadában felpörögjenek az események, és aztán már csak kapkodtam a fejem. A lassabb történetvezetés nem jelent unalmasat, próbáltam fejben összerakni, hogy mi történt (nem sikerült, hehe, de a végén minden szépen összeállt), és addig is élveztem a meséket, a szerzőtől már megszokott utalások keresgélését és megfejtését, a sajátos humort, amit főleg Rókaszó és Csókacsíny, a két manó meg Liliom családja képviselt, és a gyönyörű nyelvezetet.

A kötet műfaja elvileg YA, de én abból inkább az idősebb korosztálynak javasolnám, de legalább ugyanolyan élvezhető a felnőtt korosztálynak is, akár fiatalabb, akár idősebb, lényeg, hogy az olvasó legyen nyitott a mesék világának befogadására.

Már gyerekkoromtól fogva az érdekelt, mi van a mesék végén túl, a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" után. Nem hiszem, hogy pontosan meg tudtam volna fogalmazni, de talán valami olyasmire gondoltam, hogy a királyfi vajon húsz év után is szereti-e a lányt, ill. a hősnőt zavarja-e királyi férje horkolása. Hogy együtt járnak-e még sétálni, és megcsókolják-e egymást lefekvéskor. Egyfajta választ erre is kaptam, és bár nem idilli a kép, a remény megvan rá, hogy helyrehozható legyen, ami elromlott. És ez jó.

Nem mondom, hogy mindenhol azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az úgy volt jó. 

10/9

Az olvasás lehetőségét köszönöm Gaura Ágnesnek és a Delta Vision Kiadónak.









2017. július 25., kedd

David Safier: Happy Family - Szörnyen boldog család - Zanza

Épp az előrendelhető könyvek között böngésztem, mikor megpillantottam ezt a könyvet. Naná, hogy már nyomtam is az előrendelés gombot! A szerző eddig megjelent két könyvét is nagyon szerettem, szóval alig vártam a megjelenést.

Alapjában nem is csalódtam, és igazi könnyed szórakozás volt, de azért volt bennem egy kis mellékzönge, egy pici keserűség olvasás közben, de ezt csakis magamnak köszönhetem.

Adva van egy szerintem nagyon tipikus család, az apa rengeteget dolgozik, az anya elhanyagolva érzi magát, jaj, nem ezt az életet akarta, jaj, nem lett belőle senki, a lánya kamasz és problémás, a fia meg más, mint a többiek.

Egy könyvbemutatóra mennek, mindannyian szörnyjelmezben, ami az események összjátéka folytán egyszerűen rajtuk marad. Vagyis azzá változnak, aminek be vannak öltözve, annak minden jó és rossz következményével. Persze, igyekeznek megtalálni a megoldást, hogy visszakapják eredeti alakjukat, és közben mindenféle megpróbáltatás, kaland éri őket. Át kell gondolniuk az életüket, változtaniuk kell.

Igazi tanmese, igaz, szórakoztatóan, de az. Oda kell figyelni egymásra, nem szabad hagyni beszürkülni a házasságot, stb. Ami miatt kicsit keserűen olvastam, hogy Jézusom, az én családom is majdnem ilyen... És hogy én nem lennék képes olyan tettekre, amit a könyvbeli családnak kellett megtennie, hogy végül együtt maradjanak, és együtt tudjanak működni.

Na, mindegy, ez már az én problémám. Remélem, a szerző más könyveit is olvashatjuk majd, a Plötzlich Shakespeare érdekelne még nagyon, de igazából bármelyik jöhet.

A könyvből (rajz)film is készült, jó lenne egyszer azt is megnézni.

10/8

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó (Ambrózy báró esetei III. ) - Zanza

Mivel nem a megjelenéskor vettem kézbe, már tudtam, hogy mégsem ez a zárókötet, és hogy olyan cliffhangerrel végződik, hogy a fal adja a másikat. Gondoltam, bele sem kezdek, amíg az író meg nem írja az - állítólag már tényleg - zárókötetet, fene akar hülyét kapni, hogy netán éveket kell várni a folytatásra. De aztán mégsem tudtam megállni.

Hát kérem, ez volt eddig a legjobb rész, izgalmas, de úgy, hogy nem éreztem a gyalogkakukk effektust, mint pl. az Outlander 3. és 4. kötetnél, humoros, egyik-másik poént meg kéne tanulni, és benyögni valami beszélgetés kellős közepén. A kacifántos stílussal akadtak még gondjaim, a narrálás már nem olyan erőltetetten régies, mint amilyennek az 1. részben éreztem (vagy megszoktam, fene tudja), de a szereplők beszédmódja néha zavar. Kivéve Mück Márinál, aki egyértelműen az egyik kedvenc karakteremmé nőtte ki magát.

Mili makacssága és a báró ridegsége néha sok volt, jó lett volna, ha a kötet végére ez változik. Bár Mili elvileg megfogadta, hogy nem lesz olyan felelőtlen, de én nem vettem észre, hogy a gyakorlatban megtörtént volna.

Nem szeretem az olyan karaktereket, mint a báró, aki makacsul megy előre, senkivel nem oszt meg semmit, feltétlen engedelmességet vár el, de nem indokolja meg, hogy miért. Cseppet sem csodálkoztam, hogy Milinek ebből elege lett, és saját szakállára kezdett nyomozni. Ugyanakkor persze, rettentő felelőtlen dolgokat művelt, de talán, ha Richárd őszintébben beszél vele, még ha nem is árul el mindent, de legalább nem nézi levegőnek, Mili is könnyebben megült volna a hátsóján.

A fejemben én már persze, összeboronáltam őket, de belegondoltam, hogy ha ezek ketten összeházasodnának, hát, hogy unalmas házasság nem lenne, az biztos. Igaz, békés sem, ha mindketten ilyenek maradnak. A nők szeretik az ilyen mogorva alakokat megváltani, pedig nem mindig lehet, és nem is mindig érdemes.

Érdekes, sok csavart kitaláltam, pedig általában nem szoktam találgatni, de most valahogy mégis rátaláltam a megoldásra, na, nem mindnél. A függővégre is rájöttem, igaz, csak alig pár oldallal a vége előtt. Van persze, vágyam, hogy hogyan folytatódjon, és nyilván picit csalódott leszek, ha nem úgy lesz, de el fogom fogadni azt is.  Nem igazán értem, mikor az olvasók dühösek az íróra, mert nem úgy írja meg a könyvet, ahogy ők elképzelik. 

Azért remélem, a 4. kötetben majd vére megtudunk minden fontosat, és lezárul a történetnek ez a szála. De azt sem bánom, ha nyitva marad a lehetőség a folytatásra, csak más történettel.

Amit még meg kell említenem, az a hangulat, igazán jól visszaadja a századforduló atmoszféráját, nemcsak a csillogást, hanem a mocskot is.

10/10

2017. június 29., csütörtök

Diana Gabaldon: Outlander 4. - Őszi dobszó

Na, nem, ebből egyszer s mindenkorra elég volt! Több részt nem áll szándékomban elolvasni. Persze, soha ne mondd, hogy soha, de most határozottan így gondolom.

Ugye, írtam már egy bejegyzést, hogy nem tetszik, és abba kellene hagyni. De egyszerűen tudni szerettem volna, miről szól. Ha elolvasás nélkül is megtudhattam volna, tuti, abbahagyom. Igazából nem is tudom, elolvasásnak tekinthető-e ez, mivel szerintem gyakorlatilag a felét sem olvastam el, hanem átlapoztam. Bele-bele olvastam a párbeszédekbe, ha felkeltette valami az érdeklődésemet, kicsit ottragadtam, ha nem, akkor lapoztam. Lapoz, lapoz, két mondat, lapoz, lapoz, fél oldal. Kb. ez volt a menet. Egyedül Brianna és Roger szálát olvastam végig teljesen, de amikor elérnek egy bizonyos részhez (ezt spoiler nélkül nem fejthetem ki), onnan már azt sem.

A bajaim kb. hasonlóak voltak a 3. részhez, plusz még jött hozzá néhány.

Haj. Melegük van benne, izzadt, kócos, szemébe lóg, stb. Könyörgöm, olló! A 18. században is ismerték már. Szalag, befonás, felkötés, valami.

Meleg. Meleg van, izzadnak, elemelik a ruhát a testüktől, hogy szellőzzőn. Oké, nincs ezzel baj, ha nem minden 2. oldal témája.

Kosz. Napokig nem fürdenek, hát jó, néha lehetőségük sem volt rá. De mindenki örökké koszos. És/vagy izazadt. És mindenkinek pézsmaillata van. Izzadságszaggal keverve. Pfuj. Nagyon vonzó, biztos alig várnám, hogy szexelhessek egy napok óta nem fürdött, csupa izzadságszagú, merő mocsok pasival.

Szex. Hála Istennek, azért ebből kevesebb van. Vagy csak az átlapozások miatt kimaradtak, nem tudom, de marhára nem is hiányoztak.

Erőszak. Eddig minden részben megerőszakoltak valakit vagy valakiket. Nőt, férfit vegyesen. De inkább nőt. Jó, még mindig tabutéma, de nem hiszem, hogy bármit megoldana, ha minden részbe beletesznek egy-két ilyen jelenetet. Ettől nem lesz kevesebb erőszak a világon. Ráadásul át is lapoztam, biztos nem olvasom végig. Ezenkívül egy csomó tabutéma van még a világon, mégsem szerepel mind a regényekben. Miért pont ez?

Nevek. Túl sok a szereplő, nem tudtam követni.

Kengyelfutó gyalogkakukk effektus. Ezekkel minden történik, mint a szegény prérifarkassal. Rabszolgák, kanyaró, indiánok, medvetámadás (Claire úgy akarja elzavarni a Jamie-re támadó medvét, hogy fejbe vágja egy hallal...), stb. Amikor egyszer Jamie télen kimegy vadászni, de nem ér haza, Claire követi, és kiderül, hogy kénytelenek lesznek az éjszakát valahol a fagyban kint tölteni, esküszöm, arra számítottam, hogy jön egy tauntaun, aminek a hasában húzzák ki hajnalig. Ez volt az a pillanat, amikor végképp elegem lett az egész könyvből. Megint csak azt tudom mondani, nem fizetnek nekem azért, hogy én ezt elolvassam, sőt, én fizettem nem kevés pénzt érte, ennyi volt. Több rész nem kell, köszönöm.

Nem volt egy szerkesztő, aki kihúzta volna kb. felét? Közel 1200 oldal, azt nagyon nehéz végig tartalommal megtölteni. Nem is sikerült. Lehetett volna feszesebbre, tempósabbra húzni, de nem tették. Nem értem, a szerkesztő nem érezte, hogy ez így túl sok? Vagy ennyire fontos a profit, és hosszabb könyv, több pénz, a rajongók meg úgyis megvesznek mindent?

Fordítás. Igazából nem mondhatok rá sok rosszat, ekkora terjedelemnél óhatatlanul nem lesz minden mondat tökéletes. Két dolgon akadt meg a szemem. Az egyik: bírósági környezet, a mondatban nagybetűvel szerepel a Bailiff szó. A nagybetű miatt nem voltam biztos benne, hogy ez most vezetéknév, vagy a fordító elnézte, és nem fordította le, mondjuk, törvényszolgának.

A másik: 
Claire: Én nem vártam, hogy...
Brianna: Senki sem várja a spanyol inkvizíciót!

Lábjegyzetelve volt, de anélkül is tudtam, mire utal, a Monty Python egyik híres jelenetére, ami mellesleg az egyik kedvencem tőlük. De talán szerencsésebb lett volna a "nem számítottam", ill. "senki sem számít" kifejezéseket használni.

Ha valaki nem ismerné, íme, ez az, sajnos, nem találtam magyar feliratos videót.


Azt hiszem, nagy hiba volt Gabaldontól, hogy áttette a helyszínt Amerikába, sok rajongó lesz csalódott, hogy nincs Skócia. Claire E/1-es leírásait kimondottan nem szerettem, Gabaldon E/3-ban sokkal jobban ír. Ami szomorú, hogy vannak jó részek, amik bizonyítják, hogy tud ő írni. De akkor jó lenne tudni, hogy vajon miért nem teszi?

Nem tudom, jogos-e pontozni, ha ekkora részeket lapoztam át, ki tudja, a kihagyott részek milyenek voltak (bár erősem kétlem, hogy sok mindenről lemaradtam volna, sőt, valószínűleg még rosszabb lenne az átlag), de így ez nem jobb, mint:

10/5



2017. június 17., szombat

Soman Chainani: Jók és Rosszak iskolája

Már megint egy mese, ami nálam eleve előnnyel indul, és csupa jókat olvastam róla, ezért nem volt kétséges, hogy előbb-utóbb sorra kerül ez a könyv is. És hogy nekem is bejött-e? Be kell vallanom, vegyesek az érzéseim.

Abszolút bejött a humora, nem untam egy percre sem, az utolsó kb. egynegyedét pedig nem tudtam letenni, de valahogy mégsem állt össze egy egésszé.

A történetéről túl sokat nem írnék, el lehet olvasni más értékelésekben, ill. a fülszövegben a lényeget, de ennek némileg ellentmondásosan lehet, hogy apróbb spoilerek előfordulnak.

Az, hogy van egy iskola, ahol mesehősöket képeznek a jó és a rossz oldalra is, és hogy ki melyik oldalra kerül, annak nem feltétlenül örül mindenki egyformán, az Ever After High sorozatra emlékeztetett, de a hasonlóság itt nagyjából meg is szűnik. Ide teljesen más módszerrel kerülnek be a gyerekek, nem mesehősök leszármazottai, stb., stb.

Adva van két barátnő. A szép Sophie nagyon szeretne bekerülni, mert meggyőződése, hogy csakis a jókhoz kerülhet, és hercegnő lesz belőle, aki elnyeri az ő hercegét, a csúnya, és furcsa Agatha meg nagyon nem szeretne. Azt hiszem, nem spoiler, hogy pontosan ők kerülnek be, és hát számukra nagy sokként, de számomra nem meglepetésként épp a másik oldalon találják magukat, mint ahol várták.

A könyv kb. fele talán arról szól, hogyan próbálják ezt megváltoztatni. A két lány nem egyformán reagál, Agatha hazamenne, Sophie meg mindenáron helyet akar cserélni Agathával. Aztán kapunk egy csomó sztereotípiát, a jók oldala gyönyörű, minden lány és fiú szép, és tökéletes, kizárólag az alakjukkal és a szépségükkel foglalkoznak, a rosszak oldalán pedig minden ronda és undorító, fekete rongyokban járnak, förtelmes kajákat esznek, mocskosak az ágyak, stb.

Nekem ez a rész nem igazán jött be. Sophie folyton csak nyafog, hogy cseréljen helyet Agathával, sokkal-sokkal szimpatikusabb volt, ahogy Agatha haza akart jutni. Aztán persze, az ember lassan gyanakodni kezd, hogy valami nem stimmel. Vajon tényleg jók azok, akik kiközösítik Agathát, mert csúnya (aki talán korántsem olyan csúnya...), nem hajlandók vele egy szobában lakni? Ugyanakkor a rosszak oldalára nem vonatkozik, hogy van bennük jó is, legalábbis az elején. Talán Pötty, akiben van némi kedvesség.

Amikor már elkezdenek tanulni, az már jobb volt, sok vicces helyzetbe kerültek, és voltak érdekes részek is, de végig váltakoztak az érzéseim. Például jópofa volt, ahogy Sophie bizonyítani akarja, hogy ő bizony jó, és ráveszi a rosszakat, hogy öltözzenek szépen, húzzák ki magukat, stb., de már a folytonos sminkelés, szépítkezés a felületességét bizonyítja.

A történet egyre szövevényesebbé válik, és sajnos, keszekuszábbá, őszintén szólva nem mindig tudtam követni. Nem volt meggyőző a vége, annak ellenére, hogy izgalmas volt, nem volt meggyőző Tedros herceg (Artúr király fia, és Sophie kiszemeltje) "színeváltozása" (most akkor végül is melyik lányt is szereti?), Sophie és Agatha folyton változó viszonya is fura volt. Ilyenek a barátnők? Remélem, nem.

Mikor becsuktam a könyvet, azon gondolkodtam, hogy most akkor mit is kaptam. Tanmese volt arról, hogy a szépség nem egyértelműen jóság is, a csúfság pedig nem feltétlenül gonoszság is? Gyerekeknek való, vagy inkább fiatal felnőtteknek? (van benne pár ijesztő jelenet, ami nem kicsiknek való) Az, hogy csomó kérdés megválaszolatlan, nem meglepő, mivel trilógiáról van szó (ámbár egyes források szerint négyrészes lesz*), de akkor is hiányérzetem maradt.

Szóval csak ismételni tudom azt, amivel kezdtem, ötletes volt, vicces, és izgalmas, de nem állt össze. Nem mondom, hogy nem javaslom elolvasásra, és valamikor majd folytatom is, bár nem fogok rohanni a könyvesboltba, de nem lettem rajongó.

A fordítással nem volt gondom, gördülékeny, olvasmányos, de nem szerettem a Végességesek (a rosszak) és a Végestelenek (a jók) kifejezéseket. Nem is igazán értettem, miért hívták őket így, valami magyarázat volt az elején, de vagy nem értettem, vagy nem maradt meg a fejemben.

Úgy hallom, a Disney filmet készít a könyvből. Az biztos, hogy látványosnak ígérkezik.

10/7

*mint kiderült, nem 4. rész, hanem a szerző ír még egy trilógiát, ami ugyanebben a világban játszódik.



2017. május 26., péntek

Borítóleleplezés! Gaura Ágnes: Túlontúl

Bár azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy rengetegen várjuk a Boriverzum 6. kötetét, de Gaura Ágnes most egy tündéres könyvvel jelentkezik a könyvfesztiválon könyvhéten. (A Bori-rajongóktól pedig kis türelmet kér, érkezni fog az a 6. rész is.) És bár a tündérek mesét idéznek (ami nálam külön plusz pont), úgy értesültem, nemcsak fiataloknak, de felnőtteknek is ajánlható.

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az elsők között mutathatom meg a könyv borítóját, ami egyszerűen gyönyörűséges. Íme, csodáljátok meg ti is! Nézzétek meg jól, sok az apró részlet, amit az ember elsőre észre sem vesz.


De még nincs vége, a hátsó borítón folytatódik a minta:




A borítót ugyanaz a Kovács Péter festette, aki az Attila koporsójának borítóját is.

Azt hiszem, már ebből is látszik, hogy igényesen elkészített könyvről van szó. És hogy belül milyen lesz? Íme, a fülszöveg, és kedvcsinálónak néhány idézet: 

Fülszöveg: Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett. Hatalmát egy tiltott csóknak köszönhette, és átkát csakis egy újabb csók törhetné meg – ám a szerelmesek évszázados álomba dermedtek a birodalom két végében, és azóta sem akadt senki, aki át tudott volna kelni az Árkon, hogy segítsen egymásra találniuk.

A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, útra indul egy utazókönyv segítségével, és végül a Budapesten élő Liliomig jut – ám a tündérmeséken nevelkedett lány nem is sejti, hogy Tündérország sorsa összefonódott az övével. Az utazókönyv varázsa az ő korántsem mesés életét is felborítja, így kettős feladat vár rá: ahhoz, hogy felismerje a mágikus világ sugallatait, neki is meg kell találnia az igaz szerelmet.

A kultikus Boriverzum-sorozat alkotója, Gaura Ágnes ezúttal a magyar tündérmesék világába vezeti olvasóita somorjai templomon is túl, az Aranyerdőn, Ezüsterdőn és Rézerdőn át egészen a Csörsz-árok legendájának varázslatos újraértelmezéséig.

Idézetek: Igazán méltatlan dolog arra ébredni, hogy a fejed fölül eltűnt a legkedvesebb palotád, állapította meg Aranykert ura, majd kedvetlenül visszahúzta magára tündérlenből font takaróját, amit lefújt róla a zabolázhatatlan szél.”

„– Néha azon töprengek, ki lehetett annyira beteg, hogy olyan varázslatokat találjon ki, amiket száz éven át kell elkészíteni? Mégis, hány évig tarthatott kikísérleteznie, ha nekünk a pontos leírások alapján sem sikerült összehozni fél évezred alatt? Ah, utálom ezt a könyvet, komolyan mondom, utálom! És gyűlölök mindent, ami úgy kezdődik, hogy végy négy kanál merengőrózsa-szirmot, és egy éven keresztül locsold a könnyeiddel.
Mondjuk, nem volt nehéz sírni felette.”

Volt idő, amikor mesével kellett jóllakni, mert nem futotta nagy ebédekre, de Liliomnak sosem esett nehezére, hogy megelégedjen a többnapos kenyérrel, ha közben tündérek kalandoztak a rékassal teli konyhában, és délceg hercegek igyekeztek csókkal felébreszteni szívük hölgyeit – bár már gyerekkorában is furcsállotta, hogy a hölgyek számára tök idegen hercegek csókolják életre az elalélt királyi sarjakat, így többször megfogadta, hogy ha egyszer írásra adja majd a fejét, olyan történeteket ír, ahol nem fognak ismeretlen uralkodóivadékok egymás szájára tapadni.”

Nem sokat látott belőle az almazöld zakón és fekete farmernadrágon kívül, de már évekkel ezelőtt úgyis arra a megállapításra jutott, hogy egy férfi sármja nagyjából egyenesen arányos az őt körülvevő könyvek számával. E logika mentén egy könyvesboltban könyvet lapozgató férfi kábé maga volt a szexisten.”

„– Fogadja el a kávé-meghívásomat, meg ne is. Legyen a bíró okos lánya!”

Egy utazókönyv, ha a megfelelő dolgot szállítja egyik világból a másikba, összeköti azokat, akik megízlelik a mágiáját. Akármit is jelentsen ez. A varázskönyv néha elég homályosan fogalmaz.”

A mesék életmentő képességét nem szabad lebecsülni.” 

Ha az olvasóim közül valaki még nem tudná, ki Gaura Ágnes (ami furcsa lenne, mert eddig mindegyik Boriról írtam), álljon itt egy rövid életrajz:

Gaura Ágnes: a név írói álnév, és a mögötte rejtőzködő szerző polgári neve, személye nem nyilvános. Annyit tudhatunk róla, hogy bölcsész végzettségű, csakúgy, mint a szerző által jegyzett, nagy népszerűségnek örvendő Borbíró Borbála-sorozat főszereplője. Ez a 2012-ben indult, magyar környezetben játszódó, a humort drámával és társadalomkritikával ötvöző sorozat volt Gaura Ágnes belépője a hazai zsánerirodalomba. Ezidáig öt kötete jelent meg a sorozatnak (Vámpírok Múzsája, Átkozott balszerencse, Lidércnyomás, Lángmarta örökség, Attila koporsója). A szerző a rövidebb próza világában is otthon érzi magát, novelláskötete Embertelen jó címmel 2014-ben jelent meg– most pedig régi álmát valósította meg: magyar népmesék és tündérlegendák ihlette fantasyt írt. Honlapján sok csemegét, háttér információt találhattok (http://www.gauraagnes.hu/), de érdemes követni a Facebook-oldalát is, ahol olvasóival folyamatosan oszt meg fantasy-világához kapcsolódó érdekességeket (https://www.facebook.com/GauraAgnes/).

Tényleg érdemes a honlapot és a facebook oldalt is nézegetni!

A rejtélyek asszonya - több értelemben is. ;) Fotó: EF

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést, és sokan döntenek úgy, hogy elolvassák. Én biztosan.