Keresés ebben a blogban

2015. március 14., szombat

E-könyvekről és Thursday Next fájó hiányáról

Már hetek óta tervezek egy jó kis "paprikás" posztot erről a témáról, de csak most jutottam el idáig. 

Még tavaly novemberben írt Nima egy bejegyzést az e-kről az Agave fb-s oldalán megjelentekre reagálva. Nem igazán tennék hozzá semmit, nagyjából elmondott mindent, amit én is gondolok.

Két agavés kommentre reagálnék ily megkésve, az egyik, aki nem érti, miért olvas valaki e-könyvet, mert a könyvek illata meg a tapintása, stb. Ő aztán soha nem venne e-t. Ne vegyen, szíve joga, én aztán nem akarok senkit sem megfosztani az ilyen jellegű élvezetektől, én is szeretem a könyvek illatát, és néha szívesen megtapogatok egy szép borítót, de a mai eszemmel ez nem élvez prioritást, ha arra kerül sor, hogy mi alapján választok könyvet. Az sokkal inkább, hogy nem szakad le a karom, miközben tartok egy-egy monstrumot, belefér a táskámba, mikor utazom, stb. És az e-olvasó ezeket mind biztosítja nekem.

A másik komment, hogy úgy lehetne visszaszorítani a kalóz e-k számát, ha a legális e-ket a kiadók drasztikusan később jelentetnék meg, mint a papír alapút. Ez hatalmas tévedés. Először is, a kalóz e-khez nincs szükség hivatalos e-re, elég egy szkenner, másodszor épp azzal lehetne rávenni az olvasót, hogy legális e-t vegyen, ha az a papír könyvhöz időben minél közelebb, sőt, lehetőleg azzal egy időben jelenne meg, elérhető áron.

Volt olyan, aki azt írta, nem töltene le kalózkönyvet, ha 4-500 forintos áron lennének kaphatók az e-könyvek. Na ja, akkor valószínűleg senki sem, vagy alig valaki. De ennyiért már használt könyv sem nagyon kapható, antikváriumban legalábbis nem, legfeljebb vaterán, ha szerencsénk van. Nyilván jó lenne, ha csak ennyibe kerülne egy könyv, sőt, szívem szerint visszasírnám a gyerekkoromat, mikor 5-6-10 Ft volt egy könyv, de tovább mehetnék a szüleimtől örökölt 3 forintos könyvekhez is. Mindezzel csak azt akartam jelezni, hogy ez az összeg elég irreális ma.

Elgondolkodtató, hogy miért gondoljuk azt, hogy az e-könyveknek, szemben a papír alapú könyvekkel, sokkal olcsóbbnak kell lennie. Nálam is valahol 2 ezer Ft körül van a lélektani határ, ami felett már nem veszem meg őket, holott meg ugyanannak a könyvnek a fizikai változatáért esetleg odaadnék 3500 Ft-ot is. (Más kérdés, hogy ez is igen ritkán esik meg, inkább előjegyzem, ahol már lehet nyerni 20%-ot, megvárom, míg valamilyen akcióba kerül, netán bizony, letöltöm. Az elképesztően gazdag, ugyanakkor rendkívüli módon felhígult könyvválasztékban többször is meggondolom, hogy mire adok ki pénzt.) Az egyik ok szerintem, mivel úgy gondoljuk, az e-könyveknél nincs nyomdai és tárolási költség, esetenként, ha a kiadó vállalja, hogy saját webshopot nyit, nincs közvetítői díj sem, ami állítólag a könyv árának akár közel felét is kiteheti, ezért úgy gondoljuk, mi, olvasók, hogy az e-könyveknek ennyivel olcsóbbnak kell lenniük.

Laikus lévén csak arra tudok támaszkodni, amit innen-onnan összeszedek, elolvasok, így valószínűleg az ismereteim nem pontosak. Amit olvastam, hogy az e-könyv ÁFA-ja pl. 27%, szemben a nyomtatott könyv 5%-ával, ami jelentősen megnöveli az e-k költségét. A másik pedig, hogy állítólag egyes szerzők magasabb jogdíjat kérnek az e-kre, mondván, hogy olcsóbb az előállítási költsége, így viszont nagyjából ott vagyunk az árat tekintve, ahol a part szakad.

A másik ok szerintem, ami miatt azt hisszük, hogy az e-knek muszáj jóval olcsóbbnak lennie, hogy mivel már úgyis meg van szerkesztve a nyomdához, nem kell még egyszer szerkeszteni, tehát csak puff, átkonvertáljuk epubba vagy mobiba, és készen is vagyunk. Azt olvastam, hogy ez sem ennyire egyszerű, de a dolog szakmai részével nem vagyok tisztában, ezért ebbe nem tudok belemenni.

A harmadik pedig, hogy azt feltételezzük, mivel egyszer már megvették a kiadás jogát, erre sem kell még egyszer költeni, pedig, ahogy fentebb írtam, ez sem igaz, az e-kre külön szerződést kell kötni, és külön jogdíjat kell fizetni, esetenként akár magasabbat, mint a nyomtatott könyvekre.

Még egyszer mondom, teljesen laikusként, egyszerű átlagolvasóként, úgy, hogy halvány lila gőzöm sincs a könyvkiadásról, két dolgot tudnék javasolni. Az egyik, hogy vásároljunk közvetlenül a kiadótól nyomtatott könyvet. Sok kiadó a saját weboldalán, boltjában jóval olcsóbban kínálja a könyveit, kb. 20-30%-kal, lehet, hogy többel is. Ez persze, inkább a pestieknek kedvez, akik el tudnak menni személyesen a könyvért, nekünk, vidéki olvasóknak a postaköltség el is viszi ezt a hasznot. Maximum annyit érünk el vele, hogy a kiadót támogatjuk, nem a terjesztőt. A másik, hogy a kiadó nyisson az e-könyveinek saját webshopot, így megspórolhatja a más webshop közvetítői díját, ami feltételezem, ott is megvan, különben minek csinálnák. Jó példa erre a számomra most felfedezett Delta Vision Kiadó, aki a saját webshopjában árulja a kiadványait, többnyire 999 vagy 1499 Ft-os áron. Ez az az ár, ami miatt már tényleg nincs képem letölteni kalóz verzióban a könyveiket, inkább megveszem, ami érdekel. Lehet, hogy csak havonta egyet, de kifizetem.

Az elmúlt pár napban sokat böngésztem az Amazon oldalát (mindjárt rátérek, hogy miért), és ott azt láttam, hogy bizony vannak e-könyvek, amik semmivel sem olcsóbbak, mint a nyomtatott társaik, sőt, drágábbak, ezért az az elképzelés, hogy az e-nek drasztikusan olcsóbbnak kell lennie, mint nyomtatott társának, nem állja meg a helyét. Ugyanakkor gyakran vannak 1-2-3-4 dolláros akcióik, amik pár napig tartanak, de vannak tartósan 1-2 dollár körüli e-könyveik. Sőt, mi több, hatalmas mennyiségű könyvet "árulnak" teljesen ingyen. Igaz, hogy ezeknek a 90%-a ingyen sem kell, de ha rendszeresen visszatérő böngészők vagyunk, el lehet kapni egy-egy olyan darabot, ami érdekel.

Most például ingyen találtam meg a Bibliát, Dickenstől a Pickwick klubot, stb., ha ezeket angolul szeretném olvasni, jelentősen gyarapíthatnám az e-könyvtáramat. Salla Simukka As Red As Blood c. könyve is ingyenesen volt elérhető, azt hiszem, csütörtökön. (Ez csak azért maradt meg bennem, mert Nima írt róla a minap. Én nem vagyok skandináv krimi rajongó.)

Persze, az angolul nem tudóknak ez nem segítség, de épp ideje lenne egy ehhez hasonló nagy kaliberű webshop. Vannak ugyan magyar kísérletek is, a DiBook vagy a Book&Walk, ahol már elég szép számban vannak e-könyvek, akciózzák is őket időnként, de még messze vagyunk az Amazon színvonalától. Tetszik most pl. a Kindle Unlimited nevű programjuk, ahol havi 9,99 dollárért korlátlan e-könyvet tölthetünk le. A szépséghibája, hogy csak USA-beli lakosok vehetik igénybe, ill. hogy ha már nem fizetjük ezt a havidíjat, az addig letöltött könyvek eltűnnek az olvasóról, kvázi inkább virtuális könyvtár funkciót tölt be. Ami jó akkor, ha gyorsan és nagy mennyiségben olvasunk, és nem akarjuk megtartani az adott könyvet. Egy ilyen kezdeményezést magyarul viszont lelkesen tudnék üdvözölni. Valljuk be, a legtöbb könyvet csak egyszer fogjuk elolvasni. Van, aki elvből nem olvas újra semmit, mondván, annyi jó könyv van, nem ér rá újraolvasással bíbelődni, de a legtöbb könyv, sajnos, legalábbis amikbe én mostanában belefutok olyan, hogy nem is érdemli meg a többszöri elolvasást. Erre tökéletes megoldás lenne egy ilyen fix havidíjas rendszer.

Ami miatt napok óta bújom az Amazon oldalát, az vezet át a címben olvasható másik témához, Thursday Nexthez.

Jasper Fforde sorozatának kaszálása, mivel nekem nagyon tetszik, igen nagy szomorúsággal tölt el. Az első részt még a Láva Kiadó adta ki, utána a könyv kiadását nagy örömünkre átvette a Cor Leonis, méghozzá a szebbik borítóval. Sajnos, korai volt az öröm, mert a 3. kötetről semmiféle hír nem jött sokáig. A kiadóhoz intézett többszöri emailemre sem kaptam választ, majd végül pár hete megtudtam tőlük, hogy egyáltalán nem tervezik folytatni sem ezt, sem Moning Tündérkrónikák-sorozatát, és a Karen Chance-sorozatot sem.

Kedvem lenne igen-igen erős kifejezésekkel illetni az ilyen viselkedést, de mivel én alapjában jólnevelt, udvarias ember vagyok, ezt nem szeretném megismételni, ezért finomított formában mondom el a véleményemet.

Moning engem már nem érdekel, mivel eleve a Burned nagyon sokkal az Iced után jelent meg, állítólag átdolgozta, mert sok olvasónak nem tetszett, hogy annak Dani a főszereplője, nem Mac és Barrons. Én nagyon szerettem az ő nézőpontját, de ebbe most ne menjünk bele. Arra sem emlékszem, mi volt az előző részekben, újraolvasni nem szeretném, és valahogy nem érdekel már annyira az urban fantasy, de tudom, hogy a sorozatnak sok rajongója volt, akik most bizonyára csalódottak. Az angolul tudók folytatják angolul, de aki nem tud, az bizony hoppon maradt.

Én igazából nem szeretek angolul olvasni, ezt már a múltkor leírtam, de mivel a Fforde-könyveket szeretném folytatni, ezért hogy úgy mondjam, ráfanyalodom angolul, lévén, hogy nem lehet tudni, valaki valaha is átveszi-e majd a sorozat folytatását. És ehhez kerestem e-változatot az Amazon oldalán. Így jutunk vissza a poszt elején taglalt e-könyves témához, ugyanis a következő rész, a The Well of Lost Plots (Az elveszett cselekmények kútja) kétféle árú Kindle-formátumban van fent, egy 8,13 dolláros és egy 12,99 dolláros változatban (reménykedtem, hogy találok 1-2 dollárosat is, lévén, hogy ez nem vadonatúj könyv), ami elvezetett ahhoz, hogy tovább keresgéljek az e-könyvek között, és végül, hogy megírjam ezt a posztot. Viszont papírkönyvben hiába van belőle sokkal olcsóbb, ha a postaköltség miatt akár 5-7 ezer Ft lenne a számla végösszege. Vagy még több.

Ha netán felelős gondolkodású kiadó is olvasna, szépen kérem, vegye fontolóra a sorozat magyar kiadásának folytatását, mert igazán igényes munka. Valóban elképzelhető, hogy nem lesz igazán kiemelkedő olvasótábora (bár külföldön sikeres), de akik olvassuk, nagyon szeretjük.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése