Keresés ebben a blogban

2015. március 25., szerda

Eladó könyvek!

Nos, ha nem is hagyok könnyen félbe könyvet, viszont egyre inkább kemény kézzel szelektálok azok között, amiket már kiolvastam. Felteszem magamnak a kérdést, várhatóan valaha az életben el fogom ezt olvasni még egyszer? És ha "nem" a válasz, már adom is el. Többnyire megy a vaterára, de most úgy gondoltam, meghirdetem itt is, hátha.

Az alábbi könyveim váltak feleslegessé (a lista folyamatosan frissülni és bővülni fog, érdemes visszatérni):

Rick Riordan: Az elveszett hős (Az Olimposz hősei sorozat 1. kötet) ELKELT!!!
Michael J. Sullivan: A Smaragdvihar (Riyria-krónikák 4. kötet) ELKELT!!!
Michael J. Sullivan: Télvíz idején (Riyria-krónikák 5. kötet) ELKELT!!!
K. I. Armstrong - M. A. Marr: Loki farkasai (Blackwelli-krónikák 1. kötet) ELKELT!!!
Robin Sloan: Penumbra úr nonstop könyvesboltja ELKELT!!!
Sophie Kinsella: Mézeshetek ELKELT!!!
Nicolas Barreau: Álmaim asszonya ELKELT!!!
Lucy Maud Montgomery: Váratlan utazás 5.

A sorozatokból CSAK ezek a részek vannak meg! Az áruk egységesen 1000 Ft/db + postaköltség, ami a súlytól függ, ezért változó. Mivel pl. Az elveszett hős egy vastag, döher nagy, dögnehéz darab, ezért annál elég magas ez az összeg.

Javaslom a vaterafutárt, főleg több könyvnél, mert 2 kilós súlyig postaponton való átvételnél 790 Ft az ára (postapont minden posta az országban, nálunk a kis falusi posta is), csomagküldő automatában átvéve jelenleg akciósan 690 Ft, de az még elég kevés van.

Mindegyik könyv egyszer olvasott, nagyon vigyáztam rájuk, simán elmennének újnak.

Az átvétel lehet személyesen, de kétlem, hogy sokan lesznek, akiknek ez megfelel, az utánvételt nem javaslom, nagyon drága, ill. előre utalás után postázom ajánlva vagy vaterafutárral, hogy vita esetén bizonyítani tudjam, hogy feladtam. 

Köszönöm!

Félbehagyott könyvek

(Ha ez most egy hangos blog lenne, lehetne hallani, ahogy elnyújtva mondom a poszt címét. Fééélbehagyott köööönyvek... Tisztára úgy érzem magam, mint az iskolában, mikor fogalmazást kellett írni.  "Legkedveseeeebb nyáári éélményem..." Mikor megtudtam, hogy ez lesz az e havi témázásunk címe, arra gondoltam, erről nekem nincs mondanivalóm. Mert vagy félbehagyok egy könyvet, vagy nem. Többnyire nem. No de lássuk, miből élünk!)

Mikor gyerek voltam...

(És el is jutottunk az első problémához, vajon hagytam én félbe könyvet gyerekként? Hm, hm... kopogtatok az ujjammal az asztalon. Hopp, egy biztosan volt, nem is olyan régen írtam róla, a Tüskevár. Túl fiatal voltam hozzá. Nem inkább a kötelező olvasmányokról kéne írni? Koncentráljunk! Nem az a téma. Akkor másképp kezdünk hozzá. Első sor kihúzva.)

Gyerekkoromból egy könyvre emlékszem, amit félbehagytam, és az Fekete Istvántól a Tüskevár volt. Azt hiszem, nehéz és nem is túl izgalmas szöveg ez egy harmadikos gyereknek. Néhány évvel később újra próbálkoztam vele, és akkor már tetszett. Nem is igaz, mert van még egy. A Vuk elolvasása után, amit nagyon szerettem, a szüleim megvették nekem a Hút is, amit viszont nem bírtam végigolvasni. Később sem soha. Meg volt még valami Delfin könyv is, de annak már a címét is jótékony homály fedi. Nem kelthetett bennem mély benyomást. 

Később, mivel magyar szakot végeztem a tanárképző főiskolán, megszoktam, hogy iszonyat mennyiségű kötelező olvasmánnyal kell megbirkózni, ezért az volt a természetes, hogy akkor is elolvasom, ha a fene fenét eszik is. Volt olyan félév, hogy 35 kötelező olvasmányunk volt, bár ebben benne vannak a novellák és a színdarabok is, amik jóval rövidebbek. Más kérdés, hogy a vizsga után egy nappal semmire sem emlékeztem a tartalmukból. Nem egy olyan akad, amelyikről a címén kívül semmi más sincs meg, az is csak azért, mert egy füzetben vezetem, hogy mikor mit olvasok el.

Ezután egy hosszú olyan időszak következett, amikor szinte semmit sem hagytam félbe, mert az volt bennem a reflex, hogy akkor is elolvasom, ha... ha...cigánygyerekek potyognak az égből. Emiatt sok rossz könyvet nyomtam le a saját torkomon. Tíz év alatt talán ha öt félbehagyott könyvet tudok mondani, és csak most néhány éve bánok ezzel kissé lazábban. Ha nem tetszik, kukázom, de még mindig sokkal több az olyan könyv, amit végigolvasok, akkor is, ha az elején nem jön be. Inkább az fordul elő gyakrabban, hogy ha sorozat, akkor a következő részt már nem veszem a kezembe.

Talán ki kellene találni egy szabályt, hogy mikor kukázzam kíméletlenül az adott olvasmányt, ha nem válik be. Negyedénél? Addigra már lemaradtam volna pl. a Kakukkszóról. (Nem mintha akkora nagy veszteség lett volna...) Felénél? Addigra már elég valószínű, hogy nem fog változni a véleményem, mégis azt hiszem, nem lehet megállapítani ilyen határt.

Most épp Le Carré Az éjszakai portás c. könyvének félbehagyásán gondolkodom. Azért kezdtem el, mert sorozatot forgatnak a könyvből, és mivel úgy néz ki, én fogom feliratozni, gondoltam, elolvasom előtte. Az első rész negyedénél tartok, és egyelőre egy mukkot sem értek belőle. A főszereplő Jonathan Pike, aki éjszakai üzletvezető egy svájci hotelban. Már itt elakadtam, mert a címben portás van, a tartalomban üzletvezető. Pike jön-megy fel-alá és előre gyűlöl egy Roper nevű embert, aki nemsokára érkezik, és aki Sophie szerint a világ leggonoszabb embere. Hogy ki Sophie? A jó franc tudja. Keveredik a múlt, a visszaemlékezések a jelennel. Jönnek még rendőrök meg titkosszolgálati emberek. A rendőrök el akarják fogni ezt a Ropert, a titkosszolgáknak meg az szolgálja az érdekeit, ha nem. Nevek röpködnek, akiket nem tudok megkülönböztetni, a nevek után felsorolás, hogy mit lehet tudni róla. Utálom, mikor valakit így jellemeznek, tanuljam meg vagy mi? Sokkal jobb, ha menet közben derül ki, hogy mit kell tudni az illetőről, valahogy beleépítve a történetbe. Hogy mit hoznak ki ebből majd a sorozatban, nem tudom. Nagyon el lehet rontani egy könyvadaptációt, de akár javítani is lehet rajta, ha maga történet jó.

(Hát emberek, ez nem valami nagy szám. Kíváncsi vagyok, a többiek mire jutottak ezzel a témával.)

2015. március 24., kedd

Egy kis szinkrontörténet...


Gábor-napi (majdnem) vegán diótorta

Nem áll szándékomban gasztroblogot indítani, és vegán sem vagyok, de a mai hirtelen felindulásból sütött tortám olyan jól sikerült, és olyan büszke vagyok rá, hogy úgy érzem, meg kell osztanom.

A férjem Gábor, és én csaknem elfelejtettem, hogy ma névnapja van. Ha a kisfiam reggel meg nem kérdezi, hogy anyu, ma hányadika van? - meglehet, teljesen kimegy a fejemből. De így mikor válaszoltam neki, hogy 24-ike, hirtelen a homlokomra is csaptam, hogy úristen, Gábor-nap!

Boltba menni bizonyos okok miatt nem tudtam, így az itthoni alapanyagokból kellett kitalálnom valami sütit. A poharas mákos sütim mintájára alakítottam át az alábbiak szerint.

Hozzávalók (egyazon pohárban mérve):

1 pohár darált dió
1 pohár cukor
1 pohár víz
fél pohár olaj v. olvasztott margarin
1 cs. sütőpor
1 pohár liszt
1 kiskanál ecet

Ezt összekevertem egy tálban, beleöntöttem egy őzgerinc formába, és megsütöttem a sütőben. Nem tudom, mennyi ideig, amikor már beleszúrtam egy tűt, és nem ragadt rá, jó volt. Talán fél óra lehetett előmelegített sütőben. Baracklekvárral öntöttük le.

Ámbár annyiban vegán, hogy nincs benne semmi állati eredetű, egy magára valamit is adó vegán valószínűleg szívrohamot kapna a finomított liszt, kristálycukor és olaj láttán. De ha az olvasóim között akad vegán (egyről tudok), bizonyára tudja, mivel lehet helyettesíteni. Kókusz-valami, agavészirup, tönkölybúzaliszt, és hasonlók, amiket ha nálunk a falusi kisboltban kérnék, kb. úgy néznének rám, mint akinek három feje van. :D Az arányok sajnos, nem tudom, így hogyan változnak, mennyivel több vizet szív fel a másfajta liszt, mennyivel édesebb az agavészirup, stb.

Bár meggyőződésem, hogy tojással, tejjel, vajjal finomabb lett volna (és ha legközelebb lesz itthon, bele is fogom tenni), de azért így is sikert aratott. Ja, és képet nem tudok mellékelni, mert mire észbe kaptam, elfogyott az egész.

2015. március 15., vasárnap

Gaura Ágnes: Embertelen jó

A három már elolvasott Gaura-novella és az első Borbíró Bori-könyv után gondolkodás nélkül szavaztam bizalmat az írónő novelláskötetének.

Állítólag - nem tudom, nem vagyok könyvkiadó - a novellák az irodalom mostohagyermekei. Novelláskötet nem fogy jól, sok kiadó nem is szívesen ad ki novelláskötetet. Valahogy ezt logikátlannak tartom. Ebben a mai, rohanó világban kézenfekvő lenne az ilyen rövid írások olvadása, hiszen pár perc alatt lehet vele végezni, el lehet olvasni egyet, míg várunk reggel a buszra vagy akár amíg sorban állunk a kenyérért. Ehhez képest dívik hosszú könyvsorozatokat elolvasni, nem ritka a 8-10 kötetet sorozat, valamire való író minimum trilógiával indít, amit aztán kibővít 6 részesre, de van hosszabb is, és az 5-6-800 oldalas - számomra már - monstrumok sem ritkák. 

Én viszont, meglehet, kivétel erősíti a szabályt alapon, kimondottan szeretem a novellákat, már iskolás koromban megszerettem. Mikszáth és Örkény novellái voltak a kedvenceim, de amíg pl. Ady verseit nem szeretem, a novelláit igen. De említhetném Maupassant-t is. Néha, ha az embernek csak pár perce van olvasni, nagyon jó megoldás lehet. Ha szerencsénk van, kerek egészet kaphatunk a rövid terjedelem ellenére is, ha nincs, akkor ott marad a kérdés, hogy vajon hogy folytatódna, ha lenne még tovább.

Gaura Ágnes kötetében van rövidebb és hosszabb írás, van olyan, amelyik szépen lezárt, kerek egész, de olyan is, amelyikbe épp csak betekintést nyerünk.

A nem túl vastag, kimondottan táskabarát, utazóbarát kötetnek különleges előszava van, Gaiman egyik novelláskötete alapján. Bár Gaimannel nekem viharosan kezdődött a kapcsolatom, és hamar el is halt, az ötletet érdekesnek találtam. Hosszabb-rövidebb "morzsákat" kapunk az alkotás folyamatáról, arról, mi ihlette ezeket az írásokat. Mivel engem már nagyon régóta érdekel a dolgok háttere, kimondottan izgalmas volt belelesni ebbe. Egyik-másik szöveg némiképp más színezetet is kap ettől.

A kötetet több kisebb egységre osztották. Az első címe Szörnyek között: misztikus valóság. Az egység címe sejteti, hogy miféle lényekkel lesz találkozónk, vámpírokkal, tündékkel, alakváltókkal, stb. Van közöttük egészen rövidke, egyperces és valamivel hosszabb, de számomra a közös jellemzőjük volt, hogy ott maradt bennem a hiányérzet. Alig valamicskét tudunk meg a történet hátteréről, a világról, amiben játszódik, az emberekről, arról, hogy hogy kerültek oda egyáltalán, ahol vannak. Némelyikről annyira keveset, hogy mikor lapoztam egyet, és láttam, hogy nincs tovább, nem akartam hinni a szememnek. Szerettem volna többet megtudni az Advent után történetéről, a Szépségek és szörnyetegekről, stb. Újraolvastam a Mindenki egyért! western novellát is, most már jobban el tudtam merülni a részletekben. A kedvencem a címadó novella volt, az Embertelen jó, ami egy zombiangyalról szól, és számomra arról, hogy a látszat gyakran csal, és milyen nehéz is a külső mögé nézni.

A második egység a Boriverzum  - "Magyar nyakba magyar szemfog!" címet viseli, és kitalálható, hogy a Borbíró Borbála-sorozathoz kapcsolódik. A Talpra, Bori! két karácsony és egy fenyőfatalp körül játszódik. Amellett, hogy izgalmas volt, engem különösen szíven ütött, mert eszembe jutott róla az a karácsony, mikor a szüleim már nem éltek, és átéltem ugyanezt az érzést, hogy pokolba az egész karácsonnyal, nem akarok fenyőfát, nem akarok ünneplést. A Bőrkabát nem Bori szemszögéből íródott, hanem leírja a regények egyik vámpírszereplőjének, Bőrkabátos Béla ragadványnevének megszületését. A Démoni színjátékot már ismertem, ezért a borsódzás ezúttal elmaradt, de most is megmosolyogtam Bori ügyességét. A Túlélő látszólag nem is kapcsolódik Borihoz egészen az utolsó, meghökkentő oldalig. Az Emberi Szó pedig most másodszori olvasásra is felháborított, annyira valóságos, csak épp a vámpír szót kellene kihagyni belőle és máris ráhúzható jó néhány jelenkori eseményre.

A Pokoli dimenzió - Moszkva téri történetek a következő egységünk. Már a címtől kicsit összerándult a gyomrom. Mindhárom ide sorolt novella nekem arról szól, hogy az ember életét egyetlen rossz döntés, egy pillanatnyi megingás hogyan tudja romba dönteni, és néha hogyan játszanak velünk a felsőbb (ill. ezúttal alsóbb) hatalmak. A legmegrázóbb nekem a Színes tangák volt, ami frivol címe ellenére nagyon is komoly témát dolgoz fel. Reginát, a főhősnőt végtelenül sajnáltam, hisz nem akart rosszat, csak ahogy mondani szokták, rosszkor volt rossz helyen. 

A Szívhangok - Megállók a jövőben című rész a sci-fi vizeire evez velünk, bár a sci-fi talán nem a legjobb szó rá. Az EGÉSZ c. írás az emlékeinkbe visz, a Szív pedig egy űrhajóra, ahol kétféle szövegből tudhatjuk meg a történteket. Ez engem ismét arra emlékeztetett, hogy milyen könnyen ítélünk a látszatból, és milyen könnyen ítélünk meg valamit vagy valakit rosszul. A Beavatkozás tulajdonképpen egy szerelmi történet, és arra figyelmeztet, hogy néha nem látjuk meg azt, ami az orrunk előtt van, csak ha már nincs többé.

A befejező egység, Az utolsó szó jogán egyetlen, rövidke írást tartalmaz, amit többször is elolvastam, és jót mosolyogtam a végső mondatain.

Gaura Ágnes többféle típusú novellát "halmozott össze" ebben a kötetben, de azért vannak közös jellemzők. Igen jól dolgozik a meglepetés faktorral, nem egy novella végén nevettem vagy szisszentem fel a váratlan fordulattól. Közös még a komolyság, sőt komorság, és ha valaki happy endet keres, hát nem feltétlenül fogja megkapni, de sok írásban mégis ott van a remény. A humor most kevésbé csillan meg, némelyik novellát emésztenem kellett egy darabig, és nem is tudtam átszáguldani a köteten, meg-megálltam, és vártam, míg tovább tudok lépni.

Remélem, sikerült kedvet adnom a kötet elolvasásához azoknak is, akik egyébként nem novella rajongók, de ha szeretik az effajta történeteket, mindenképp ajánlom, hogy tegyenek kivételt. Az állítólag kisebb számú novella kedvelőnek pedig kötelező darab.

Szót kell még ejtenem a gyönyörű, de kissé riasztó, ám a kötet szellemiségét híven visszaadó borítóról, ami Pozsgay Gyula munkája, és a belső rajzokról, amiket Kiss Éva készített.

A könyvet köszönöm Gaura Ágnesnek és a Delta Vision Kiadónak.

10/9






2015. március 14., szombat

A pillanat, amikor rájössz, hogy nem tartozol igazán egy közösséghez sem...

...és valószínűleg soha nem is fogsz.

Már általános iskolás koromban rá kellett döbbennem erre a fájó tényre, hogy én nem vagyok közösségi ember, nyűg minden ezzel kapcsolatos dolog, kirándulások, közös ez-az. Márpedig akkor, az úttörő korszakban még nagyon nyomatták ezeket a közös eseményeket. Őrs- meg rajgyűlések, május elsejei felvonulások, stb. Volt, hogy tanév végén azért kaptam csak négyes magatartást, mert amennyire csak lehetett, kihúztam magam ezek alól. Ami nem volt kötelező, arra én nem jelentkeztem, nem mentem el. Holott az iskolai magatartásommal nem volt semmi baj, ha egy tanévben kétszer rám kellett szólni, hát csodaszámba ment.

Ugyanakkor az ember társas lény, és vágyik arra, hogy befogadják. Hosszú évtizedeket töltöttem azzal, hogy emiatt gyötrődjek, és csak nemrég jutottam el odáig, hogy elfogadjam, hogy én ilyen vagyok. Ettől függetlenül még mindig áltatom magam néha azzal, hogy be tudok illeszkedni valahová,  aztán valami történik, ami - nem tagadom - részben vagy egészben az én hibám, én megint rá kell jönnöm, hogy nem illek egyetlen közösségbe sem igazán. Néhány emberrel jóban tudok lenni, de az egész közösség igazából idegen marad számomra.

Pár hete állásinterjún voltam, csodák csodájára továbbjutottam a 2. fordulóba, és szerintem simán felvettek volna, és az egyik ok, ami miatt visszamondtam, bármilyen hülyén hangzik, hogy lesz majd egy négynapos képzés egy négycsillagos hotelben. Másnak talán felcsillant volna szeme a négycsillagos meg teljes ellátás szavakra, nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy négy nap, amikor nem az ágyamban alszom, és idegen emberekkel kell együtt töltenem az egész napot. Mondjuk, nem ez volt az egyetlen ok, de erősen belejátszott.

Azt hiszem, újra figyelmeztetnem kell magam, hogy felesleges erősködnöm, sosem fogok bepasszolni sehová.

Most egy kicsit visszahúzódok a közösségi oldalakról, twitterről, facebookról. Ha szól hozzám valaki, válaszolni fogok, de egyébként inkább csöndben maradok egy ideig. Nem állítom, hogy örökre, de valameddig.

A vasárnapi boltbezárás, avagy mit kezdjünk a plusz szabadidővel

Kormányunk valamikor tavaly év végén megszavazta, hogy a idén március 15-től, azaz holnaptól a boltok vasárnap ne tarthassanak nyitva, hogy a bolti dolgozók a vasárnapjukat a családjukkal tölthessék. Nem akarok abba belemenni, hogy egy ilyen horderejű döntésről esetleg megkérdezhették volna a jónépet, hogy mégis mi a véleményük, sem ízléstelen vicceket gyártani arról, hogy ezentúl majd mennyivel többen (vagy épp nem) mennek templomba, sem arról elmélkedni, hogy ennek milyen gazdasági hatásai lesznek, hány embert bocsátanak el vagy nem bocsátanak el, hány embernek lesz kevesebb a fizetése úgy, hogy nem dolgozik vasárnap, és hiába lehet együtt a családjával, ha nem lesz mit tenni a közös asztalra, szükség van-e arra, hogy vasárnap nyitva legyenek-e boltok, sem azon viccelődni, hogy mit tegyen az, akinek nincs családja, hogy majd nyáron, turistaidőszakban ez mennyire lesz jó ötlet, stb., de elgondolkodtam egy kicsit. Még véletlenül sem politizálok, bármelyik pár hozott volna ilyen döntést, ugyanez lenne a véleményem. Ez közügy szerintem, nem pártügy.

Távol álljon tőlem, hogy elvegyem a boltosok vasárnapját vagy amellett kardoskodjak, hogy ne lehessenek együtt a családjukkal, ennek a látszatát is szeretném elkerülni, de nekem ez most egy erőltetett dolognak tűnik. Sokan azt mondják, régen sem volt vasárnap nyitva bolt, és mégis megvoltunk valahogy. Engem rendkívül irritál ez a fajta hozzáállás. Most meg nyitva volt, és a boltok látogatottsága egyértelműen jelezte, hogy van erre igény. Az idő kerekét nem lehet visszaforgatni. Az ilyen jellegű érvelésről mindig a géprombolók jutnak eszembe az ipari forradalom korából, akik úgy gondolták, ha lerombolják a gyorsabban, nagyobb tömegben gyártó gépeket, visszakapják a munkájukat. Nem így lett. Azt is szoktam mondani, hogy igen, és költözzünk vissza a barlangba, és pattintsunk szakócát. Hát nem?

Mikor gyerek voltam, nem voltak vasárnap nyitva tartó boltok. Szombaton kellett megvenni mindent, ha elfelejtetted, úgy jártál. Hétfő reggelig nem volt hová menni, legfeljebb a szomszédhoz, ha neki volt, és elég jóban voltál vele. Ehetted a szikkadt, kétnapos kenyeret vasárnap este. Nagyobb városban esetleg volt egy éjjel-nappali bolt, kétszeres áron, faluhelyen, ha ismerted a boltost, lehet, hogy pult alól adott egy kiló krumplit, amit hétfőn kifizettél. Veszprémben, ahol felnőttem, volt egy bolt, ahol vasárnap reggel semmi mást, csak tejet és kenyeret lehetett kapni (amúgy italbolt volt), a tej gyakran savanyú volt, és a kenyér lehet, hogy előző napról maradt ott. Nekem nem hiányzik ez a korszak. 

A mai világban egyre ritkább (bár van még) az olyan munka, ami 8-16 óra között végezhető. Rengetegen dogoznak még este későn is, egész nap szombaton, ők feltételezem, vasárnap intézték a bevásárlásaikat. De nemcsak az élelmiszert, hanem mondjuk a mobilszolgáltatóhoz is akkor mentek, mert akkor tudtak menni személyesen, a műszaki vagy a bútorboltba, stb. És akkor még nem mondtam, hogy mi van azokkal a boltban dolgozó családanyákkal, akik este 10-ig dolgoznak, és a gyereküket meg 4-kor kiteszik a napköziből. Nincs nagymama, nincs apuka, aki besegítsen. A boltok egy része úgy reagált a vasárnapi zárvatartásra, hogy péntek-szombaton megnövelték a nyitvatartást, este 9-re, 10-re. Talán vezessük be a délután 4-ig való bolti nyitvatartást is? A Tescók pl. ezentúl 6-22 óráig lesznek látogathatók, ami ha jól látom, a 0-24 órás nyitvatartást is megszünteti. Kár. Néha előfordul, hogy utazom, és este 10-kor érek a vasútállomásra. Hazafelé útba esik egy Tesco, bizony jólesett, hogy még betérhettem valami ennivalóért, mert volt, hogy egész nap nem jutottam ételhez... De hát ez egyéni szoc. probléma, ahogy mondani szokás.

Régebben a falusi bolt a lakhelyemen 17 óráig volt nyitva, most 17.30-ig. Míg bejártam busszal a gyerekeimért óvodába, iskolába, rendszerint negyed 6-kor értünk haza. Ha akkor derült ki, hogy nincs itthon kenyér vagy valamelyik gyerek még szeretett volna egy csokit, akkor bizony pórul jártunk. Jó érv, hogy vegyük meg előző nap, de senki sem tökéletes, mindenki elfelejthet valamit. 

Tudomásul kell venni, hogy ez egy megváltozott világ, mások az igények, mások a munkakörülmények, már nem a 80-as években vagyunk, nem kényszeríthetünk rá egy egész országot, hogy visszafelé haladjon. Akinek vasárnap kellett dolgoznia, talán örül, hogy most nem kell, de lehet, hogy csak addig, amíg meg nem kapja a 20-30 ezer forinttal kisebb fizetését. A boltosok tudtommal nem keresik halálra magukat, egy ekkora összeg kiesése komoly érvágás lehet. 

Mivel nem tudok róla, hogy bárki megkérdezte volna a dolgozókat, ők mit szólnak ehhez, ezért nem tudom, nekik mi a véleményük. Azt tudom, hogy a Tesco 11 boltját bezárta az országban, ugyan nem egyértelműen erre hivatkozva, de szerintem ez is benne volt. Aztán lehet, hogy tévedek. 

De nemcsak erről akartam írni. Gondoljuk egy kicsit tovább! Itt van a hirtelen felszabadult vasárnapunk. Nemcsak a boltosoknak, nekünk vásárlóknak is, hiszen nincs hová menni plázázni. (Nem is tudom, a plázákban levő mozik kinyithatnak vasárnap?) Képzeljünk el egy pillanatra egy olyan világot, ahol senki sem dolgozik vasárnap.

Menjünk el kirándulni! Igen ám, de a vasutasok, buszosok is tiltakozhatnak, hogy nekik vajon miért kell vasárnap dolgozni, mikor a boltosoknak nem. Jó, akkor menjünk kocsival, a legtöbb családban már úgyis van. Igen ám, de a benzinkutasok sem szeretnének vasárnap dolgozni. Tessék szombaton teletankolni azt az autót, és odafigyelni, hogy ne menjünk messzebbre, mint ami egy teli tank benzinből kifutja.

Na de, mondjuk, elfelejtettünk szombaton tankolni vagy nincs autónk. A buszosok, vasutasok már sztrájkolnak, mert ők is otthon akarnak maradni a hét utolsó napján. Akkor szervezzünk helyi programot. Mondjuk, menjünk el moziba! Csakhogy a mozi dolgozói is megkérdezhetik, hogy az ő vasárnapjukkal mi lesz? Ők nem maradhatnak a családjukkal, csak irigykedve nézhetik a boldog, moziba igyekvő családokat?

Állatkert? Dettó. Talán még a majmok és oroszlánok is úgy gondolják, hogy vasárnap nekik is jár a pihenés, eleget bámulták őket a látogatók hétközben.

Fagyizás, cukrászda? Nem is mondom. Süssön az anyuka tortát, úgyis ott van neki az egész vasárnapja szabadon! Már ha előző nap megvette a hozzávalókat, ugye. 

Megesszük a vasárnapi ebédet, és sétálunk egyet a környéken. Ahhoz nem kell semmi nyitvatartás, csak két láb. Esetleg egy bicikli. Az úgyis környezetbarát meg minden. Igen, már ha falun lakunk vagy zöldövezetben. De ha mondjuk, egy dzsumbuj közepén egy lakótelepen, akkor el kéne utazni egy kicsit messzebb, ki a városból. Jó, de a metró sem jár, buszok és villamosok sem. Sebaj, legalább edzettek leszünk. Úgyis túl sokat ülünk egy helyben. Hazafelé már lóg a nyelvünk, fogjunk egy taxit! Ja, dehogy fogunk, ők se dolgoznak vasárnap. Gyalogoljon legközelebb a franc több kilométert az aszfalton, hogy természetet láthasson! 

Jó, akkor nézzünk tévét, ha már minden zárva van. Igen ám, de a tévében dolgozóknak is jár a munkaszüneti nap.

Akkor marad a DVD-lejátszó meg a számítógép. Ez is program végül is, a lényeg úgyis, hogy együtt legyen a család. De jaj! A kisgyereknek megfájdult a hasa a sok tortától, netán elesett a kirándulás közben, elvágta az ujját, rosszabb esetben, ne adj isten, eltört a karja, hívjunk mentőt, vagy irány a kórház. A mentő nem jön ki, mert a mentősöknek is jár a szabad vasárnap. A kórházban ránk sem néznek, nekik is szabadnapjuk van, a betegeket is hazaküldték hétvégére, gondoskodjon róluk a családjuk, úgyis mindenki otthon van. Kapunk infúziós állványt meg utasításokat, hogy mit kell csinálni a kedves beteggel. 

Hétfő reggel. Hajnal ötkor kelek, mert vasárnap nem tudtam megvenni hétfőre a gyerek tízóraiját, tehát megsütöm a szombaton megvett fagyasztott valamit. De mondjuk, nem vettem semmit, akkor futás fél 7-kor a boltba, mikor kinyit, friss zsemléért a szendvicshez. Az ám, de nincs pékáru, mert a pékek, akiknek meg kellett volna sütni, szintén nem dolgoznak vasárnap. Jó, mindegy, akkor a szombatról maradt száraz kenyérvéget rágcsálom el a reggeli kapucsínómhoz, és elolvasom közben a napilapot. Na de, hol van? Ja, hogy a nyomdászok sem dolgoznak vasárnap...

Folytathatnám tovább, biztosan van még olyan foglalkozás, akiket kihagytam, és vasárnap is dolgozniuk kell. Remélem, egyértelmű, hogy ironizálok egy kicsit, és még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy nem a bolti dolgozók szabad vasárnapja ellen ágálok, hanem csak rá szerettem volna mutatni, hogy ez így számomra képmutatás. Azt érzem, hogy valami más van a háttérben, valami olyan indok, amit mi nem tudunk, és talán soha nem is fogunk megtudni. 

Talán ez is olyan lesz majd, mint az új útdíjak, hogy egyes szakaszokat kivettek a fizetős rendszerből a tapasztalatok alapján. Talán ezen is változtatnak, ha rájönnek, hogy baklövés volt. Vagy nem. 

A rádióban hallottam, hogy állítólag azokban az európai országokban, ahol bevezették a vasárnapi zárvatartást, lassan kezdenek újra kinyitni, mert rájöttek, főleg ott, ahol nagy a turistaforgalom, hogy az eladás kereskedelmi forgalmat jelent, ami pedig gazdasági fellendüléshez is vezethet.

Addig is, ha nem akartok száraz kenyeret enni, vegyetek kenyérsütő gépet (bár én nemrég adtam el az enyémet, mert nem ízlett a kenyér, ami sült benne) vagy fagyasszátok le a kenyeret, és mikor várhatóan kell, már látszik, hogy fogyóban van, előtte pár órával kiveszitek a mélyhűtőből, kiolvad, és olyan, mint a friss. Tényleg. A szeletelt kenyér a legjobb, mert abból elég annyi szeletet elővenni, amennyi elégnek tűnik. Hamarabb fel is olvad. 

És élvezzétek a vasárnapot, ha tehetitek! ;) Utána úgyis ott az a fránya hétfő.

Ui. Ó, egyvalamit még szeretnék elmesélni. Fb-n találtam egy kis írást, de már nem lelem, ezért csak nagyjából idézem. Arról szól, hogy be kéne tiltani a vasárnapi focimeccseket, ahová a férfiak többnyire egyedül mennek, a gyereküket sem viszik, a feleségüket sem, ezért ez sokkal jobban szétszakítja a családokat, mint a bolti nyitvatartás. Több gyereket vittek plázába, mint focimeccsre, nem beszélve arról, hogy a férfiak berúgva mennek haza, és otthon is csak békétlenkednek. :D Milyen igaz, emberek! :)

E-könyvekről és Thursday Next fájó hiányáról

Már hetek óta tervezek egy jó kis "paprikás" posztot erről a témáról, de csak most jutottam el idáig. 

Még tavaly novemberben írt Nima egy bejegyzést az e-kről az Agave fb-s oldalán megjelentekre reagálva. Nem igazán tennék hozzá semmit, nagyjából elmondott mindent, amit én is gondolok.

Két agavés kommentre reagálnék ily megkésve, az egyik, aki nem érti, miért olvas valaki e-könyvet, mert a könyvek illata meg a tapintása, stb. Ő aztán soha nem venne e-t. Ne vegyen, szíve joga, én aztán nem akarok senkit sem megfosztani az ilyen jellegű élvezetektől, én is szeretem a könyvek illatát, és néha szívesen megtapogatok egy szép borítót, de a mai eszemmel ez nem élvez prioritást, ha arra kerül sor, hogy mi alapján választok könyvet. Az sokkal inkább, hogy nem szakad le a karom, miközben tartok egy-egy monstrumot, belefér a táskámba, mikor utazom, stb. És az e-olvasó ezeket mind biztosítja nekem.

A másik komment, hogy úgy lehetne visszaszorítani a kalóz e-k számát, ha a legális e-ket a kiadók drasztikusan később jelentetnék meg, mint a papír alapút. Ez hatalmas tévedés. Először is, a kalóz e-khez nincs szükség hivatalos e-re, elég egy szkenner, másodszor épp azzal lehetne rávenni az olvasót, hogy legális e-t vegyen, ha az a papír könyvhöz időben minél közelebb, sőt, lehetőleg azzal egy időben jelenne meg, elérhető áron.

Volt olyan, aki azt írta, nem töltene le kalózkönyvet, ha 4-500 forintos áron lennének kaphatók az e-könyvek. Na ja, akkor valószínűleg senki sem, vagy alig valaki. De ennyiért már használt könyv sem nagyon kapható, antikváriumban legalábbis nem, legfeljebb vaterán, ha szerencsénk van. Nyilván jó lenne, ha csak ennyibe kerülne egy könyv, sőt, szívem szerint visszasírnám a gyerekkoromat, mikor 5-6-10 Ft volt egy könyv, de tovább mehetnék a szüleimtől örökölt 3 forintos könyvekhez is. Mindezzel csak azt akartam jelezni, hogy ez az összeg elég irreális ma.

Elgondolkodtató, hogy miért gondoljuk azt, hogy az e-könyveknek, szemben a papír alapú könyvekkel, sokkal olcsóbbnak kell lennie. Nálam is valahol 2 ezer Ft körül van a lélektani határ, ami felett már nem veszem meg őket, holott meg ugyanannak a könyvnek a fizikai változatáért esetleg odaadnék 3500 Ft-ot is. (Más kérdés, hogy ez is igen ritkán esik meg, inkább előjegyzem, ahol már lehet nyerni 20%-ot, megvárom, míg valamilyen akcióba kerül, netán bizony, letöltöm. Az elképesztően gazdag, ugyanakkor rendkívüli módon felhígult könyvválasztékban többször is meggondolom, hogy mire adok ki pénzt.) Az egyik ok szerintem, mivel úgy gondoljuk, az e-könyveknél nincs nyomdai és tárolási költség, esetenként, ha a kiadó vállalja, hogy saját webshopot nyit, nincs közvetítői díj sem, ami állítólag a könyv árának akár közel felét is kiteheti, ezért úgy gondoljuk, mi, olvasók, hogy az e-könyveknek ennyivel olcsóbbnak kell lenniük.

Laikus lévén csak arra tudok támaszkodni, amit innen-onnan összeszedek, elolvasok, így valószínűleg az ismereteim nem pontosak. Amit olvastam, hogy az e-könyv ÁFA-ja pl. 27%, szemben a nyomtatott könyv 5%-ával, ami jelentősen megnöveli az e-k költségét. A másik pedig, hogy állítólag egyes szerzők magasabb jogdíjat kérnek az e-kre, mondván, hogy olcsóbb az előállítási költsége, így viszont nagyjából ott vagyunk az árat tekintve, ahol a part szakad.

A másik ok szerintem, ami miatt azt hisszük, hogy az e-knek muszáj jóval olcsóbbnak lennie, hogy mivel már úgyis meg van szerkesztve a nyomdához, nem kell még egyszer szerkeszteni, tehát csak puff, átkonvertáljuk epubba vagy mobiba, és készen is vagyunk. Azt olvastam, hogy ez sem ennyire egyszerű, de a dolog szakmai részével nem vagyok tisztában, ezért ebbe nem tudok belemenni.

A harmadik pedig, hogy azt feltételezzük, mivel egyszer már megvették a kiadás jogát, erre sem kell még egyszer költeni, pedig, ahogy fentebb írtam, ez sem igaz, az e-kre külön szerződést kell kötni, és külön jogdíjat kell fizetni, esetenként akár magasabbat, mint a nyomtatott könyvekre.

Még egyszer mondom, teljesen laikusként, egyszerű átlagolvasóként, úgy, hogy halvány lila gőzöm sincs a könyvkiadásról, két dolgot tudnék javasolni. Az egyik, hogy vásároljunk közvetlenül a kiadótól nyomtatott könyvet. Sok kiadó a saját weboldalán, boltjában jóval olcsóbban kínálja a könyveit, kb. 20-30%-kal, lehet, hogy többel is. Ez persze, inkább a pestieknek kedvez, akik el tudnak menni személyesen a könyvért, nekünk, vidéki olvasóknak a postaköltség el is viszi ezt a hasznot. Maximum annyit érünk el vele, hogy a kiadót támogatjuk, nem a terjesztőt. A másik, hogy a kiadó nyisson az e-könyveinek saját webshopot, így megspórolhatja a más webshop közvetítői díját, ami feltételezem, ott is megvan, különben minek csinálnák. Jó példa erre a számomra most felfedezett Delta Vision Kiadó, aki a saját webshopjában árulja a kiadványait, többnyire 999 vagy 1499 Ft-os áron. Ez az az ár, ami miatt már tényleg nincs képem letölteni kalóz verzióban a könyveiket, inkább megveszem, ami érdekel. Lehet, hogy csak havonta egyet, de kifizetem.

Az elmúlt pár napban sokat böngésztem az Amazon oldalát (mindjárt rátérek, hogy miért), és ott azt láttam, hogy bizony vannak e-könyvek, amik semmivel sem olcsóbbak, mint a nyomtatott társaik, sőt, drágábbak, ezért az az elképzelés, hogy az e-nek drasztikusan olcsóbbnak kell lennie, mint nyomtatott társának, nem állja meg a helyét. Ugyanakkor gyakran vannak 1-2-3-4 dolláros akcióik, amik pár napig tartanak, de vannak tartósan 1-2 dollár körüli e-könyveik. Sőt, mi több, hatalmas mennyiségű könyvet "árulnak" teljesen ingyen. Igaz, hogy ezeknek a 90%-a ingyen sem kell, de ha rendszeresen visszatérő böngészők vagyunk, el lehet kapni egy-egy olyan darabot, ami érdekel.

Most például ingyen találtam meg a Bibliát, Dickenstől a Pickwick klubot, stb., ha ezeket angolul szeretném olvasni, jelentősen gyarapíthatnám az e-könyvtáramat. Salla Simukka As Red As Blood c. könyve is ingyenesen volt elérhető, azt hiszem, csütörtökön. (Ez csak azért maradt meg bennem, mert Nima írt róla a minap. Én nem vagyok skandináv krimi rajongó.)

Persze, az angolul nem tudóknak ez nem segítség, de épp ideje lenne egy ehhez hasonló nagy kaliberű webshop. Vannak ugyan magyar kísérletek is, a DiBook vagy a Book&Walk, ahol már elég szép számban vannak e-könyvek, akciózzák is őket időnként, de még messze vagyunk az Amazon színvonalától. Tetszik most pl. a Kindle Unlimited nevű programjuk, ahol havi 9,99 dollárért korlátlan e-könyvet tölthetünk le. A szépséghibája, hogy csak USA-beli lakosok vehetik igénybe, ill. hogy ha már nem fizetjük ezt a havidíjat, az addig letöltött könyvek eltűnnek az olvasóról, kvázi inkább virtuális könyvtár funkciót tölt be. Ami jó akkor, ha gyorsan és nagy mennyiségben olvasunk, és nem akarjuk megtartani az adott könyvet. Egy ilyen kezdeményezést magyarul viszont lelkesen tudnék üdvözölni. Valljuk be, a legtöbb könyvet csak egyszer fogjuk elolvasni. Van, aki elvből nem olvas újra semmit, mondván, annyi jó könyv van, nem ér rá újraolvasással bíbelődni, de a legtöbb könyv, sajnos, legalábbis amikbe én mostanában belefutok olyan, hogy nem is érdemli meg a többszöri elolvasást. Erre tökéletes megoldás lenne egy ilyen fix havidíjas rendszer.

Ami miatt napok óta bújom az Amazon oldalát, az vezet át a címben olvasható másik témához, Thursday Nexthez.

Jasper Fforde sorozatának kaszálása, mivel nekem nagyon tetszik, igen nagy szomorúsággal tölt el. Az első részt még a Láva Kiadó adta ki, utána a könyv kiadását nagy örömünkre átvette a Cor Leonis, méghozzá a szebbik borítóval. Sajnos, korai volt az öröm, mert a 3. kötetről semmiféle hír nem jött sokáig. A kiadóhoz intézett többszöri emailemre sem kaptam választ, majd végül pár hete megtudtam tőlük, hogy egyáltalán nem tervezik folytatni sem ezt, sem Moning Tündérkrónikák-sorozatát, és a Karen Chance-sorozatot sem.

Kedvem lenne igen-igen erős kifejezésekkel illetni az ilyen viselkedést, de mivel én alapjában jólnevelt, udvarias ember vagyok, ezt nem szeretném megismételni, ezért finomított formában mondom el a véleményemet.

Moning engem már nem érdekel, mivel eleve a Burned nagyon sokkal az Iced után jelent meg, állítólag átdolgozta, mert sok olvasónak nem tetszett, hogy annak Dani a főszereplője, nem Mac és Barrons. Én nagyon szerettem az ő nézőpontját, de ebbe most ne menjünk bele. Arra sem emlékszem, mi volt az előző részekben, újraolvasni nem szeretném, és valahogy nem érdekel már annyira az urban fantasy, de tudom, hogy a sorozatnak sok rajongója volt, akik most bizonyára csalódottak. Az angolul tudók folytatják angolul, de aki nem tud, az bizony hoppon maradt.

Én igazából nem szeretek angolul olvasni, ezt már a múltkor leírtam, de mivel a Fforde-könyveket szeretném folytatni, ezért hogy úgy mondjam, ráfanyalodom angolul, lévén, hogy nem lehet tudni, valaki valaha is átveszi-e majd a sorozat folytatását. És ehhez kerestem e-változatot az Amazon oldalán. Így jutunk vissza a poszt elején taglalt e-könyves témához, ugyanis a következő rész, a The Well of Lost Plots (Az elveszett cselekmények kútja) kétféle árú Kindle-formátumban van fent, egy 8,13 dolláros és egy 12,99 dolláros változatban (reménykedtem, hogy találok 1-2 dollárosat is, lévén, hogy ez nem vadonatúj könyv), ami elvezetett ahhoz, hogy tovább keresgéljek az e-könyvek között, és végül, hogy megírjam ezt a posztot. Viszont papírkönyvben hiába van belőle sokkal olcsóbb, ha a postaköltség miatt akár 5-7 ezer Ft lenne a számla végösszege. Vagy még több.

Ha netán felelős gondolkodású kiadó is olvasna, szépen kérem, vegye fontolóra a sorozat magyar kiadásának folytatását, mert igazán igényes munka. Valóban elképzelhető, hogy nem lesz igazán kiemelkedő olvasótábora (bár külföldön sikeres), de akik olvassuk, nagyon szeretjük.




2015. március 13., péntek

"Kinsella posztot!"

Még valamelyik első témázásunk alkalmával offoltuk szét az egyik társunk hozzászólásait kinsellás kommentekkel (bocsi, de lusta vagyok megkeresni, pontosan hogy is történt), és már akkor mondtam, hogy szeretnék írni egy kinsellás posztot, mire valaki azt mondta, hogy írjak, mert ő "Kinsella posztot!" feliratú táblával fogja ezt követelni. :D

Hát most jött el a pillanat. Az apropója, hogy tegnap este fejeztem be a Mézesheteket. Ennek külön bejegyzést nem szentelnék, de akkor végre megírom a... dobpergés... Kinsella posztot! :D

A nagyjából az első két Boltkóros-könyvet összefoglaló filmmel kezdődött a kapcsolatunk, ami nekem tetszett. Igen, lehet köveket dobálni, de ez van, tetszett,. pedig szinte mindenki szidta, és folytatása sem lett. Majdnem kétszer végignéztem. Bugyuta marhaság volt, tény és való, de Hugh Dancyért megérte, és a legyezős tánc igazán szórakoztató volt. John Goodman és Joan Cusack, mint Becky szülei igazán jól játszottak, és sosem felejtem el, ahogy Kristin Scott Thomas egy mikroszkopikus méretű süteménydarabkát eszik, hogy el ne hízzon.

Ettől megjött a kedvem a könyvsorozathoz is, és szép lassan el is olvastam őket sorban. Az első kötetről az egyik, ami megmaradt bennem, hogy a fordító (sem a szerkesztő vagy lektor) nem ismerte a Szép remények eredeti címét, mert Nagy elvárásoknak fordította. A másik, hogy akkoriban nagyon-nagyon nehéz anyagi körülmények között éltünk, amikor sokszor ennivalóra is alig futotta, és felháborított Becky esztelen pénzköltése teljesen felesleges dolgokra. 

A további kötetek egyébként nagyjából egy kaptafára mennek. Adva van Rebecca Bloomwood, egy boltkóros, azaz vásárlás mániás, akinek a kezéből kifolyik a pénz, fölösleges dolgokra herdálja el, ezer hitelkártyája van, és emiatt hatalmas adósságokba veri magát. Elsőre egy - ne kerteljünk - felületes, buta nő, akit legszívesebben tunikán billegetne az ember a hülyeségei miatt, de a végére felülemelkedik önmagán, és valami hirtelen bravúrral megoldja a fennálló problémáit. 

Ehhez a mindegyik könyvön végighúzódó igen hasonló szerkesztéshez más és más kerettörténet tartozik, Becky új állást kap, férjhez megy, babát vár, majd gyereket szül... Ezek talán nem számítanak spoilernek, mivel a könyvek címéből is kiderül. De az alaptörténet mindig ugyanaz, Becky túlköltekezi magát, Becky igen nagy bajba kerül emiatt, de végül Becky kivágja magát a bajból.

Belegondolva, nem is igazán tudom, miért olvastam végig az összeset, mikor Becky többnyire halálra idegesített az ostobaságaival, és ilyenekre gondoltam közben, hogy azt sem tudom, hogy néz ki közelről pl. egy Hermes sál vagy Louis Vuitton táska, nemhogy megvegyem, mert közben azon aggódom, hogy ki ne kapcsolják a villanyt, mert három hónapja nem fizettem. Ugyanakkor helyenként végtelenül vicces volt, amikbe keveredett, és a végén valahogy mindig megjött az esze, és megértette, mik a valódi értékek. Kicsit ront a szirupos végen, hogy a következő kötetben kezdte elölről...

A kiadó elkövetett egy hatalmas hibát a sorozat kiadásánál, ugyanis kihagyták a Boltkóros és a tesója kötetet, és egyből a Boltkóros babát vár című következett, ami miatt az olvasók nem értették, honnan került elő az addig egyke Beckynek a húga, aki ráadásul a valóságban a nővére, ami az angol sister szóból nem derül ki. De aki már a helyes sorrendben olvasta, mint én, annak is nagyon furcsa volt ez a húg-nővér dolog.

Nemrég jelent meg egy új kötet a sorozatból a Boltkóros Hollywoodban címmel, amit a kötetek minden hibája ellenére szeretnék elolvasni.

Sokkal jobban szeretem azokat a műveit, amik nem Becky világából valók. A Kétbalkezes istennő (ami egy kissé béna interpretálása az Undomestic Goddessnek, ugyanis a domestic goddess nálunk a konyhatündér vagy a házitündér lehetne) tele van vicces balfogásokkal, és egy számomra rendkívül bájos szerelmi szállal. A Segítség, kísértet egyik fejezetén percekig hangosan hahotáztam, annyira, hogy a fiam átjött a másik szobából megnézni, nincs-e valami bajom. De bármelyiket mondhatnám, a Csörögj rám is kimondottan kedves regény, az Emlékszel rám? vagy a Tudsz titkot tartani? is okozott kellemes perceket, stb.

A most elolvasott Mézeshetek volt eddig számomra a mélypont, bár ebben is voltak kimondottan vicces jelenetek, pl. a hárfás reggeli, vagy a lakáj, de igazából a legkevésbé tetszett az összes Kinsella közül. Túl soknak éreztem az 500 oldalt, mondjuk, ha kihúzzák belőle a sok felesleges nyafogást, egy feszesebb tempójú és még viccesebb 300 oldalas könyv lehetett volna belőle.

Vannak még Kinsellának az eredeti nevén, Madeleine Wickhamként megírt, valamivel komolyabb témájú könyvei. Ezek sem éppen tragikusak, de nem is a humor a lényeg bennük. A Tripla koktél tetszett, lehetett izgulni a három főhősnőért, de a Velem alszol? vége kiakasztott, pedig addig jó volt.

Összességében azonban mindegyik regényére jellemző, hogy a főhősnő csetlik-botlik, elkövet valami marhaságot, ami miatt nagy bajba keveredik, és amit a végén szépen megold, de előtte még egyik félreértés éri a másikat. 

Ha valaki a vámpírokat, zombikat, mindenféle veszélyes természetfölötti lényeket kedveli, ha a véres és zord svéd krimiket vagy a kardozós fantasyt, akkor nem javaslom Kinsellát, de ha pár könnyed percet szeretne magának, sok nevetéssel, és túl tudja tenni magát a bakijain, akkor feltétlenül szánjon rá időt.