Keresés ebben a blogban

2016. augusztus 28., vasárnap

Jodi Picoult-Samantha van Leer: Lapról lapra

Mikor befejeztem a szerzőpáros (anya és lánya) Sorok között c. regényét, nem volt hiányérzetem, a történet lezártnak tűnt, kerek egész volt. Fogalmam sem volt róla, hogy van folytatása, de annál jobban megörültem, mikor kiderült, hogy egy trilógiáról van szó. Ugyanakkor kicsit aggódni is kezdtem, mert nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehet folytatni az eredeti alapötletet. Kár volt aggódni, mert szuperül oldották meg, tele ötlettel és izgalommal. Az Atheneaum Kiadó pedig alig néhány hónappal az első rész után, villámsebesen el is hozta nekünk a folytatást.

Figyelem! Ez a poszt spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az első részt!

Olivér tehát kiszabadult a mesekönyvből, és jöhetne Delilával a boldogan éltek, amíg... Azonban egy mesehősnek, aki nem ismeri a való világot, minden ismeretlen, és még egy egyszerű út az iskolabuszon is váratlan veszélyeket rejt. Be kell illeszkedni az iskolába, és nem utolsósorban el kell hitetni Edgar édesanyjával, hogy Olivér - Edgar. Ez gyakran szült vicces helyzeteket meg kellemetleneket is, igazán tetszett ez a rész. A kamaszok problémái engem nem annyira érintettek meg, de egy hasonló korú olvasó egészen biztosan sokkal jobban bele tudja magát élni a helyzetbe.

A könyv első felére ismét azokat a szavakat tudnám használni, mint az első részre, üde, bájos, friss. A második fele azonban sokat komolyodik, és olyan témák is előkerülnek, mint halál, gyász, betegség, elválás. A végére megint szépen elrendeződnek a dolgok, és lezárul a történet (mondjuk, egy szál kivételével). Megint csak nehéz elképzelni, hogyan tudják folytatni a 3. részben, de most már biztosan tudom, hogy jó lesz.

Babits Péter fordítása ugyanolyan jó lett, mint az első részben, szép és gördülékeny. 

A várható megjelenés holnap, aug. 29., én egy kiadói pdf-et olvastam, és ha a nyomtatott könyv is olyan marad, a kivitelezés ismét csodálatosnak ígérkezik. Egy picit változik az elrendezés, mivel a fejezetek elején van egy-egy fekete-fehér képecske, nem a lapok szélén. Újra három nézőpontot kapunk, Deliláét, Olivérét és a mese helyett ezúttal Edgarét, újra csak különböző színekkel nyomtatva. Van még más érdekesség is, de nem szeretnék mindent előre elárulni.

Annak ellenére, hogy korom alapján nem én vagyok a célközönség, nagyon jól szórakoztam, talán még jobban, mint az első rész esetében, mivel a könyv 2. fele komoly témákat boncolgatott, de azért nem olyan véresen komolyan, amitől az ember legszívesebben felvagdalná az ereit. Még a romantikus részek is tetszettek (amik egyébként idegesíteni szoktak a ya-kban), nem éreztem őket túl nyálasnak vagy életszerűtlennek, és sikerült elkerülni, hogy beleragadjanak a szerelmi háromszög csapdájába (ami szintén elég bosszantó tud lenni). A humor, a báj és a komolyság számomra megfelelő elegyét kaptam. Jöhet a zárókötet!

10/9,5

Az előolvasás lehetőségét köszönöm a kiadónak!

(Ez az egyik külföldi borító, szerintem nagyon szép, de a magyar is igazán klassz lett.)




2016. augusztus 18., csütörtök

Újabb hard (day's) night

Három órát aludtam. Alig bírom nyitva tartani a szemem, pedig ittam kávét, noha nem szeretem.

Majdnem napra pontosan az előző kemény éjszakáról szóló bejegyzésem után íme, egy másik. Nem állítom, hogy az elmúlt két évben minden éjszakát nyugodtan végigaludtam, de azért ez most rosszabb volt, mint szokott. 

Hajnal egy óra. Vad kutyaugatásra ébredek. Már az előző két éjszaka is a fél falu kutyái majd megőrültek valami kóbor kutya miatt, de ez most más. A mi két kutyánk ugat, méghozzá olyan ádáz dühvel, ami nem holmi elcsatangolt jószágnak tudható be. Kitámolygok, hogy megnézzem, mi a baj, Közben nagyfiam és férjem is felriadnak, egyedül a kisebbik alszik tovább, nem is értem, hogy képes rá ebben a ricsajban.

Hát persze, a szomszéd már megint részeg. Alkoholista, kb. 70 éves, olyan, mint a halál, de még mindig bírja. Most nincs egyedül, ketten ordítoznak a teraszon, de nem ismerem fel, ki a másik. Megy a k... anyázás, meg valami lábtörlőszerűséget csapkodnak a terasz korlátjának, gőzöm sincs, miért, részegektől ne várjunk logikát. Tanakodunk egy darabig, hogy mi legyen, de közben a két jószág olyan veszettül ugat, hogy azt sem értjük, mit mondunk egymásnak. Valamit tenni kéne, mert felverik a fél falut, ha már eddigre nem történt meg. Elvnni őket a kerítéstől képtelenség.

A 10 éves Joe, németjuhász-keverék lány (igen, lány és Joe, ne is kérdezzétek!) nagyon utálja a részegeket, a kicsi, az egyéves beagle, Chase meg azt csinálja, amit a nagy. Kórusban üvöltenek. Végül felszívom magam, és átrobogok a szomszédba úgy, pizsamában, ahogy vagyok. A teraszon fekszik valaki, akiről kis nézegetés után rájövök, hogy nem a szomszéd. A bejárati ajtó csukva, úgy tűnik, őt valahogy be tudta vinni a családja. Nem értem, miért nem csináltak valamit. Meddig akarták hallgatni az ordibálást meg a kutyaugatást? Ott is van három kiskorú gyerek, azok hogy aludtak?

Szólongatom a földön fekvőt, akiről kiderül, hogy nő, és hamarosan rá is jövök, hogy kicsoda. Próbálom szép szóval kérni, hogy menjen haza. (Na jó, kissé idegesen.) Úgy tűnik, hajlik rá, valahogy letántorog a lépcsőn, elindul az utcán olyan kilengésekkel, hogy az úttest közepén köt ki, de a kapunknál lecövekel.

- Tudod, mit? Nem megyek haza.

Bakker! A két kutya most már a kaput támadja, a fiam végül is dönt, és kihívja a rendőrséget. Közben átjön a szomszédasszony partvissal, mert azt hiszi, kóbor kutya miatt van az egész. Elmagyarázzuk, hogy nem, és hogy már intézkedtünk. Pár perc bámészkodás után hazamegy. Hol van már a rendőrség? Joe-t valahogy lecsendesítem, de Chase nem hallgat el.

Közben ilyen értelmes párbeszédeket folytatunk:

- Tudod, mi vagy te? - mondja nekem.

- Tudom, álmos.

- Az!

A nő, nevezzük Arankának, vérszemet kap, és elkövet egy hatalmas hibát, Közvetlenül a a kerítés elé áll, és onnan ingerli a kutyákat. Ha nem lenne a kerítés, Joe széttépné. Felé kap, elkapja a pólóját, mindennyian egyszerre ugrunk oda, de szerencsére kicsi a rés a lécek között, megharapni nem tudja. Aranka azonba megijed, hátratántorodik, és hátraesik az úttestre. Basszus, ez nem igaz, csak most ne jöjjön autó! Aranka kiterülve a földön, hozányúlni nem merünk. Végre, óráknak tűnő percek után befut a rendőrautó. Nem irigylem a két rendőrt. Szép kis munka, részegekkel huzakodni az éjszaka közepén. Férjem elmagyarázza a helyzetet, ők pedig megpróbálják kiszedni Arankából az adatait.

Kínomban hisztérikus nevetésben török ki, mikor megkérdezik tőle, hogy fogyasztott-e alkoholt. Kiderül, hogy nem ez az első alkalom, a rendőrök ismerik, mint a rossz pénzt. "Ja, aki ott lakik a kanyarban." Kihívják a mentőket, és lassan lezárul a másfél órás történet. Gondolatban megsajnálom a mentősöket meg a kórházat. Na, ott se dolgoznék szívesen. Aranka búcsúzóul még visszaint a férjemnek, mikor beteszik a mentőbe. Mutatóujjával megfenyegeti, és hozáteszi: Köszi!

Még mondja valaki, hogy falun nem izgalmas az élet!

Mire visszamászom az ágyamba, kb. 3 óra van, de még fél 4-kor sem tudok elaludni. Már nincs bennem düh, csak szánalom, hogy hogyan kerülhet egy ember ilyen méltatlan helyzetbe.


2016. augusztus 1., hétfő

Bernard Cornwell: A fakó lovas (Angolszász krónikák 2. rész)

A könyvből készült sorozat ötödik részét nézve, mikor semmi sem volt ismerős, gyanússá kezdett válni, hogy itt már nem pusztán arról van szó, hogy a könyv és a sorozat ennyire eltér, hanem, hogy ez bizony már a könyvsorozat második részének feldolgozása. No, uccu neki, olvassuk el gyorsan a 2. kötetet! Habár nem lettem a könyvek rajongótáborának tagja, de mégis érdekelt, hogy szőtték tovább Uhtred, a dánok és Alfréd sorsát.

Szívem szerint csak annyit írnék, hogy részemről ennyi, a többi könyvet nem olvasom el, de azt hiszem, a blogom olvasóinak jár némi magyarázat. Szívesen ráfognám, hogy azért nem kötött le, mert már ismertem a sztori nagy részét a tévésorozatból, de nem erről van szó. Először is elég jelentős változások vannak, ahogy az általában lenni szokott, ha egy könyvet filmmé vagy sorozattá alakítanak, másodszor, sosem szokott zavarni, hogy ismerem a történetet, ettől még gond nélkül el szoktam olvasni a könyvet.

Az sem lehet baj, hogy úgymond "fiús" olvasmány, olvasok én ilyet is, sőt, épphogy rózsaszín romantikus "lányos" könyveket nem olvasok szinte soha. Na jó, minden szökőévben egyet. Bár az tény, hogy a csatajelenetek nem érdekeltek, egyszerűen az ilyesmit jobb látni, és mivel nincsenek meg az ismereteim hozzá, nem tudom elképzelni az ilyen részeket. Ha pedig nem tudom elképzelni, akkor unni kezdem. De sajnos, a többi része sem tudott lekötni. Egyszerűen nem értem a könyvsorozat körüli felhajtást, a hatalmas népszerűségét, ahogy a Trónok harcáét sem.

Azt hiszem, a legnagyobb bajom, hogy nem tudtam megszeretni vagy megutálni a szereplőket. Uhtred forrófejű, sokszor beképzelt (bár még mindig jobb, mint a tévésorozatbeli ábrázolása), rosszul dönt, de jó harcos, és végül is elmondható róla, hogy hűséges. Önmaga hülyeségeihez is, de Alfrédhoz is, akinek esküt tett, hiába nem kedveli egyáltalán, és fogadott fivéréhez, Ragnarhoz is. Mégsem tudtam megkedvelni. Ez még nem lenne baj, ha tudnék akár csak egy szereplőt is mondani, akit igen. Ez viszont már nagy baj. Azonosulni kell valamelyik szereplővel, szeretni, drukkolni neki, utálni az ellenlábasait, stb., különben miért olvassam tovább? Nem?

És bár valamilyen szinten érdekelne, hogy mi lesz Uhtred további sorsa, annyira nem, hogy el is olvassam a többi könyvet. Talán megkeresek valami részletes tartalomismertetőt, és annyi bőven elég lesz belőle. Még csak azt sem mondom, hogy majd a sorozat következő évadaiból, mert az első évad még annyira sem tetszett, mint a könyvek. Sajnálom, ez nem nekem való.

A fordításról annyit, hogy most így utólag úgy gondolom, le lehetett volna fordítani az ealdorman, arseling, stb. szavakat, marhára nem értem, miért kellett így maradniuk. Egy-két szó, mint a wergild vagy fyrd oké, mert azokat megmagyarázzák, és nehéz is lenne egyetlen magyar szót találni rájuk, ami kifejezi a jelentésüket, de az arselingra teljesen jó lenne a zöldfülű, netán valami szaftosabb változata. Ráadásul még csak el sem magyarázzák a könyvben, hogy mit jelent. Az ealdormanre is biztosan lehetne valami jó szót találni, habár a "vezér, elöljáró" szavakat nem érzem egészen ideillőnek.

Ui. Majdnem a legvégéig nem jöttem rá, ki az a fakó lovas. Hát az apokalipszis lovasaiból a Halál.

10/6

Még néhány szót a könyv és sorozat eltéréseiről. Ha valaki még nem látta volna a sorozatot, annak számára a következő pár mondat spoileres lehet.

Először is nem értettem, hogy lett a könyvbeli Fehérlovas Sveinből Skorpa, hacsak nem lesz a későbbi könyvekben ennek jelentősége, és előbbre hozták a szereplőt.

Aztán persze, rengeteg szereplő és esemény kimarad, hiába sorozat, akkor sem fér bele minden, ez valahol természetes. Nem egy Hild nevű apácát visznek magukkal a mocsárba, hanem egy hol Eanflaed, hol Enflaed nevű szajhát. (Valamelyik alak egyértelműen elírás.) Hild is jön, de másképp és máshol. Iseult nem veszti el a jövőbelátó képességét, mikor már nem szűz, és számtalan ilyen. Alfréd a sorozatban jóval szimpatikusabb, "királyszerűbb", a könyvben egy folyton imádkozó, beteges szerencsétlenség. Aethelwold, az unokaöccse, akinek eredetileg kellett volna uralkodnia, a könyvben szép szál legény, jó harcos, a sorozatban meg egy nevetséges, iszákos kis mitugrász. Ezeknek a változtatásoknak viszont nem látom értelmét, ugyanolyan jók lettek volna szerintem, ha megmaradnak az eredeti tulajdonságok.