Keresés ebben a blogban

2016. december 16., péntek

Howard Jacobson: Shylock a nevem

Kedves Howard Jacobson!

Mint bizonyára tudja (ha másból nem, a jogdíjakból), hogy magyarul is megjelent, Shylock a nevem c. könyve. Én pedig, mint megrögzött Shakespeare-mániás, rohantam is a könyvesboltba megvenni.

Kedves Mr. Jacobson! Azt olvasom, hogy ön Booker-díjas, és a brit zsidó irodalom kiemelkedő tagja. Meglehet, bár sajnos, ezt nem tudom megítélni, de egy biztos, Önnek nem sok fogalma van az átirat szó jelentéséről. Sajnálattal értesítem, hogy A velencei kalmár átirata kategóriát nem fedi az a tény, hogy az egyik szereplőt Shylocknak hívják. Ez olyasmi, mint az én múlt vasárnapi ebédem, az ázsiai joghurtos csirke, amiben pulyka volt és tejföl. Tejfölös pulykának finom volt, de nem sok köze volt a joghurtos csirkéhez. Az ön könyve önálló regénynek, amiben van Shylock nevű szereplő, elmegy, de A velencei kalmár átiratának nem felel meg.

Ez a tény mélységes csalódással töltött el, és azzal fenyegetett, hogy abbahagyom az Ön könyvét, de a fülszöveg azon mondata, hogy "az egy font hús más értelmet nyer" tartotta bennem valamennyire égve a kíváncsiság amúgy épp csak pislákoló lángját, ezért a 70. oldal táján elengedtem azon elvárásomat, hogy könyvének bármi köze is legyen Shakespeare színdarabjához, és "lássuk, mit ér, mint önálló regény!" felkiáltással olvastam tovább.

Kedves Howard! Sajnos, a helyzet így sem lett sokkal jobb, mivel Ön keveri a szezont a fazonnal, és gőze sem volt, hogy mit is akar írni. Társadalomkritikát? Szülő-gyerek kapcsolatot boncolgató könyvet? Keresztény-zsidó viszonyt elemezgető filozofálgatást? Shakespeare-átiratot? Netán vásári komédiát? Mindenből volt benne egy kicsi, és a végén mégsem lett belőle semmi, mindezt sajnos, még baromi unalmasan is előadva.

Mr. Jacobson! Mivel, felteszem, nem tud magyarul, nem ismeri a mi egykori híres humoristánkat, Hofi Gézát. Az ő egyik műsorában elhangzott mondatot alkalmazom most Önre. Önben valami mocorog. Vagy tehetség, vagy kukac.

Nem állítanám, hogy Ön tehetségtelen író. De azt sem, hogy tehetséges. Vannak zseniális ötletei, amikkel nem tud mit kezdeni. Miután már egyáltalán nem számítottam rá, egyszer csak ott volt előttem egy oldal, amin egy csodálatos ötlet lehetőségét láttam: az eredeti darab soraira egy mai szereplő válaszol. Ó, de jó! Hát mégis van köze a színdarabhoz? De nem, csak fél oldalon át tartott...

Majd Strulovitch felteszi Shylocknak, a mai, 2016-os Angliában a kérdést, hogy végül is kivágta volna-e Antonióból azt a bizonyos egy font húst. Csak pislogtam. Hogy mi van, kérem? És akkor leesett, hogy ez micsoda pazar elképzelés! Úgy tenni, mintha ez a Shylock ugyanaz a Shylock lenne. Fantasztikus! Zseniális! A fejtegetés is magával ragadott, hogy miért volt rákényszerítve, hogy tartsa magát a megállapodáshoz. Ez a beszélgetés aztán még párszor előjön, mint egy búvópatak, és a regénye legélvezetesebb részeit nyújtotta. Jacob! Ha Önnek ilyen ötletei vannak, miért csak kb. 15 oldalon keresztül használta fel őket, miért nem az egész regényben? Bár hozzá kell tennem, a feltételezés, hogy az a bizonyos egy font Antonio pénisze lett volna, túl profán ehhez az ötlethez, és könyve magasztos(nak szánt) stílusához.

Az apa-lánya viszonyról szóló terjengős részek valamilyen szinten elfogadhatók voltak, ugyan nem apa vagyok, hanem anya, és nincs lányom, csak két fiam, de azt gondolom, a szülő-gyerek viszony általános vonásokat mutat, amellett persze, hogy minden családban más. Ezért aztán Strulovitchnak a lánya iránti aggodalmával, az ugyanakkor elkövetett súlyos és ostoba szülői hibáival tudtam azonosulni. A zsidó-keresztény viszony ábrázolásával viszont már voltak gondjaim.

Kadves Jacob! Nem tudom, Ön milyen környezetben nőtt fel, sűrűn érték-e megpróbáltatások, meghurcolások zsidó származása miatt. El tudom képzelni, sőt egészen biztos, hogy sok olyan ember van (kereszténynek nem nevezném őket, mivel a kereszténység egyik lényege a felebaráti szeretet), akik valóban úgy tekintenek a zsidókra, ahogy Ön ezt könyvében ábrázolja, pajeszos zsidóként, kipával a fején, és olyan szavakat használnak rájuk, mint krisztusgyilkos, kilincsorrú, de tudja, mit? Nem mindenki! Pl. én sem. Otthon nem neveltek zsidógyűlöletre, sőt, még zsidózásra sem (a kettő véleményem szerint nem ugyanaz). Ráadásul az a kép, amit Ön a keresztényekről ábrázol, nem túl hízelgő ránk nézve, de sajnos, Önökre, zsidókra nézve sem. Sem az, amit a keresztényekről gondolnak, sem az, amit önmagukról. Mondjuk, így belegondolva, nem tudom, az Önnek a könyvben szereplő véleménye mennyire tekinthető általánosnak a zsidóság körében. Ez így, meglehet, hogy valós helyzetet ábrázol, de hogy megoldani nem segít a konfliktusokat, az is biztos.

Úgy 30 oldallal a könyv vége előtt végre megkaptam a választ az egy font hús új értelmére (mivel ez a levél kettőnk közt marad, nem számít spoilernek, a szövegkörnyezetből kiragadva meg amúgy sem ért belőle senki egy kukkot sem), miszerint Gratan helyett D'Antont metélik körül. Mi ez a pénisz mánia Önnél? Az ötlet végül is jó, ha túllépek azon, hogy az előbőr aligha nyom egy fontot (de ne kicsinyeskedjek már, nem igaz?), valóban szellemes megoldás, bár megint csak profán a magasztos(nak szánt) témái mellett. Az addig sem túl érdekfeszítő, sőt a könyv 80%-ában agyzsibbasztóan unalmas könyvének utolsó 30 oldalát szívem szerint akár át is ugorhattam volna, de nem tettem, azt mondom, szerencsére, mert a slusszpoénért megérte átrágni magam az érdektelen befejezésen. (Ha mégis olvasná valaki a levelemet, aki nem olvasta az Ön könyvét, annak a következő mondat spoileres lehet!) Ha! Szóval D'Antont már körülmetélték gyerekkorában? Ez ám a poén! Az egyetlen, amin felnevettem. Viszont már ne haragudjon, de elég alpári. Semmi baj sem lenne ezzel, ha az egész könyv ebben a szellemben íródik, de így finoman szólva is elütött a többi résztől.

Azon már el sem csodálkoztam, hogy csak valami részleges happy endet kapunk, nem is számítottam jobbra. 

Befejezésül arra kérem, ha legközelebb valami átiratra vetemedne, olyan szerzőt válasszon, akit nem kedvelek, hogy még véletlenül se kerüljön a kezembe!

Üdvözlettel: az Ír gulyás és csalamádé blog írója




2016. december 5., hétfő

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

(- Na, mit fogsz írni rólam?
- Nehéz eset vagy, tudod? Az elején hatalmas csalódás voltál.
- Sajnálom...
- Valami aranyos kis takaró alá kucorodós, szívet melengetős karácsonyi történetet vártam, erre az első felében kaptam olyan mértékű szegénységet meg gonoszságot, annyi tragédiát, hogy az már paródiába ment át, utána meg az igazmondó glimpis rész tiszta horror volt. Aztán meg az a koboldos 1984! Igazán nem tudom, mit mondjak rá.
- Sajnálom...
- Ezt már mondtad. Ott kellene kezdenem, hogy baromi nagy betűkkel kiírom, hogy spoiler, spoiler, SPOILER, különben egy szót se írhatnék rólad...)

Figyelem, spoilerveszély! Ha nem akarsz megtudni semmit erről a könyvről, netán nem hiszel nekem, és magad akarod megtudni, milyen ez a könyv, most fordulj sarkon, és olvass más posztot! Egyszerűen kénytelen vagyok cselekményelemekről is írni.

Hú, de szép ez a borító! A hópelyhek ezüstösek és kiemelkednek, a borító belső felén jópofa mikulásos rajzok, a papírborítón részlet a kobold újságból, hát ez nagyon cuki. Na, kezdjük csak el!

Hm. Hm. Hm.

Jóságos ég. (Ide nyelvtanilag felkiáltójel kellene, de a pont a megdöbbenésemet akarja kifejezni, azt, hogy hogyan fagytam le az első pár oldal után.) Na, ilyen nincs. Vagyis talán tényleg van ilyen mértékű szegénység, biztosan van, de ez a stílus olyan, hogy csak leesett állal olvasom, nem akarok hinni a szememnek, és csak arra tudok gondolni, hogy ez a Nikolas meg az apja annyira szerencsétlenek, hogy az már önmaga paródiájába fordul. Egy szobájuk van (amit először valamiért négynek olvastam, és még méltatlankodtam is magamban, hogy akkor mit panaszkodnak. :D), jó, oké, él még más is így. Nikolas anyja meghalt, mert egy medve elől a kútba ugrott, egy darabig kapaszkodott a láncba, amíg bírta... Nikolasnak csak két játéka van, egy szán, amit az apja készített (rendes méretű szán, nem mini, én ezt nem is nevezném játéknak), és egy répából faragott baba. Répából. Mondom még egyszer, répából. Ha szánt tudtak fából készíteni, babát miért nem? A répa egy idő után darabokra törik, megrohad, stb. Ha egyszer az erdőben élnek, és szánt tudott készíteni, mi a francért nem farag neki az apja fából, mondjuk, vonatot, kocsit, hajót, babát, akármit! Helyette van egy répából faragott baba. 

A fiú apja úgy akar pénzhez jutni, hogy egy erősen gyanús társasággal elmegy északra, mert a király egy halom pénz ígért annak, aki bebizonyítja, hogy a koboldok faluja létezik. Hogy ez minek neki, az már nem derült ki. És Nikolas apja magára hagyja a fiát több hónapra, elhívja a nővérét, azt a Carola nénit, aki egyenesen gyűlöli a fiát. Nem hiszem el, hogy ez neki nem tűnt fel. Carola néni annyira, de annyira gonosz, hogy arra már olyan mértékű cselekedeteket kellett kitalálni, amitől teljesen hiteltelenné válik a gonoszsága. Az még szerintem hagyján, hogy nem hajlandó Nikolasszal egy házban aludni, nyár van, nem fagy meg a szabad ég alatt sem. Az már égbekiáltó gazság, hogy a répababát megfőzi neki, és megeteti vele (nyilván nem árulta el előre), de a gonoszok már csak ilyenek, nincs ezen mit csodálkozni. De amikor azt mondja a fiúnak, hogy szüntesse meg a hangot, ami a fiú undorító testéből származik, és erre kiderül, hogy Nikolasnak korog a gyomra, mert a nagynénje éhezteti, ez már olyan eltúlzott gonoszság volt, amit egyszerűen nem tudtam komolyan venni. 

Nikolas megszökik, és itt kezdődik a könyv komolyan vehetőbb és élvezetesebb része. Na, azért nem az egész. Apja után indul északra, és rátalál a koboldok falujára (és nem mellesleg egy Villám nevű szarvasra, hm...). És itt kapunk egy gyönyörű kis kobold-1984-et. A koboldok vezetője, Vodol apó rendeletei szerint nem szabad örülni, énekelni, barátságosnak lenni, stb. Az embereket különösen kell utálni, mert azokkal csak a baj van. (El kell ismerni, ez nem alaptalan, de attól még a többi koboldot nem kéne szívatni.) Nikolast börtönbe záratja, egy sötét, ablaktalan toronyba, ahol egy cellában találja magát egy trollal és az igazmondó glimpivel, akinek angyali a külseje, de a legjobb szórakozása, hogy fejeket robbant daruháj segítségével. Jól hallottátok, fejeket robbant! A troll meg akarja enni Nikolast, ezért  - igazából teljesen jogosan - a szájába dobja a varjúhájat, és ezután kapunk egy részletes leírást arról, hogy hogyan robban szét a troll feje, kiguruló szemgolyóval, és mindenfelé fröcskölő trutyival. Gyerekkönyvet olvasok vagy horror-regényt? A glimpi meg tapsikolva, teli szájjal nevet. Vigye valaki terápiára, könyörgöm!

Komolyan kezdtem feladni, hogy ebből valami rendes könyv fog kisülni, de ha hiszitek, ha nem, a könyv sokkal, de sokkal jobb lesz! Igaz, az író csak kijátszik egy elég aljas ütőkártyát, még valaki meghal, de ettől eltekintve a könyv 2. fele igazán bájos, aranyos és kedves volt, Sőt, egy része még izgalmas is. Nikolas rendkívüli kisfiú, tele jósággal és szeretettel, és a végén nagyon szépen összeálltak a dolgok. A szán, a repülés, a rénszarvasok, az ajándékozás ötlete, a koboldok életének megváltoztatása, mind a helyükön voltak, a lezárás pedig igazán kedvesre sikeredett. De sajnos, ettől még nem tudom elfelejteni az első felét.

(- Akkor mégsem voltál olyan csalódott bennem, ugye?
- Az elején nagyon, és tartom magam ahhoz, hogy nagy marhaságokat írtak beléd, de a vége valóban jó volt. Kár, hogy nem ilyen volt az egész.)

10/5