Keresés ebben a blogban

2017. május 26., péntek

Borítóleleplezés! Gaura Ágnes: Túlontúl

Bár azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, hogy rengetegen várjuk a Boriverzum 6. kötetét, de Gaura Ágnes most egy tündéres könyvvel jelentkezik a könyvfesztiválon könyvhéten. (A Bori-rajongóktól pedig kis türelmet kér, érkezni fog az a 6. rész is.) És bár a tündérek mesét idéznek (ami nálam külön plusz pont), úgy értesültem, nemcsak fiataloknak, de felnőtteknek is ajánlható.

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy az elsők között mutathatom meg a könyv borítóját, ami egyszerűen gyönyörűséges. Íme, csodáljátok meg ti is! Nézzétek meg jól, sok az apró részlet, amit az ember elsőre észre sem vesz.


De még nincs vége, a hátsó borítón folytatódik a minta:




A borítót ugyanaz a Kovács Péter festette, aki az Attila koporsójának borítóját is.

Azt hiszem, már ebből is látszik, hogy igényesen elkészített könyvről van szó. És hogy belül milyen lesz? Íme, a fülszöveg, és kedvcsinálónak néhány idézet: 

Fülszöveg: Mindig az Ördög győz – tartja a mondás Tündérföldön is, ami a mesés Erdélytől a rejtélyes Csallóközig Nagy-Magyarország árnyékvilágaként rejtőzik az ismert valóság mögött. Egykor erős és örökkévaló birodalom volt, de egy bűverejű szerelem feldúlta ember és tündér szövetségét, és az Ördög véghezvitte a lehetetlent: áthatolhatatlan Árokkal kettészakította, ami egynek rendeltetett. Hatalmát egy tiltott csóknak köszönhette, és átkát csakis egy újabb csók törhetné meg – ám a szerelmesek évszázados álomba dermedtek a birodalom két végében, és azóta sem akadt senki, aki át tudott volna kelni az Árkon, hogy segítsen egymásra találniuk.

A megváltó csók egy nap mégis kiszabadul Tündérföldről, útra indul egy utazókönyv segítségével, és végül a Budapesten élő Liliomig jut – ám a tündérmeséken nevelkedett lány nem is sejti, hogy Tündérország sorsa összefonódott az övével. Az utazókönyv varázsa az ő korántsem mesés életét is felborítja, így kettős feladat vár rá: ahhoz, hogy felismerje a mágikus világ sugallatait, neki is meg kell találnia az igaz szerelmet.

A kultikus Boriverzum-sorozat alkotója, Gaura Ágnes ezúttal a magyar tündérmesék világába vezeti olvasóita somorjai templomon is túl, az Aranyerdőn, Ezüsterdőn és Rézerdőn át egészen a Csörsz-árok legendájának varázslatos újraértelmezéséig.

Idézetek: Igazán méltatlan dolog arra ébredni, hogy a fejed fölül eltűnt a legkedvesebb palotád, állapította meg Aranykert ura, majd kedvetlenül visszahúzta magára tündérlenből font takaróját, amit lefújt róla a zabolázhatatlan szél.”

„– Néha azon töprengek, ki lehetett annyira beteg, hogy olyan varázslatokat találjon ki, amiket száz éven át kell elkészíteni? Mégis, hány évig tarthatott kikísérleteznie, ha nekünk a pontos leírások alapján sem sikerült összehozni fél évezred alatt? Ah, utálom ezt a könyvet, komolyan mondom, utálom! És gyűlölök mindent, ami úgy kezdődik, hogy végy négy kanál merengőrózsa-szirmot, és egy éven keresztül locsold a könnyeiddel.
Mondjuk, nem volt nehéz sírni felette.”

Volt idő, amikor mesével kellett jóllakni, mert nem futotta nagy ebédekre, de Liliomnak sosem esett nehezére, hogy megelégedjen a többnapos kenyérrel, ha közben tündérek kalandoztak a rékassal teli konyhában, és délceg hercegek igyekeztek csókkal felébreszteni szívük hölgyeit – bár már gyerekkorában is furcsállotta, hogy a hölgyek számára tök idegen hercegek csókolják életre az elalélt királyi sarjakat, így többször megfogadta, hogy ha egyszer írásra adja majd a fejét, olyan történeteket ír, ahol nem fognak ismeretlen uralkodóivadékok egymás szájára tapadni.”

Nem sokat látott belőle az almazöld zakón és fekete farmernadrágon kívül, de már évekkel ezelőtt úgyis arra a megállapításra jutott, hogy egy férfi sármja nagyjából egyenesen arányos az őt körülvevő könyvek számával. E logika mentén egy könyvesboltban könyvet lapozgató férfi kábé maga volt a szexisten.”

„– Fogadja el a kávé-meghívásomat, meg ne is. Legyen a bíró okos lánya!”

Egy utazókönyv, ha a megfelelő dolgot szállítja egyik világból a másikba, összeköti azokat, akik megízlelik a mágiáját. Akármit is jelentsen ez. A varázskönyv néha elég homályosan fogalmaz.”

A mesék életmentő képességét nem szabad lebecsülni.” 

Ha az olvasóim közül valaki még nem tudná, ki Gaura Ágnes (ami furcsa lenne, mert eddig mindegyik Boriról írtam), álljon itt egy rövid életrajz:

Gaura Ágnes: a név írói álnév, és a mögötte rejtőzködő szerző polgári neve, személye nem nyilvános. Annyit tudhatunk róla, hogy bölcsész végzettségű, csakúgy, mint a szerző által jegyzett, nagy népszerűségnek örvendő Borbíró Borbála-sorozat főszereplője. Ez a 2012-ben indult, magyar környezetben játszódó, a humort drámával és társadalomkritikával ötvöző sorozat volt Gaura Ágnes belépője a hazai zsánerirodalomba. Ezidáig öt kötete jelent meg a sorozatnak (Vámpírok Múzsája, Átkozott balszerencse, Lidércnyomás, Lángmarta örökség, Attila koporsója). A szerző a rövidebb próza világában is otthon érzi magát, novelláskötete Embertelen jó címmel 2014-ben jelent meg– most pedig régi álmát valósította meg: magyar népmesék és tündérlegendák ihlette fantasyt írt. Honlapján sok csemegét, háttér információt találhattok (http://www.gauraagnes.hu/), de érdemes követni a Facebook-oldalát is, ahol olvasóival folyamatosan oszt meg fantasy-világához kapcsolódó érdekességeket (https://www.facebook.com/GauraAgnes/).

Tényleg érdemes a honlapot és a facebook oldalt is nézegetni!

A rejtélyek asszonya - több értelemben is. ;) Fotó: EF

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődést, és sokan döntenek úgy, hogy elolvassák. Én biztosan.

2017. május 23., kedd

Az Outlander sorozat félbehagyásának küszöbén...

(Szép kis cím. :D)

A sorozatot nem ismerőknek spoileres lehet!

Nem állítom, hogy én lennék a címbeli sorozat legnagyobb rajongója, a tévésorozattal kezdtem, és amíg a 8. rész után tartottak vagy fél év szünetet, elolvastam a könyvet, és minden hibájával együtt szerettem. A 2. résszel már több bajom volt, de akkora cliffhangerrel végződött, hogy muszáj volt folytatni. A 3. rész már jóval kevésbé jött be, de azért még mindig voltak jó részei. Ugyan itt nem volt túl izgalmas a befejezés, de kíváncsi voltam, hogyan folytatódik.

Egyelőre alig 200 oldalt olvastam el a 4. kötetből, de jó esély van rá, hogy ez lesz az utolsó, talán végig sem olvasom. Majd nézem a sorozatot, ha eljutnak eddig, a 2. kötet általam gyűlölt franciaországi részeit is egész ügyesen kihagyták, hátha ennek a baromságai is kimaradnak.

Pedig Gabaldon meggyőződésem, hogy igenis tud írni. A 3. rész börtönjelenetei, és a 4. rész eleje bizonyítják. Olyan szépen indult a 4. kötet, de sajnos, kb. az 50. oldal tájékáig tartott, amikor is szépen visszatértünk az előző kötetek hülyeségeihez.

Hőség van. Jó, az 1700-as évek végének ruhadivatja nem volt lengének nevezhető, de ameddig eljutottam, mindenki folyton izzad, melege van, stb., elemelik maguktól a ruhát, hogy kicsit megszellőztessék a testüket! Na, most ezzel nem lenne baj, ha nem minden 2. oldalon ez lenne a téma, de így már rohadt unalmas. 

Szexjelenetek, hát én azokat már kb. átugrom. Valahogy nehéz elhinni, hogy még mindig mindenki Claire-re és Jamie-re izgul, és elég megvillantani egy mosolyt vagy egy dekoltázst, hogy bármit megtudjanak és el tudjanak intézni. Számoljunk csak egy kicsit! Claire 27 éves, mikor visszakerül a múltba, Jamie, ha jól emlékszem, 22. Franciaországban 3 évet élnek (2. kötet), és előtte meg utána is X időt Skóciában. Tehát Claire kb. 30-31, mire visszakerül a sahát idejébe. Húsz év telik el, mire rájön, hogy Jamie nem halt meg Cullodennél, és 1969-ből utazik vissza a múltba. Akárhogy számolom, minimum 50-51 éves, Jamie meg 45 körül járhat. Bár elég valószínű, hogy egy 50 éves nő a 60-as években jóval jobban néz ki, mint az 1700-as években, de akárhogy is nézzük, nem hamvas szépség. Jamie meg hiába fiatalabb, sokat élt a szabadban, nem éppen kényelmes életmódot folytatott, könnyen lehetséges, hogy idősebbnek néz ki, mint a felesége. Ehhez képes mindketten ugyanolyan fürgék, mint 20 évvel korábban, nemcsak szexuális, de mindenfajta fizikai téren, amit szintén nehezen képzelek el.

De ezeket mind megbocsátanám, ha a történet izgalmas lenne. De nem az. Kb. semmi sem történik. Azt se értem, hogy kerültek oda, ahová, mintha kimaradt volna egy kötet vagy néhány fejezet a 3. és 4. rész között. De az sem világos, hogy hová és miért tartanak, abban a rohadt hőségben, iszonyat lassan egy koszos és büdös hajón. És akkor még vegyük hozzá, hogy egy több mint ezer oldalas monstrumról beszélünk! Szent ég, ha ez végig ilyen lassú!

Ja! És: Jaj, de unom a politikát...

Ugyanakkor van egy párhuzamos történetszál, Brianna és George szála a jelenben (1969), ami viszont tetszik, és emiatt még fontolgatom, hogy mégsem hagyom abba. 

Egyszóval, eljutottam a határáig, hogy elég volt ebből a nyűglődésből, köszönöm szépen.


2017. május 8., hétfő

És még néhány könyvről röviden...

A térdemnek ugyan nem sokat használt a fizikoterápia, de az olvasmánylistámat megnyomta, ennyi haszna mindenképp volt. Szinte sajnálom, hogy letelt, olyan jókat olvastam. :D

"Jókat", úgy értve, hogy közel fél órán át folyamatosan, de abban az értelemben "jókat", hogy jó olvasmányokat, sajnos - egy kivétellel - nem.

Alessandro Baricco: Vértelenül

Három vékony kis könyv közül választhattam, amik könnyedén befértek a táskámba, két Baricco és az Erőleves a léleknek. Elsőnek őt választottam.

Baricco az a szépirodalmi író, akit szívesen olvasok. A csodálatos Tengeróceán és Novecento után a Selyem története nem annyira nekem szólt, de az írásmódja ott is lenyűgözött. Őt olvasva gyakran azt érzem, hogy a szavai ott lebegnek körülöttem a levegőben. 

Ezúttal nem sikerült a varázslat, a Vértelenül elég vértelen könyvre sikeredett, habár a címével ellentétben a könyv első fele nagyon is véres volt, a második felét meg nem igazán értettem. Előnye, hogy 80 oldal, és kétszerre ki is olvastam.

Most egy darabig tuti nem vágyom a szerző könyveire. 

10/5

Jött a következő vékony kötet.

Jack Canfield: 3. porció erőleves a léleknek

Mivel Canfield a pozitív gondolkodás nagymestere, követe, szószólója, ha úgy tetszik, szerintem joggal hittem, hogy a címmel egyetértésben lélekemelő, pozitív történeteket kapok, amikben a hős legyőzi a nehézségeket, talpra áll vagy talpon marad, bármi történjen vele. De mindenképpen pozitív kicsengésű írásokat vártam. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.

A pár oldalas történetekben nagyjából az volt a közös, hogy az íróját valami tragédia, nehézség érte, de ezek közben érte valami jó is. Ez még úgy tűnhet, mintha egyezne az elvárásaimmal, de nem így van.

Mondok néhány példát: A leukémiás kislány meghal, de előtte még készít egy szép rajzot a kedves szomszéd néninek. A börtönbe került nőnek titokban almát ad a börtönőr. A rákos apa még megéri lányai születésnapját. A kirabolt család önként adja oda mindenét a kirablóinak a szeretet nevében. A tanárnak feltűnik, hogy a problémás tanítványának gondjai vannak. Isten a tenyerén hordoz. Néha úgy éreztem, istentiszteleten vagyok egy csomó kenetes vénasszony társaságában. Nincs bajom a vallással, félreértés ne essék, de ne akarják letuszkolni a s torkomon.

És halál, halál, halál, nem számoltam meg, de szerintem kb. minden 2. történetben. Felnőtt, gyerek vegyesen. Egyes történeteknek még csak csattanója sem volt. Pl. volt egy Paco nevű fiú, aki összeveszett az apjával, és elszökött otthonról. Az apa - talán az újságos kirakatába - kitett egy cetlit, hogy nem haragszik Pacóra, és visszavárja. Másnap reggel öt Paco nevű fiú ácsorgott a kirakatnál. Ennyi! Nem derült ki, hogy az történet írójának Pacója köztük volt-e. Nem derült ki, hogy az öt Paco hazatalált-e végül. Semmi sem derült ki, a jó életbe!

Vagy a másik történet a jószívű fegyőrről. Sokkal jobban érdekelt volna, hogy mi lett a szerencsétlen nővel szabadulása után, aki erőszakos, gyerekét molesztáló apja helyett ült csalásért és sikkasztásért! Hogy az "apa" vajon lebukott-e valaha is (hogy a farkánál fogva fellógatták-e a szemét rohadékot, aki ezt tette a lányával), hogy a nő testvéreit vajon mivel tarthatta sakkban, amiért ők is apjuk mellett vallottak, stb. Erről nem derült ki semmi, de a börtönőr legalább rendes volt, hurrá.

Az alcímtől eltérően ezek nekem nem adtak erőt, és a lelkem sem lett emelkedettebb. Épp ellenkezőleg, a halállal végződő történetektől elment az életkedvem, a tanárosaktól keserű lett a szájízem, hogy miért nem tud minden problémás gyereket felkarolni legalább egy tanár, stb. A sokadik "halálos" történetnél, kicsivel a könyv fele után, úgy döntöttem, nem fizetnek nekem azért, hogy én ezt elolvassam, hát becsuktam, és elbúcsúztam tőle.

És akkor az egyetlen jó könyv a listából.

Charlie N. holmberg: A papírmágus (A papírmágus trilógia I.)

Valamiért nagyon vonzott ez a könyv, és ha hiszek ennek a megérzésnek, az be szokott jönni. Ezúttal is így volt.

Ugyan a borítón szerepel, hogy ya, de szerintem nem illik abba a kategóriába. A főszereplői nem kamaszok, hanem fiatal felnőttek, és nem is kamaszoknak ajánlanám elsősorban, bár ők is olvashatják akár.

Nem tudtam semmit erről a könyvről, csak ami a borítón állt, ezért mindenféle pozitív vagy negatív előítélet nélkül láthattam az olvasásának. Nem egy vastag köny, 230 oldal, és ezt nagyra tudtam értékelni, semmi felesleges kör, nyafogások, szerelmi háromszög (illetve ez igen, de mégsem - ezt spoilerezés nélkül nem tudom elmagyarázni). Egy kis helyzet elmagyarázás, és világfelépítés után belecsaptunk a lecsóba. A kezelés nem volt elég, hogy kiolvassam, így még két este kellett ehhez. Azt hiszem, sokat elárul, hogy esténként képes voltam sokkal tovább fennmaradni miatta, hiszen már többször elpanaszoltam, hogy esténként alig pár oldal után rendszeresen belealszom az épp aktuális olvasmányomba. Ezúttal nem így volt.

Annak ellenére, hogy az elején kissé lassan csordogál a cselekmény, nem volt unalmas, élveztem a világ bemutatását, valamiért A hollókirály hangulatát idézte fel bennem (a sorozatot, mert a könyvet nem olvastam), és talán a borító is belejátszott, hogy a fejemben a 19. sz. elejére tettem a cselekményt. (Azt amúgy nagyon utálom, mikor nem derül ki egyértelműen, hogy mikor játszódik a könyv. Kitalált, saját idővel rendelkező világoktól eltekintve, meddig tartana ezt beleírni a könyvbe?)

De aztán szóba került a villanykörte, a távíró, a telefon, és akkor áttettem a 19. sz. végére. Majd jött az autóra való utalás, de mivel kézzel mosnak, megállapodtam a 20. sz. elejénél, ami nagyjából biztosnak mondható, mivel egy emlékben felmerül az 1901-es dátum.

Van benne pár ismerős elem, a mellkasből kitépett szív a Once Upon A Time sorozatra emlékeztetett, az emlékekben járkálás meg, na, mire? A Merengőre, persze. Viszont itt egészen máshol, hogy úgy mondjam, sokkal "véresebb" körülmények között nézzük meg az emlékeket, és nemcsak emlékek vannak, hanem kétségek, vágyak, stb., ezért végül nem zavartak a párhuzamok.

Úgy látszik a vérmágia most a divat, kb. a 3. könyvet olvasom, ahol vérrel varázsolnak. Engem kicsit taszít, de sikerült túltennem magam rajta végül. Nagyon jópofa és érdekes volt a papírmágia bemutatása. Ki gondolná, mi mindenre lehet jó a papír? Lényeg, hogy pontos legyen az a hajtás. ;)

Szóval az eleje kicsit lassan csordogált, de aztán a 80. oldal környékén szó szerint berobbant a cselekmény, és aztán már végigizgultam az egészet.

Ami tetszett, hogy Ceony talpraesett, bátor lány, aki nem kesereg sokáig, hanem kezébe veszi az irányítást. Amit tesz, az igazából elég eszement és felelőtlen dolog (a Roxfortban elég sok büntetőfeladatot jelentene...), de ha nem tenné, akkor miről szólna a könyv? Ami még tetszett, hogy a szerelmi szál(acska) elég egyértelmű, nincs több köteten keresztül való epekedés, és vívódás, hogy Edward vagy Jacob, hanem a kötet végére szépen kiderülnek azok a vonzalmak.

Kíváncsian várom a másik két kötetet.

10/9,5