Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 4., péntek

Fehér Klára: Kisregények

Fura szerzet vagyunk mi, olvasók és bloggerek, hajtjuk az új megjelenéseket, reménytelenül próbáljuk beérni az olvasmánylistánkat (jaj, mindig van új és még vonzóbb), és közben hajlamosak vagyunk elfeledkezni a régebbi könyvekről. Pedig azok között is van legalább annyi jó, mint az újak között. Sőt, gyakran azt érzem, az elképesztő mennyiségű könyv között egyre nehezebb megtalálni azt a pár gyöngyszemet, ami valóban érdemes az olvasásra. A többi sajnos, jó, ha kiérdemli az "átlagos" besorolást.

Ezúttal biztonsági játékosként viselkedtem, és egy régi kedvencemet vettem elő, Fehér Klárát. A kötetben található 4 kisregény közül hármat már olvastam más felállásban, talán a húszas éveimben, az utolsó nem rémlik. Persze, számítottam rá, hogy most kicsit más élményt fog nyújtani.

Narkózis

Nem tudom, vajon tényleg így érez-e valaki altatásban, ilyen emlékképeket lát-e, vagy inkább álmodik, netán csak feketeséget lát, mert életemben egyszer altattak, 3 évesen egy mandulaműtét miatt, de abból semmire sem emlékszem.

A főszereplő Juditot műtétre készítik elő, és miközben arra várnak, hogy hasson az altató, Judit átgondolja az életét. Vagy ezek már álmában jutnak eszébe?

Szaggatott, ide-oda kapkodó emlékeket látunk, kell egy kis idő, mire összeáll a kép, és megértjük Judit élettörténetét. Már az első olvasáskor is felfogtam, és megérintett a történet, de most, ennyi év jó és rossz tapasztalatával sok mindent másképp éltem meg. 

A 2. világháborúról ugyan nincsenek személyes élményeim, de a szocializmusban nőttem fel, ha már nem is volt olyan kemény, mint az 50-es évek, azért sok minden ugyanaz maradt, szóval ez a rész némi nosztalgiát keltett bennem. Jót és rosszat is. Más szemmel olvastam családtag elvesztéséről, pokoli házasságról, anyagi gondokról, stb. Azt hiszem, felfedeztem olyan érzéseket is, amiket annak idején talán nem. A szégyent, hogy Judit nem segített Anna nevű barátnőjén, aki rengetegszer kért tőle segítséget borzalmas házassága miatt, és Judit mindig azt válaszolta: a te életed... A halálfélelmet, amin végül győz az életösztön.

A Fehér Klárától megszokott motívumok sem maradnak el, a három lánytestvér, Judit, Ági és Zsóka, a háború, a sok utazás. A hangvétel tele van érzelmekkel, mégis van egyfajta távolságtartás a megfogalmazásban.

Négy nap a paradicsomban

Egy meglehetősen félresikerült utazás története. A kisregény elején ugyan ki van írva, hogy csak a képzelet szüleménye, de szerintem ebből egy szó sem igaz. Még ha nem is egyetlen valós utazásról van is szó, meggyőződésem, hogy az írónő és férje rengeteg útja befolyásolta a könyvet.

Itt is végigvonul a Fehér Klárára jellemző stílus, szaggatottság, ugrálás az időben. Asszociációk gyűjteménye, mint mikor az ember beszélget egy barátjával, elkezdik, mondjuk, a főzésnél, és a végén kilyukadnak a gyomorműtéteknél. A mesélő belekezd egy mesébe, de aztán egy szó miatt áttér egy másikra, aztán vissza az előzőre, és így tovább. De ettől nem lett érthetetlen, végig fenntartja az érdeklődést, és a végére tökéletesen összeáll a kép.

A könyvből nem hiányzik a humor sem, a legváratlanabb helyzetekben. Sok esetben pont abból adódik, hogy itt is megmarad az érzelemdús, de távolságtartó fogalmazás. Kitűnő leírásokat és jellemrajzokat kapunk néhány mondatban, ilyeneket csak Fehér Klára tudott.

A három lánytestvér, az utazások iránti kimondhatatlan szeretet most sem maradhat el.

Sárgaláz

Ezúttal férfi a narrátorunk, aki a saját butaságának köszönhetően egy trópusi országba kerül 4 évre kiküldetésbe. Ennek az apának is három lánya van (nem találtam adatot rá a neten, hogy a szerzőnek vajon voltak-e lánytestvérei, innen jön-e a motívum), egyikük hálátlanabb, mint a másik. 

Mindhárom eddigi kisregény közös motívuma a három lánytestvér, a sok utazás, a szegénység, amit szégyellnek és titkolni próbálnak, a pofátlan külföldi rokon vagy külföldre szakadt hazánkfia, aki kihasználja honfitársát, vagy meghívja magához, és utána rosszul bánik vele, vagy meghívatja magát, és így keveri őt kellemetlennél kellemetlenebb helyzetekbe. Ezek mulatságosak is, de szívszorítóak is egyben. Nem mondanám ezeket társadalomkritikának, de ember- és jellemkritikának igen.

Erkölcsi bizonyítvány

Ez a kisregény kilóg a többi három közül, nincs utazás, nincsenek lánytestvérek, nincs humor, "csak" egy szegény nő szomorú élettörténete, amiben semmi párhuzamot sem találtam a saját életemmel, mégis ez érintett meg legjobban.

Erős érzelmek dúltak bennem olvasás közben, valakit szerettem volna megütni, vagy inkább többeket. Hogy lehet egy édesanya (édes?) ilyen kegyetlen a lányával? Hogy használhatják ki így mások (férfiak és nők vegyesen) egy szegény, tudatlan (írástudatlan is) alig 13-14 éves lány testét-lelkét? Szegény főhősnővel egész életében senki sem bánt jól, sem az anyja, sem a férjei, sem a gazdái, sem az imádott fia, és még 80 felett is üldözi a múltja, amiről nem tehet, hiszen soha senki nem segített, hogy elkerülje, sőt.

Olvasás közben a felháborodás és düh mellett megkönnyebbülést is éreztem, hogy megtanultam olvasni, és nem írathatnak alá velem olyan szerződést, aminek nem értem a szövegét, hogy a szüleim szerettek, és támogattak.

Nagyon jó volt visszabújni egy kicsit abba az időszakba, amikor először olvastam ezeket a kisregényeket, visszaemlékezni bizonyos részekre. A mai napig élénken emlékszem egyes mondatokra, jelenetekre, míg másokat jó volt újra felfedezni.

(Nagyon megdöbbentett amúgy, amit fiatal éveiről olvastam, miközben a lehetséges lánytestvéreket kerestem, hogy micsoda véresszájú kommunista volt, sőt, állítólag kihallgatásokban is részt vett, aztán a Rajk-pertől fogva kezdett kiábrándulni a korszakból.)

Azt hiszem, fogok még előszedni Fehér Klára könyveket.

10/10