Februári zárás - 2025.

Az év legrövidebb hónapja idén közel olyan hosszúnak tűnt, mint a január. Sosem akart véget érni. Januárban le kellett cserélnünk az 5 éves mosógépünket, februárban pedig a 6 éves mosogatógépet. És bár jól tudom, hogy ezeket ennyi időre tervezik, mégis lelkibeteg voltam ettől a pazarlástól, amellett anyagilag is hatalmas teher volt.

Olvasásilag nem sok jóval járt a hónap, két könyvet olvastam ki, és egy van folyamatban. Ha közös témát kellene mondanom, ez a hónap a lelki történéseké volt, egy regény komoly lelki témákkal és egy pszichológiai, ill. a még be nem fejezett is az utóbbi kategória.

1. T. J. Klune: A suttogó ajtón túl

Nem tudom, tudat alatt választottam-e egy halállal foglalkozó könyvet (nem néztem meg jól a témáját, mikor belekezdtem), de illett a hónaphoz, mivel most volt egy éve, hogy a kutyánk meghalt. Emiatt aztán kellőképpen rosszul is éreztem magam, és sokszor fojtogatta a torkomat a sírás.

Vacilláltam GR-en a 3 és 4 csillag között, végül azért maradtam a háromnál, mert szerintem sok benne az időhúzás, és lehetett volna feszesebb tempójúra húzni a cselekményt. Mutatok a egy példát a fülszöveg alapján: "Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből." Elöször is ez a mondat meglehetősen félrevisz, másodszor pedig a fent említett esemény (vagy valami hasonló) a könyv kb. 70%-ánál jön el, addig pedig hosszan olvashatunk arról, hogy Wallace mit csinál a teázóban.

Nem tagadom, sok helyen megrendített, és a téma amúgy sem könnyű, de valami hiányzott belőle ahhoz, hogy igazán jó könyv legyen. Matt Haig Éjfél könyvtára jutott róla eszembe, aminél ugyanezt éreztem. Valahogy úgy érzem, Klune nem az én szerzőm, talán még próbálkozom vele, de nem mostanában.

2. Almási Kitti: A te döntésed

Első könyvem tőle, de valószínűleg nem az utolsó. Több előadását megnéztem már YouTube-on, és nagyon szimpatikus volt, mint előadó. A könyvben sem csalódtam. Nem véletlen, hogy pont ezt a könyvét választottam, épp ezek a kérdések foglalkoztatnak.

Almási Kitti remekül ért ahhoz, hogy nehéz és komoly témákat is közérthetően, empátiával és kellő humorral kezeljen. Pár dolog, ami nagyon megmaradt (nem szó szerinti idézet):

Nem az a lényeg, hogy miért történt veled valami, hanem, hogy mit tehetsz most.

Sem a környezet, sem a szerettei nem akarhatják jobban a gyógyulást, mint maga a beteg. (értsd, ha a beteg nem akarja, a szerettei hiába akarják, megette a fene)

Két könyvmegjelenésről ejtenék szót. Új könyv jelenik meg Christelle Dabos-tól (vagy már jelent is meg). A tükörjáró szerintem borzalmas 4. része miatt (pedig előtte töretlen imádás volt 3 részen át) kicsit rettegek tőle, de kap egy esélyt.

Ami miatt viszont boldogan a levegőbe bokszoltam, az T. Kingfisher új könyve (Csalán és csont), hiszen a Varázslókalauz önvédelmi sütéshez a tavalyi év egyik kedvence volt. Májusi megjelenésnek ígérkezik.

Sorozatfronton angol nyelven folytattam, ill. fejeztem be olyan sorozatokat, amiknek korábban volt szinkronja, de valamiért abbamaradt.

Ledaráltam 2 évad Gyilkos a házbant (érdekes, az 1-2. évad korántsem tetszett ennyire, mint ezek, más is volt így ezzel?), és imádtam, elborult, vicces és izgalmas, igazi sztárparádéval. A "SteveMartinShort" páros fenomenális, és nem gondoltam volna, hogy Selena Gomezzel is így megbarátkozom. Sok évvel az előző évad után végre elővettem a Manifest utolsó évadát (de gyűlölöm, mikor egy évad marad ki a szinkronból), és pár nap alatt letoltam a 20 részt. Viszont vegyes érzésekkel zártam be a lejátszót. Örülök, hogy rendes lezárása lett, maga a lezárás is tetszett, de az odavezető úttal voltak gondjaim. Elvarratlan szálak, lezáratlan események, hajuknál fogva előrángatott fordulatok... Jó, nem az egész, de egy részében. Hm, nem bántam, hogy vége.

Megnéztem egy évad Resident Alient, és rajongó lettem (ehhez sosem volt szinkrom, csak Alan Tudyk miatt érdekelt), sajnos, az egy szem évad is lekerült Netflixről, ami fent volt, és Prime-on meg elméletileg nincs hozzá felirat (azt se tudom, nálunk elérhető-e, nem tudok belépni a régi adataimmal, és előfizetésem jelenleg nincs), szóval vessetek meg, de maradt a torrent. Egyelőre csak két részt láttam a 2. évadból, de imádom a bizarr humorát és a görbe tükröt, amit mutat nekünk, embereknek.

Elkezdődött a 2. félév is az egyetemen, de az őszi félév sikereihez képest most nagyon elveszettnek érzem magam. De majd jobb lesz, muszáj neki. :)

Januári zárás - 2025.

Huh, mikor tavaly elkezdtem a zárásokat, nem tettem hozzá évszámot, abban sem voltam biztos, hogy végigcsinálok egy évet, de ím, itt állok 2025. február 1-jén, és megint havi zárást írok. :O Ez engem is meglep.

Azt mondják, a január az év leghosszabb hónapja, ami általában így is van (bár tavaly - emlékeim szerint - a január elég gyorsan eltelt, az amúgy legrövidebb február volt rétestészta hosszúságú), és csak két pozitívumot tudok kiemelni belőle: hosszabbodnak a nappalok, és nagyon jó du. 5 körül világosban hazaérni, és letettem az összes első félévi vizsgámat.

No, de lássuk az olvasás részt: 4 olvasmányom volt, ami jól hangzik, de ebből 2 rövidebb volt. 

1. Kaliane Bradley: Időminisztérium

Időutazóssal engem hamar meg lehet venni, de sajnos gyakran csalódom. Ezúttal is ez történt, nagyon unalmas volt, hosszú-hosszú oldalakon át nem történt benne semmi, brrr. Ritkán olvasok ilyen béna szerelmi szálat (amibe biztos belejátszott az is, hogy a pasi folyton cigizett, ami nekem deal-breaker, de más bajaim is voltak vele), és a lezárásra is csak azt tudtam mondani, hogy meh. Az év első olvasmánya majdnem rögtön az első félbehagyás is lett, a felétől már oldalakat hagytam ki, mert annyira untam.

Szívem szerint azt kívánnám, hogy minél gyorsabban felejtsem el, de nem kell félni, már most sem emlékszem belőle kb. semmire, csak a kissé keserű szájízre. :D

2. Amelia Mellor: Az élet varázskönyve

A világ legnagyobb könyvesháza trilógia zárókötetének magyar megjelenése szépen elkerülte a figyelmemet, így a nyomorult 10%-os előrendelési kedvezményről is lemaradtam, de sebaj, mert cserében kaptam egy rettentő élvezetes lezáró kötetet, ami az előző könyv keserű szájízét is feledtetni tudta.

A 2. rész nem tetszett annyira, mint az első, bár Billy és Kezia kettősét imádtam, olyannyira, hogy felujjongtam, mikor megjelentek ebben a kötetben is, immár felnőttként.

Jó volt visszakerülni a Cole Könyvesház falai és a gyerekek közé (2 évvel az első rész eseményei után), akik közül most Vallynek és Pearlnek lesz jelentős szerepe. No, és persze, az előzőeknél nem kevésbé ijesztő Obskurátornak.

A 3. részt teljes megelégedéssel csuktam be, szépen le van zárva,  végig izgalmas volt. Persze, örülnék, ha lenne folytatás, de nem maradt hiányérzetem. A szerző új kötetet ír, ami remélem, magyarul is megjelenik majd.

Ismét nem irigyeltem a fordítót, aki remek munkát végzett. Nem volt könnyű dolga a sok rejtvény, feladvány lefordításával. Ilyenkor mindig megállapítom, hogy a könyvfordítás nem az én műfajom, maradok az audiovizuális dolgoknál.

Ezekből a kötetekből igen látványos filmet vagy sorozatot lehetne forgatni.

3. Travis Baldree: Goblins & Greatcoats

Egy önállóan megjelent, rövid kis történet, ami nem kapcsolódik a Legendás latték történetéhez, bár a világához talán igen. Sajnos, nem volt maradéktalan élmény, nagyon sok idegen és kitalált szó volt benne, ami igencsak megnehezítette az olvasást, és ha nem ilyen rövid, nem valószínű, hogy végigolvasom. Pedig nem gondolnám, hogy szerény az angol szókincsem, de ez alaposan feladta a leckét.

A kínlódás a szöveggel elvette az olvasás élményét, és a történet sem igazán nyújtott sokat. Végül kínomban gépi fordítással elolvastam magyarul, de rá kellett jönnöm, hogy így sem jobb a helyzet, sajnos, ez is feledhető történet volt, és csalódtam is, miután annyira szerettem a Latték mindkét részét. Viszont a főszereplő goblint és a nyomozási módszereit bírtam, vele szívesen találkoznék még "kellemesebb" körülmények között.

(Egyébként új kötet várható abból a sorozatból az idén, ami remélem, már hozza majd az előzőek színvonalát, de mindenképp megvárom, míg lesz magyarul.)

A novella ingyen letölthető itt.

4. Alan Bennett: A királynő olvas

Hirtelen felindulásból elkövetett olvasás volt ez, annyira megtetszett Lobo ajánlása.

Kellemes, ámbár rövidke olvasmány. Az elején azt hittem, tökéletes lesz, de közben voltak vele gondjaim. Tetszett, hogy az angol királynő így rákapott az olvasásra, felháborított, hogy az udvar annyira rossz szemmel nézte, de kicsit túlzásnak gondoltam, hogy az olvasás miatt mindent hanyagolni kezdett. Hogy az udvari kötelességeit is, azt még meg tudtam érteni, de hogy szeretett kutyáit is, azt soknak tartottam. A vége meg nagyon fura fordulatot vett. A slusszpoénon viszont jót nevettem, és menet közben is voltak viccesebb pillanatok.

Évértékelő 2024.

Azt hiszem, még sosem írtam ilyen későn évértékelőt, de nem ellenőriztem, szóval nem biztos. Az viszont biztos, hogy inkább korábban szoktam. Volt ebben többféle ok, részben a vizsgaidőszak, részben a munka.

Nem könyves dolgokat ritkán veszek bele az évzárásba, most is inkább csak az egyetemről szólnék. Valamelyik posztban említettem már, hogy - lassan egy éve - nagyjából hirtelen elhatározásból jelentkeztem az egyetemre, angol nyelv és kultúra tanára szakra. Engem is meglepett, hogy felvettek, mert végig volt bennem egy olyan érzés, hogy valamit benéztem. :D De nem. :) Attól is féltem, hogy az angol tudásom vajon elég lesz-e ahhoz, hogy el is tudjam  végezni, de úgy tűnik, egyelőre elég. A rengeteg fordításnak most nagy hasznát veszem, inkább akkor jövök zavarba, ha beszélni kell, márpedig kell. Múlt szombaton volt az első félév utolsó vizsgája, és engem lepett meg a legjobban, hogy "with flying colors" tettem le a vizsgákat, a szaktárgyaimat egy kivétellel ötösre, és egy szabadon választható, nem szakmai tárgyat négyesre. Sose gondoltam volna, hogy ezt mondom tanulásra, de jelenleg az egyetem a legstabilabb dolog az életemben, és a legtöbb sikerélményt adja. 

De nézzük inkább a számomra lényeget, a könyves vonatkozásokat. Huszonöt könyvet tettem bele a GR olvasási kihívásába, ez 42 lett, bár az utolsó kettő inkább csak hosszabb elbeszélésnek tekinthető. Sajnos, nem tudom elővarázsolni a GR-ből a statisztikát, ha valaki tudja, hogy kell, sikítson, és beteszem később.

Á, az alkalmazás beadja, amit a weboldalon nem sikerült megtalálnom, szóval akkor statisztikázzunk egy kicsit! :)

14.163 oldalt olvastam el tavaly, a legrövidebb 36 oldallal a Nina Hill lett, a leghosszabb, mi más, mint A hömpölygő sír. Átlag könyvhossz 337 oldal. Rajtam kívül több mint 6 millióan tették polcra Az azbakani foglyot, de A növények és a stresszt senki. Átlagos értékelésem 4,1. Nem igazán tudom, hogy tényleg ilyen jó könyveket olvastam-e vagy ennyire vajszívem van, valószínűleg mindkettő.

Félbehagyás

Nem volt félbehagyásom, bár olyan több is, amit egy idő után már csak átlapoztam, vagy itt-ott beleolvastam, hogy mégis mi a vége, de lekötni igazán nem tudott. Ilyen volt Irene Vallejótól a Papirusz vagy Joe Dispenzától a Válj természetfelettivé.

Idegen nyelven olvasás

Angol nyelvű olvasás 6 darab volt, bár GR egy csomót úgy jelez, gőzöm sincs miért, én mindegyiknél a magyar nyelvűt jelöltem be, és mégis angol cím szerepel.

Sorozatok

Viszonylag sok sorozat volt a 42 könyv között, elkezdett és folytatott sorozat is. Az egyik kedvencem A halmosdombi ház volt, ami trilógia, de nagyon úgy néz ki, hogy magyarul nem lesz folytatás, viszont annyira lelkes voltam, hogy megvettem angolul, és el is olvastam a 2. részt, ami viszont sajnos nem jött be úgy, mint az első rész (sok nehéz, ismeretlen és kitalált angol szó volt benne, le a kalappal az első rész magyar fordítója előtt), ezért most kétségessé vált, hogy a 3. részt valaha is el fogom-e olvasni.

Az évek során annyi, de annyi sorozatot hagytam félbe, hogy nem is vcs kihíváson kellene részt vennem, hanem sorozatbefejezőn.

Szintén angol nyelvű volt a Charlie Morphs Into A Mammoth, ami a 3. része a magyarul Kicsi Charlie címmel megjelent sorozatnak, ami magyarul meg is állt két résznél, sajnos. Ez viszont nagyon jó élmény volt angolul is, elég könnyű, hogy jól lehessen követni, de azért nem bugyuta, hanem vicces és felvetett komoly témákat is.

Harry Potter nélkül még mindig nem múlhat el év, szerencsére, a 3. részt olvastam el angolul még a MinaLima-féle illusztrált változatban. Azért még, mert a kiadó bejelentette, hogy a 4. részt már más(ok) fogja(fogják) illusztrálni, viszont arról mély csend van, hogy ki(k) és mikor. Nagyon élveztem ezt az újraolvasást is.

Travis Baldree Legendás latték c. könyvét és az előzménykötetét, a Koponyák és könyvesboltokat is sorra kerítettem tavaly és remélem, lesz még folytatás, vagy bármi a szerzőtől, nekem bejött. Tényleg kis cozy volt. Sokan érezték kevésnek, de nekem jólesett belebújni ebbe a világba, mint egy puha és meleg kabátba.

Nagy meglepetésemre új David Safier kötet jelent meg, a Gyilkosság Uckermark sötét szívében, ami a Miss Merkel sorozat első kötete, és amin rettentő jól szórakoztam. Németül már van vagy 3 kötet, magyarul semmit sem tudni a folytatásról, a kiadó nem reagált a kérdésemre, hogy több könyvét is lefordítják-e.

Gaura Ágnes Borbíró Borbála sorozatából végre kaptunk egy 6. részt, de ez még korántsem lezárt, jó lenne nem olyan sokat várni a következő részre, mint erre.

Az Orczy Mimi sorozat nagyon kellemes olvasmány, és minden rész után azt érzem, hogy egyre jobb lesz.

A Gonosz asszisztense sorozatot nem fogom folytatni. A Bridgertonból is rászántam magam még egy részre, de mindig rá kell jönnöm, hogy ez a fajta romantikus nem nekem való.

Elle Cosimano Finley Donovan sorozatával is tovább ismerkedtem, de nekem ez inkább közepes élmény, minit kiváló, de azért az új részt is el fogom olvasni, bár én inkább lezárnám, viszont egyelőre még érdekel annyira, hogy folytassam, ha lesz új rész. Márpedig elvileg idén lesz.

Végre nekikezdtem Zajácz D. Zoltán Balaton sorozatának a Véres Balatonnal, ezt majd szeretném folytatni egyszer.

Csalódások, közepes, egynek elmegy élmények

Sok jó könyv volt a kezemben tavaly, meg sok közepes és pár csalódás is. Janda Tibor A növények és a stressz volt az egyik, mert nem igazán értettem, végül is kinek is íródott.

Janikovszky Évától a Te ezt még úgysem érted... olyan szempontból volt az, hogy milyen kis rövidke. Tudtam, hogy egy be nem fejezett könyve, de meglepett, hogy mennyire kevés készült el belőle. A Szalmaláng c. könyve nekem túl didaktikus és szájbarágós volt. 

A Gonosz asszisztense kritikán aluli fordítása is hozzájárult a csalódáshoz, de nemcsak az, maga a történet is egy marhaság volt.

Curtis Sittenfeld Vicces-romantikusát én sem kimondottan viccesnek, sem túl romantikusnak nem találtam, bár azért a Bridgerton-féle romantikusoknál sokkal jobb volt. Legalább életszerű.

Evie Woodstól Az eltűnt könyvesboltot már nem is tudom, miért nem szerettem, számomra annyira felejthető volt.

Charlotte Leonard Hedy Lamarr-ról szóló könyve is a feledhető kategória, és savanyú ábrázattal csuktam be a végén.

Jodi Picoulttól a Nem ér a nevem majdnem akkora dühöt váltott ki belőlem, mint a Másodvirágzás, nem sok kedvem van ezek után ismerkedni a szerző más könyveivel.

Jók, sőt nagyon jók

Ilyenek is voltak szerencsére, nem is kevés. Mindjárt az év első olvasmánya, a Cormoran Strike sorozat 6. (?) kötete, A hömpölygő sír volt nagyon izgalmas, az alig tudom letenni kategória. Megszerettem ezt a sorozatot a döcögős indulás ellenére, de valamiért mégsem abszolút kedvenc, mint a HP. Sajnos, HP óta Rowling nekem nem tudott olyat alkotni, ami igazán tetszett volna, vagy újraolvasós lenne.

Nagy kedvenc volt, ahogy már mondtam, a Miss Merkel 1. része és A halmosdombi ház.

Végre jelent meg új könyv Tracy Reestől, amit nagy élvezettel olvastam, a Karácsonyi házikó, ami kicsit kevésbé tetszett, mint A vidéki templom titkai, de azért még nagyon jó élményt nyújtott.

Sangu Mandanna könyve, a Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága is a kedvenceim között volt T. Kingfisher Varázslókalauz önvédelmi sütéshez c. könyvével együtt, és egyúttal a varázslós vonalat is erősítették. Tőlük szívesen olvasnék még.

Műfajok

Nemrég beszélgettem valakivel a Negyedik szárny c. könyvről, és ekkor döbbentem rá, hogy már jó ideje nem olvasok klasszikus fantasyt. És már nem is érdekel. A kimondhatatatlan nevek, bonyolult és/vagy kidolgozatlan világfelépítések már nem tudnak érdekelni. Voltak ugyan fantasybe hajló olvasmányaim, Mandanna és Kingfisher könyvei, a HP, persze, stb., de ezek inkább a kellemesebb, egyszerűbb, háztáji mágia felé hajló olvasmányok voltak.

Még mindig szeretem az ifjúságit (nem a ya-t) és a middle grade-et, de a magam számára is meglepetésként megnőtt a romantikusok száma. A klasszikus romantikust, komor/veszélyes/utálatos férfi főhőssel és szürke egér/felvágott nyelvű női főhőssel és indokolatlanul sok szexszel még mindig nem szeretem, de a cuki, szívet melengető, varázslással vagy valami más csavarral megspékelt romantikust egyre jobban kedvelem.

Úgy általában tavaly kerestem a kellemes, pozitív kicsengésű, felemelő könyveket, és azt hiszem, idén is folytatni fogom.

Terv 2025-re? Elkezdtem vágyni egy puha, bekuckózós fotelre. Meg több nyugodt órára, amikor békében olvashatok. Ja, de ebben nincs új. :D

Decemberi zárás

BÚÉK! :)

Ilyenkor, január első napjaiban rendszerint évértékelőt írok, de előtte még a decemberi zárás. Két könyvről külön bejegyzést is akartam írni, de abból már nem lesz semmi, sajnos, úgyhogy most emlékezem meg róluk.

Nem volt acélos hónap ez sem olvasás szempontjából, négy könyvvel zártam, de abból kettő rövidke, 35 oldal körüli volt, inkább novellának nevezhető. Az egyik "rendes" könyvvel elég sokat nyűglődtem is, annak ellenére, hogy jó és értékes alkotás.

A lista:

1. Nádasdy Ádám: Milyen nyelv az angol?

A popkultos csajoknak köszönhetem az ajánlást, és vásárlás után nem sokkal el is olvastam. Nekem ez a könyv most sokat segített az egyetemi tanulmányaimban, főleg a nyelvészeti részben. Ugyan sok mindent tanultam még a magyar szakon anno, na, de az nagggyon régen volt, sok mindent elfelejtettem, meg aztán az angol más nyelv, vannak eltérések, és hiába tudok sok mindent magyarul, ha nem tudom, hogy van ugyanaz angolul. Olyan alapdolgok, mint mondatrészek, szófajok, mondattípusok stb. És ezekben ez a könyv sokat segített, hogy magyarul magyarázza el azokat, amiket az egyetemen angolul tanulunk.

Azért a megértéshez kell egy nem alacsony szintű angol nyelvtudás és némi nyelvészeti alaptudás is, legalább magyarul. Hasonlók, mint amiket fent felsoroltam.

Goodreadsen van kritika, ami szerint vannak benne hibák, de sebaj, nekem nem vont le az értékéből.

2. J. K. Rowling: From the Wizarding Archive: Curated Writing from the World of Harry Potter

Kindle változatban vettem meg ezt a kétkötetes munkát (külön-külön is meg lehet, de minek?), amiben a Pottermore-on megjelent érdekességek szerepelnek.

Nagyon szerettem volna szeretni, de iszonyú sokáig olvastam. Elkövettem azt a hibát, hogy az elejétől a végéig akartam kiolvasni, pedig - szerintem - ezt a könyvet inkább szemezgetni kellene, elolvasgatni, ami az embert épp érdekli. De mivel van az a mániám, hogy nem viszek át könyvet az új évbe, mindenáron be akartam fejezni még 2024-ben, ezért erőltettem, hogy haladjak, ami ahhoz vezetett, hogy jó darabig csak szenvedtem vele. Jó fele után gyorsultam csak fel, talán ebben közrejátszott az is, bogy számomra akkor jöttek az érdekesebb részek, pl. tanárok és más szereplők élete. Az elején voltak témák, amik nem kötöttek le, a pálcafák leírását át is ugrottam, annyira nem érdekelt.

A legjobban Lupin története kötött le és egyben szomorított is el, de Lockhart vagy Lumpsluck is érdekes volt. McGalagonyról már tudtam egy s mást, ebből a könyvből: 

https://irgulyasescsalamade.blogspot.com/2016/11/egy-kis-potter-verzum-harom-konyvecske.html

(Most újraolvasva a posztomat, meglehet, a tanárokról szóló részek ugyanazok voltak? Nem emlékszem már. Meg talán a mágiügyi miniszterek felsorolása is.)

Viszont felfedeztem egy nyelvészeti hibát a könyvben, büszke is voltam magamra rendesen. :D Rowling kb. 4-szer említi, hogy két szó egymásnak "homonymje", magyarul homonímája. Nem mindegyikre emlékszem, de az egyik a night-knight volt, a másik Sybill (Trelawney)-Sybil (Szibilla).

Csakhogy a homnymy az az, amit magyarul azonos alakú szónak nevezünk, vagyis ugyanúgy írjuk, de mást jelent, és a jelentések között nincs összefüggés. (pl. vár, nyúl) (Ennek a nyelvtani párja a polysemy, magyarul többjelentésű szó, amiket egyformán írunk, és a jelentések között van összefüggés, pl. key - megoldás kulcsa, lakáskulcs, magyarul pl. körte - izzó, ill. gyümölcs, ahol az összefüggés az alakjuk.) Amiket viszont Rowling mond, azokat ugyanúgy ejtjük, de másképp írjuk, és magától értetődik, hogy a jelentés is más. Ez pedig a homophony, magyarul homofónia, és utána kellett néznem, mi lehet rá példa, de íme: apádtól - apáttól. Bár szerintem ez kicsit erőltetett, mert bár itt valóban van hasonulás az ejtésben, de én úgy érzem, mégsem teljesen egyformán ejtjük, még ha nagyon pici is az eltérés.

Na, itt majdnem véget is ért a lista, mert mire végeztem a könyvvel, már december 27-e volt, és féltem, hogy 31-éig már nem férne bele olyan, amit végig is tudnék olvasni, de nagyon szerettem volna valami karácsonyit, és akkor beugrott, hogy van Abbi Waxmannek két ünnepi írása a Nina-Polly világból, amiket a honlapjáról lehet letölteni, és ezek még belefértek az időbe, vagyis két legyet ütöttem egy csapásra.

Szóval:

3-4. Abbi Waxman: The Bookish Holiday of Nina Hill, Polly and Nina Take Manhattan

Két cuki, rövid történet Nina, a könyvmoly világából karácsonnyal, karácsonyi kvízesttel, cicával és Tommal. Nem tudom, miért szeretem ennyire ezt a világot, de szeretek belebújni. Még mindig várom, hogy más is megjelenik a szerzőtől magyarul.

Reményeim szerint hamarosan jelentkezem az évértékelővel.

Novemberi zárás

És már el is értünk az év utolsó hónapjához. :O

Novemberben három könyv végére sikerült érnem, amiből egy még októberről csúszott át. Azért mondom így, mert az egyiknek tényleg örültem, hogy sikerült a végére érni, annyira szenvedős volt.

Mutatom.

1. Jodi Picault: Nem ér a nevem

Ez volt, ami októberről maradt, és ez volt a szenvedős is. A szerzőtől nem olvastam még a lányával közösen írt két mesekönyvön kívül semmit. A hívószó ezúttal Shakespeare neve volt, de hamarosan ismét a nők sorsának kérdéskörében találtam magam, elnyomás, erőszak stb. Jaj. Jobban oda kell figyelnem ezekre a jövőben, mert ugyan foglalkoztat a téma, de már többedik olyan könyv ez az idén, amiben ez a téma is hangsúlyos szerepet kap, és besokalltam.

A könyv sajnos nem tetszett. Bár Emilia sorsa szomorú volt, mégis csak helyenként tudott belőlem érzéseket kiváltani, a szerzőnek valahogy nem sikerült úgy leírnia a történetét, hogy igazán azonosulni tudjak vele. Melina pedig majdnem végig igazán seggfejként viselkedett. Tíz évig őrizgette a sérelmét Jasperrel kapcsolatban, majd kb. mindenkin átgázolt, hogy színpadra kerüljön a darabja, beleértve a legjobb barátját is. Jasper egy szó nélkül fogadja el a hazugságot, és amikor Jasper kerül némiképp hasonló helyzetbe, és Melinának kellene a férfi mellé állnia, meg sem hajlandó hallgatni.

Azt hiszem, árulkodó, hogy egy könyvben, ami arról szól, hogy a nők sorsát régen és még ma is (ha nem is olyan mértékben, mint 400 éve) a férfiak döntötték el, egyetlen női szereplő sem szimpatikus. Az egyetlen, akit megkedveltem, Jasper volt.

Az egész könyv sajnos rettentő hosszú és elnyújtott, ismét úgy éreztem, hogy sosem jutok a végére. Hogy őszinte legyek, kb. az utolsó harmadából már nagyon sokat kihagytam, egy csomó oldalt csak átlapoztam, annyira untam már az egészet. Ami a javára írható, hogy úgy tűnik, a szerző alapos kutatásokat végzett. Picoult ez alapján nem az én szerzőm.

Az, hogy Shakespeare írta-e valójában a drámáit, hidegen hagyott. Szeretem a műveit, akárki is írta őket. A Shakespeare-idézetek fordításában nagyon fura volt, hogy sok helyen Szász Károly iszonyat elavult, a mai olvasó számára alig értelmezhető fordításait használták, talán jogdíj kérdés miatt volt? Akárhogy is, nagyon zavarónak találtam.

Na, most nézzétek meg a kedvenc szonettemet, a 71.-et Szász Károly és Győry Vilmos fordításában, majd pedig Szabó Lőrincében, ég és föld!

Tovább ne gyászolj, majd ha sirba szállok,

Csak mig a gyászharang elhirdeté

Hogy én e rút világtul íme válok.

És térek még rutabb férgek közé.

S ha e sorokba elmerülsz, feledd

Mely írta, a kezet: mert úgy szeretlek

Hogy inkább vágyom lenni elfeledt

Semhogy nevemmel néked bút szerezzek.

Oh! hogyha e sorokra néz szemed,

Midőn talán már por vegyűlt szivemmel,

Ne ejtsd ki többé szegény nevemet,

Szerelmed érjen véget életemmel:

        Nehogy a bölcs világ e bút megértse,

        És szivedet, velem gunyolva, sértse.

Ez mégis mi a fene? Büntetni lehetne vele. Nem csoda, ha valaki ezzel kerül először szembe, az menekül Shakespeare elől.

És a modernebb:

Hogyha meghalok, ne tovább, ne gyászolj,

Csak míg hallod a zord harang szavát,

Mely széthírleli, hogy e rút világból

Legrútabb férgek közé szöktem át;

Sőt, ha versem olvasod, ne idézd

Írója kezét: szívem úgy szeret,

Hogy édes agyadnak a feledést

Kívánja sajgó emlékem helyett.

Vagy ha (mégis) látod írásomat,

Mikor engem a föld már elkever,

Ne mond ki szegény nevemet se: hadd

Haljon szerelmed halálommal el;

Mert a bölcs világ átlát szíveden,

S bár meghaltam, gúnyolni fog velem.

Na, hát ez már egészen más.

2. Ruff Orsolya: A titokzatos budapest térkép (Orczy Mimi kalandjai 3.)

Még szerencse, hogy van nekünk Ruff Orsolyánk és ez a jó kis sorozat, ami gyógyír volt a megtépázott lelkemre. (Dehogy! Annyira azért nem vettem a lelkemre. :D Kevés könyv tud igazán felbosszantani.)

Már a 2. rész után is leírtam, hogy jobb volt, mint az első, és a 3. rész meg még jobb volt talán annál is. Vajon lehet ezt még fokozni? De fokozni nem is kell, csak szinten tartani.

A leányneveldés rész kicsit az Abigélre emlékeztetett, de azért nem volt koppintás, az arzénes részt meg részben kitaláltam, mert olvastam a korabeli kozmetikumokról... na, de ennél több már spoiler lenne. Remélem, hamarosan jön a 4. rész, és még sok rész utána.

Bírtam a kis utalásokat, próbáltam azonosítani azokat a dolgokat, amiket ismertem. És nézzétek meg a könyv hátulját, a borító előtti oldalt is!

3. Clare Pooley: Hogyan öregedjünk méltóságmentesen?

A cím keltette fel a figyelmemet, és reméltem, hogy valami vicces és renitens könyvet kapok, amit tulajdonképpen meg is kaptam. Bár be kell vallanom, hogy én itt-ott egy-egy részt unalmasnak találam, de sokat nevettem, meghatódtam, és a végére rendesen felpörögtek az események. Mindenkinek kellene egy Daphne az életébe. :)

Ugyan nem vagyok még nyugdíjas korban, de bizony közeledik. Mintha tegnap lett volna, mikor betöltöttem az 50-et, és most meg már a 60 közelebb van, mint az 50. :O Valószínűleg ezért is foglalkoztat már ez a kérdés, hogy lehet-e mást is kezdeni az idős évekkel, mint hallókészülékkel ordítozni az unokákkal, undok képet vágni, egész nap a tévét nézni, és rosszindulatú megjegyzéseket tenni másokra. Költői kérdés volt, persze, hogy lehet, de szívesen nézek és olvasok olyan alkotásokat, amik azt erősítik meg, hogy 60 felett sem áll meg feltétlenül az élet.

Nem nagyon szoktam havi zárásban sorozatokról írni, de most kivételt teszek. Vagy esetleg hagyomány teremtek. :) ;)

Pontosan a fentiek miatt néztem meg A Man on the Inside, magyarul: Beépített öregúr c. sorozatot is a Netflixen (kiírva, feliratban más volt a címe, de elfelejtettem), amiben van ugyan egy nyomozás, de a vége felé leginkább azt éreztem, hogy az csak ürügy volt, mert talán kevesebben nézték volna meg, ha szimplán arról szól, hogy egy nyugdíjas férfi bemegy az idősek otthonába, és barátkozik. Pedig úgy is jó sorozat lehetett volna, de így még került bele egy csavar is. A sorozatban persze ott az elmúlás, ennyi idős korban ez már óhatatlan, de annál sokkal több az életingenlés és pozitivitás, nagyon szerettem. A humorát is. Külön érdekesség, hogy az alcímek kémfilmek címei voltak kitekerve. Nem árulom el, nyomozzatok kicsit. :)

A másik novemberben megnézett sorozatom, amiről említést tennék, a Karácsonyi vihar, szintén a Netflixen, ami már kb. 2 éve készült, és azóta van a várólistámon is, de most végre sorra került. Mindig szívesen fogadom, ha találok jó, nem amerikai sorozatot, filmet, könyvet, néha nem árt egy más nézőpont, hisz a napi életünket talán túlságosan is átszövi az amerikai kultúra befolyása. Ez pedig norvég, ha jól emlékszem. A mindössze hat epizódban megismerünk néhány embert, akik egy hóvihar miatt az oslói reptéren ragadnak, és az ő életükbe kukkanthatunk bele ez alatt a pár rész alatt, ami számukra kb. egy nap eseményeit meséli el. Annak ellenére, hogy minden sorsban van nehézség, mégis szívet melengető a történet, és az utolsó részben szépen le is kerekítik a sorsukat. Olyan szépen, hogy bár örülnék újabb évadnak, erőltetettnek érezném, ha ugyanezekkel a szereplőkkel folytatódna, de más emberekkel jól működhetne.

Terveim szerinte decemberben elolvasnék még valami karácsonyit és persze jöhetnek orrba-szájba a karácsonyi filmek. :D

Fura belegondolni, hogy talán már csak jövőre jövök errefelé újra. Majd kiderül. :)

Októberi zárás

Eljött a gyakran ködös november, bár egyelőre hűvös, de szép idővel. Októberben sem olvastam túl sokat, két könyvet tudtam befejezni, de azok legalább jók voltak, igazából nincs hiányérzetem. Folyamatban van egy könyv, de az nem tetszik. A félbehagyásán gondolkodom, de közel féltávnál még küzdök. Megnéztem a Sötétség teremtménye 2. évadát, nem érdemel külön posztot, még annyira sem kötött le, mint az első évad. Sok értelme nem volt. Egyetemi beadandók, fordítás, selejtezés a könyvtárban, családi gondok, ezek töltötték ki a napjaimat.

A két könyv az alábbi volt:

1. Sangu Mandanna: Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága

Olvasás közben folyton T. J. Klune Ház az égszínkék tengernél c. könyve járt eszemben, és rá is jöttem, hogy miért. Mindkettőben szerepelnek különleges gyerekek és felnőttek, de mindkettőben ez "csak" (?) a háttér, a körítés, és valójában arról szólnak, hogy a szereplők hogyan találnak szeretetre, hogyan gyógyulnak ki lelki nyavalyákból. Ezt az érzésemet a szerzői utószó is megerősítette.

Aranyos, néhol vicces, nyomokban életszerű romantikát is tartalmazó könyv volt (persze a pasinak azért muszáj volt folyton ráncolnia a homlokát, de ez legyen a legkevesebb), bónuszként varázslással. Olvasás közben ilyen jelzők jutottak eszembe, mint otthonos, eseménytelen (ez később megváltozott), de abszolút pozitiv értelemben. Bár november-decemberben játszódik javarészt, valamiért mégis inkább őszi olvasmánynak éreztem, talán a boszis vonal miatt. A leírás alapján Seholsincs-lak csodálatos hely lehet.

Egy dolog volt furcsa picit, hogy a szereplők bőrszíne nem mindjárt az elején derül ki (vagy nem figyeltem rendesen), és még akkor sem voltam benne biztos. (A három kislány talán mind fekete, Mika pedig indiai, ha jól következtettem.) Ez pusztán azért baj, mert a könyv elején volt egy mentális képem Mikáról, amit menet közben kellett átalakítani, és ez zavart. Bár úgy tudom, nem sorozat, maradt egy vonal, amit jobban ki lehetne fejteni, és nagyon kíváncsi lennék a megoldására.

Szívesen olvasnék még a szerzőtől.

2. Tracy Rees: Karácsonyi házikó

Nagyon vártam a szerző más könyveit is A vidéki templom titkai után, ami tavaly sok kategóriában győztes lett pl. a félévzáró értékelésben. Ez a könyv egy picivel kevésbé tetszett, nehezen tudom megfogalmazni, hogy miért. Edward egy álompasi, de nem pl. Bridgerton módra, hanem életszerű a maga jó és rossz tulajdonságaival, démonaival, gondjaival, örömeivel, a háttér kellemes és hangulatos, talán Holly volt kevésbé szimpatikus és nem eléggé egyedi, olyan kis szürkének éreztem minden erőfeszítése ellenére. Túl tökéletes tanár volt, egyszer sem akarta némelyik tanítványa nyakát kitekerni, legalább egy kicsit. :D Akármennyire is szereti őket, szerintem irreális, hogy sosem fárad el, vagy sosem lesz rájuk néha egy kicsit mérges. Az ember még a saját gyereke nyakát is szívesen kitekerné néha, még akkor is, ha mondjuk, egyke, nemhogy egy egész osztálynyi gyerekét! Egy picit úgy éreztem, mintha Elizát ki akarná magának sajátítani, ami valahol érthető volt, és szerencsére nem ment át creepybe. Mindenesetre jó élmény volt, jöhetnének más könyvek is a szerzőtől, vannak még bőven lefordítatlanok.

Az élfestett borító gyönyörű, igazán hangulatos. A fordítással egy bajom volt, három pont után vessző? Így: ..., Szerintem nem kell oda vessző.

Szeptemberi zárás

Hipp-hopp, október lett, és már nem panaszkodhatok a melegre, sőt, reggel és este kimondottan fázom. Nem jó nekem semmi. :D Szeretem amúgy ezt az időszakot, a színes leveleket, a szilvát, a szőlőt, és idén kb. két év kihagyás után újra termett mandulánk! (Az előző években elfagyott tavasszal.) Hogy takaró alá bújva olvashatok, és hogy olyankor odabújnak a macskák (legalábbis pár órán át, egész éjjel nagyon kényelmetlen tud lenni). A ködös, nyúlós, sötét novembert viszont már nem szeretem. Szegény utált hónap!

Olvasásilag nagyon gyatra hónap volt ez. Rengeteg munkám volt, plusz elkezdtem egyetemre járni, angol nyelv és kultúra tanára szakra. Három félév, ennél többet már nem vállaltam volna. De eddig nagyon élvezem az órákat, a házi feladatokat annyira nem, és gyanítom, a vizsgákat se nagyon fogom, de hát ez is hozzátartozik. Sajnos az olvasmányaimat sem választottam meg szerencsésen, és mindez azt eredményezte, hogy alig két könyv jutott szeptemberre.

Ha már augusztusra közös témának a nyomozást neveztem meg, ebben a két könyvben a közös téma a családon belüli erőszak volt. Alapból kerülöm ezt a témát, de az első könyv esetében azt reméltem, kevésbé lesz hangsúlyos (sajnos eléggé az volt), a másodiknál meg nem igazán tudtam róla (pedig csak a fülszöveget kellett volna figyelmesebben elolvasni), de szerencsére itt nem volt igazán hangsúlyos.

No, de lássuk a medvét!

1. Evie Woods: Az eltűnt könyvesbolt

Itt tudtam, hogy lesz benne női elnyomás (érdekes, ez a téma sűrűn jön elém mostanában, biztos ez sem véletlen), csak azt reméltem, a varázslat rész erősebb lesz. Nem volt. 

Vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, a feléig nagyon tetszett, ott nekem nagyon leült, és kezdett nyomasztóvá válni a történet. Szerintem a könyv túl hosszú az eseményekhez képest, kicsi meghúzással feszesebb tempójú könyvet kaphattunk volna, üresjáratok nélkül.

A vége már újra lekötött, de néha azt éreztem, én is benne vagyok abban az Emily Brontë könyvben, amit annyira keresnek, olyan nyomasztó volt itt-ott. A mágikus része nekem nem volt elég hangsúlyos, és nem is igazán értettem a jelentőségét, jó, részben igen, de nem teljesen. Sajnos egyik nőt sem tudtam megkedvelni, egyedül Henry volt szimpatikus. Kicsit csalódás volt nekem ez a könyv. A borítója nagyon szép, mostanában egy halom hasonló borítót látok, de ettől még szép.

Ismét megállapítottam magamban, hogy mennyivel szerencsésebbek vagyunk, hogy a mai korban élünk. Persze, ma is van családon belüli erőszak a nőkkel szemben, és valami bődületes számban ölnek meg nőket ennek következtében, de még mindig sokkal jobb a helyzet, és több esélyünk van kitörni ebből, mint száz éve. Ettől sajnos még mindig nem sikerül mindenkinek vagy csak nagyon sokára, pedig minden erőszakban töltött napért kár. És itt most nemcsak a nőkre gondolok.

2. Charlotte Leonard: Hedy Lamarr: A bátor feltaláló, Hollywood ragyogó csillaga

Lehet, hogy a cím megfogalmazása már gyanút kellett volna, hogy ébresszen a fejemben a könyv stílusát tekintve. 

Tudtam, hogy létezett egy olyan színésznő, hogy Hedy Lamarr, talán filmjét is láttam, bár nem vagyok benne biztos, de csak a Timeless (mely a "szellemes" Időutazók c. címet kapta a magyar keresztségben) c. sorozat miatt kezdett el érdekelni az élete, mivel ott elhangzik, hogy neki köszönhetjük a wifit, de kiforgatták ebből a találmányból, és hosszú évtizedekig nagyjából senki sem tudta, hogy ő állt mögötte.

Ez izgatta a fantáziámat ugyan, de sosem olvastam utána alaposabban, így amikor megláttam, hogy lesz ez a könyv, gondoltam, ez majd kitölti az űrt. Tévedtem.

A könyv nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, unalmas volt, terjengős, nyálas és a megfogalmazásmódja leginkább egy általános iskolai fogalmazásra emlékeztetett. Azt hittem, sose érek a végére. Szeptember 28-án már komolyan aggódtam, hogy nem olvasom ki a hónap végére, mert sokszor kedvem sem volt kézbe venni, és ha mégis, akkor is untam, de végül 29-én sikerült.

A szerző az utószóban megemlíti, hogy a színésznő életének csak egy rövid szakaszát választotta ki, de hát ennek meg így nem sok értelme volt, kis túlzással felsorolta, hogy milyen filmekben játszott, és hogy jutott el a bluetooth ötletéig (érdekes, a sorozatban wifi volt, itt bluetooth), de az, hogy végül mi lett a találmánnyal, az nem derült ki. Még egy érdekesség az utószóból, Hedy egyik férjével (volt belőlük több is) örökbe fogad egy kisfiút, akit, miután elválnak, el akarnak venni tőle, de foggal-körömmel küzd érte. Erre az utószóban ott egy mondat, hogy fogja, nevelőszülőkhöz adja és 40 évig nem is látja. Hogy? :O Erre azért nem ártott volna kicsit részletesebben kitérni.

Pár gondolat, ami olvasás közben eszembe jutott. Van egy magyar lány, akivel Hollywoodban összebarátkozik, egy darabig élnek is együtt, mint lakótársak, akivel megállapítják, hogy milyen nehéz nyelv ez az angol (mondja ezt az osztrák), és hogy bezzeg magyarul hetek alatt megtanult. Itt azért elcsodálkoztam. Ill. ismét arra kellett gondolnom, mennyivel jobb dolgunk van nekünk nőknek most, mivel az első férje őt a tulajdonának tekintette, akitől szó szerint úgy szökött el, és végig nem vették komolyan, hogy műszaki dolgokkal akar foglalkozni. Nem mehetett műszaki egyetemre pl., és kb. csak színésznőként jöhetett számításba a férfiak uralta világban.

Tudom, hogy nem tökéletes a nők helyzete, vannak azért bőven országok, ahol még mindig csak tárgynak tekintik őket, de azért nagy általánosságban hálásak lehetünk, hogy ebben a korban élünk, ahol lehet önállő jövedelmünk, tulajdonunk, járhatunk iskolába, kb. bármilyen foglalkozást űzhetünk, és nem az egyetlen életcélunk, hogy férjhez menjünk és gyerekeket szüljünk.